Válság és keleti orientáció

Borbély Zsolt Attila 2015. február 28., 10:56
Válság és keleti orientáció
galéria

Egyre többen teszik fel a kérdést: mennyire volt megalapozott a felvilágosodás korának többsíkú antropológiai optimizmusa: mit hozhatnak történelmi távlatban az egykor szépnek gondolt eszmék? Igaz-e, hogy a társadalom alapegysége a racionális gondolkodásra és döntésre képes egyén, hogy a hagyománynak igazolnia kell magát az ész ítélőszéke előtt, hogy a történelem nem más, mint szinte egyenes vonalú fejlődés egy boldogabb, szabadabb, társadalmi berendezkedés felé? Kiindulhatunk-e abból, hogy az állam feladata csak a polgárok biztonságának szavatolása, de hitelvi, önazonosságbeli és kulturális kérdésekben nincs mit keresnie, hogy mindent a piacra lehet bízni, s a láthatatlan kéz majd elintéz mindent közmegelégedésre?

A láthatatlan kéz

E gondolkodási paradigmát több irányból is érik megsemmisítőnek tűnő kihívások. Egyrészt e politikai filozófia patologikusan „nyugatcentrikus”, horizontja a katolikus–protestáns kultúrkör által meghatározott országokra szűkül. Másrészt mára világossá vált, hogy a hagyományos közösségi formák, az egyént hagymahéjként körbeölelő szerves társadalmi képződmények részben spontán, részben tudatos lebontása több emberi nyomorral és boldogtalansággal járt, mint amennyit kétes értékű szabadságukkal nyertek a „szabaddá” tett polgárok. A gyökértelen, tudati síkon médiapreformált bérrabszolga nem racionális döntéshozó, aki felelős saját magáért, családjáért és nemzetéért, s ennek jegyében hoz döntést, mikor szavaz, hanem a legkönnyebben manipulálható emberi egyed. A láthatatlan kéz nem kiegyenlít, hanem növeli az anyagi, létesélybeli és kulturális egyenlőtlenségeket, az állam ellenőrző hatalma nélkül az erősek a kizsákmányoltak, a gyengék felett brutális, igazságtalan hatalmat gyakorolnak, amely ellen a polgár tehetetlen.

A globalizmus korában azonban az államok szuverenitását is soha nem tapasztalt, körmönfont támadások érik. Az államok költségvetésével azonos nagyságrendű multinacionális megavállalatok informális hatalomgyakorlása kiüresíti a demokráciát, a lényegi kérdések nem a választásokon dőlnek el. A globalizmus számára kedvező jogi keret megteremtését, a globalizmus pénzszivattyúinak zavartalan működését biztosító politikát a színfalak mögött a legbrutálisabb korrupcióval érik el. A rendszerváltás idején a globalista háttérhatalom ágensei által forgalmazott „sokkterápia” arra volt jó, hogy a rendszerváltó országok gazdasága szabad prédává váljon, hogy a cseberből vederbe került társadalmaknak ne legyen idejük védekezni és saját érdekű döntéseket hozni.

„Gazdasági bérgyilkosok”

A globalizmus erőinek oroszországi bábja Borisz Jelcin volt, akinek gazdasági katasztrófapolitikája az egész országot a pusztító világerő martalékává tette volna, ha nem tűnik fel a színen egy karizmatikus politikus, Vladimir Putyin, aki gátat vetett a szabadrablásnak. Súlyos hiba lenne Putyinra úgy tekinteni, mint a globális háttérhatalom által kizsigerelt közép- és kelet-európai országok megváltójára, de ténykérdés, hogy az Egyesült Államok, a globális világhatalom első számú nyíltszíni képviselője Putyin-ellenes propagandájának – amely, sajnos, visszhangra talál az EU fősodor keretében is – semmi köze a valósághoz, az értékelvi, demokrácia-elméleti megfontolásokhoz. Putyin a pusztító világerő útjában áll a maga oroszérdekű politikájával.

John Perkins az egész világot az Egyesült Államok gyarmataként kezelő démoni rendszer részeként dolgozott, majd megismerve e politika mélységes és páratlan embertelenségét, élete kockáztatásával leleplezte magát és megbízóit Egy gazdasági bérgyilkos vallomása című könyvében. Abban írja le, miként veszik meg lábon a „gazdasági bérgyilkosok” a kisebb országok politikai elitjét, hogy az amerikai kormányzattal összefonódott multiknak kedvező gazdaságpolitikát folytassanak – népük érdekeinek ellenében. Ha ők kudarcot vallanak, jönnek a „sakálok”, akik a renitens vezetőt igyekeznek eltenni láb alól. Ha a sakálok sem járnak sikerrel, bevonul az amerikai hadsereg. Perkins rendszere időközben kiegészült a kívülről indukált rendszerváltás, a spontánnak beállított manipulált forradalom eszközével is, lásd többek között az „arab tavasz” címszót.

Putyin esetében a „gazdasági bérgyilkosok” esélytelenek. A„sakálokat” vélhetően nem merik bevetni, bár nem tudni, hogy történtek-e ezirányú próbálkozások. A hadsereg bevetése könnyen általános világégéssel járna, „orosz tavaszt” pedig aligha képes az amerikai titkosszolgálat lemenedzselni, mert hasonló szervezettségű és hatékonyságú titkosszolgálattal találná szembe magát.

Bethlen Gábor-i csoda

Mi marad akkor?

Egyrészt a provokáció és a hangulatkeltés, másrészt a környező államok célkeresztbe vétele. Ukrajna minderre kiváló lehetőség volt. Kiszivárgott információk szerint az Egyesült Államok legkevesebb 5 milliárd dollárt költött a Majdan-projektre. Ma már a BBC is felveti annak a lehetőségét, hogy az áldozatok egy része nem a tüntetők és a rendőrök összecsapása folytán vesztette életét, hanem a konfliktus eszkalálódásában érdekelt harmadik fél megbízottja lőtt mindkét oldal embereire. A puccsista ukrán bábkormány politikája oly nyíltan globalizmuspárti, hogy komolyan felmerült: Soros Györgyöt nevezzék ki az ukrán jegybank élére. Putyin lépéskényszerben volt, s mivel minden jel szerint nem akar harmadik világháborút, mesterhúzással annektálta a Krím-félszigetet, s egyelőre folyik a részben fegyveres, részben diplomáciai huzakodás az oroszbarát területek sorsáról.

Végül hadd essen szó Orbán Viktor és Vladimir Putyin sokat bírált viszonyáról. Magyarország kétségkívül az EU és a NATO tagja, de egyben áldozata is. Bár mindkét szervezetben vannak ellenerők, egyelőre inkább tűnik e két nemzetközi szervezet a globális háttérhatalom képviselőjének, mint ellensúlyának. Orbán Viktor több ízben is kifejezésre juttatta, hogy tisztában van a világ tényleges működésével, és azt is, hogy nemcsak mögé lát a politika színpadán zajló árnyjátéknak, de kis ország vezetőjeként is hatni akar és tud a tényleges folyamatokra. Mégpedig a multik és a pénzvilág összefonódott háttérhatalmának ellenében és a magyar szuverenitás érdekében.

E kockázatos egyensúlypolitika része a keleti nyitás és Orbán Oroszország-politikája. Ma még nem tudni, a gigászok párharcában sikerül-e a magyar vezetésnek meglelni a librációs pontokat, hogy sikerül-e Orbánnak a bethlengábori csoda, amikor az egyensúlypolitika nagymestere virágzó országot teremtett „két pogány közt”. Az fel sem merül, hogy az orosz birodalom csatlósa legyünk, azt viszont sokan szeretnék országon belül és kívül, hogy Magyarország engedelmes bábja legyen a pusztító világerőnek, nem véletlenül támadják ugyanazok, ugyanazzal a vehemenciával Orbánt és Putyint.

De hogy a jelenlegi politikai irányvonalnál jobb alternatívája ma nincs Magyarországnak, az alighanem ténykérdés.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb
hétfő, 06:27

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.