Útépítők karneválja

Makkay József 2016. augusztus 20., 08:33
Útépítők karneválja
galéria

Politikusokra, nem utászokra van szükség – hangzott el az Erdélyi Magyar Ifjak gyergyószentmiklósi táborában a hétvégén egy fiatal előadó szájából a romániai magyar érdekvédelem és politizálás egymondatos összefoglalójaként. Az erdélyi magyar közállapotainkat tökéletesen jellemző kijelentés mögött ott áll immár 26 év helyben topogása, sikertelensége, a magyar fiatalok tömeges elvándorlása, az egyre inkább élhetetlenné váló vidék, illetve a falun vegetáló romániai magyarság jelentős részét foglalkoztató mezőgazdaság csődje. Helyi politikusainknak a választások előtti útjavító és aszfaltozó láza – amely nem mellékesen börtönveszélyt is jelent, ha a romániai szokások szerint az aszfaltréteg felének pénzeit ellopják – rendszerint csak kampányfogás, hiszen elsődlegesen nem ez az erdélyi magyar érdekképviselet fő feladata. Bármennyire is hiú ábrándban ringatja magát egy magyar polgármester, helyi vagy megyei önkormányzati vezető, egy település magyarságának nem ez a legnagyobb gondja-baja. Ez is egy csatorna az élhetőbb környezet megteremtéséhez, de ha a magyar embernek a legtöbb területen közösségi jogainak semmibevételével és a harmadik világ országaira jellemző fizetésekkel kell megbirkóznia, akkor a nagy csinnadrattával megejtett önkormányzati útjavítások nagyjából annyit érnek, mint döglött lovon a patkó. Ma már nehezen lehet fiatalokat arra rábírni, hogy olyan felújított utakkal rendelkező településen vagy megyében éljenek, ahol magyar származásuk miatt jobban fizető állásokba, közintézményekbe nem kerülhetnek be, a rendelkezésükre álló munkahelyeken pedig csak a napi betevő falatra futja.

Márpedig a romániai magyar érdekérvényesítés elsősorban ilyen tevékenységekben múlik ki. Az útjavítások mellett mindeközben egyre többet fesztiválozunk Erdély-szerte – zömében a magyar állam pénzén –, és nem vesszük észre, hogy ez a pillanatnyi ajzószer nem hosszú távú megoldás, hanem a gondok-bajok szőnyeg alá söprése. Merthogy egyiktől sem várható közösségi jogainak biztosítása, amely minden helyben maradási és fejlődési törekvés alapja és kiindulópontja kellene legyen.

Kampányévekben az öncélú és önmutogató törekvések gyakrabban és nagyobb hangzavarral jelentkeznek: több politikus több ígérete önti nyakon az erdélyi magyarságot, miközben tudható, hogy a választási körzetek bezárásának másnapján minden ott és minden úgy folytatódik, ahogyan azzal az egyre gyérebb számban itt maradó népesség már megbarátkozhatott.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.