Új Pinyővel 2018-ra?

A magyar–északír mérkőzés után, vasárnap éjjel a világhálón lógtam. Hétfőn is. Egész végig lestem valamit, ami nem történt meg. Nem azt vártam, hogy mindenki kiöntse szíve bánatát a magyar fociról. Arra ugyanis az egész világháló nem lenne elég. De még azt sem, amit a fiam szokott reggelente néha viccből előadni egy-egy fájó vereség után. „Képzeld, apa, este – miután lefeküdtél – fent maradtam, a bíró hosszabbítást ítélt, s mi fordítottunk”.

Nem, nem ilyenekre vágytam a hét elején. Hanem arra, hogy végre lemond. A sok összetartás után, a 63 kipróbált játékos után, a tétmeccsen megint újoncot avató, a 70. percben minden cseréjét elpuskázó, új „taktikai” rendszerrel felálló, néhány jó játékost a kereten kívül hagyó Pinyő. Igen, így, Pinyő. Merthogy Pintért szövetségi kapitánynak nehezen lehet nevezni.

Vártam arra, hogy lemond, vagy arra, hogy lemondatják. Kirúgják. Csakhogy a mérkőzés utáni nyilatkozatok fényében – „van, mire építeni”, „fejlődnünk kell”, „elemezni fogjuk a játékot” – láttam, nem olyan fából faragták, aki valami tengeri halászoktól megijedne és lemondana. Még Feröer-szigetektől sem fog ő megrettenni. És lemondatni sem fogják. Az MLSZ magának rúgna gólt, ha csupán egy mérkőzés után menesztené az általa kinevezett Pinyőt. Meg kell várnia, hogy még két-három mérkőzésen lebőgjünk, s majd akkor. Eredménytelenség miatt.

A románok ellen nem lesz nehéz a bukta. Az októberi bukaresti meccsen csak az lesz a kérdés, hogy mennyit lőnek nekünk – félidőnként. A finnektől idén már kikaptunk egyszer, valószínűleg novemberben is könnyű lesz megismételni a performanszt. S a kettő közötti ferröeri mérkőzés lehet a „hab a tortán”.

És akkor esetleg jöhet a menesztés. Viszont akkor már késő lesz, mert újabb Eb, újabb selejtezősorozat, újabb lehetőség, egy újabb álom úszott el.

De sebaj, mert építkezhetünk 2018-ra. Esetleg egy újabb Pinyővel.