Magyar- és nemzetellenesség

Borbély Zsolt Attila 2015. augusztus 01., 08:57 utolsó módosítás: 2015. augusztus 01., 08:58
Magyar- és nemzetellenesség
galéria

 

Az idei tusványosi szabadegyetem legnagyobb érdeklődést kiváltó és egyben legjelentősebb közéleti programja, Orbán Viktor és Tőkés László zárónapi, Németh Zsolt által moderált nagyívű, összefogott és egymásra rímelő előadásai fényesen igazolták: nem sikerült egymásnak ugrasztani az újkori magyar nemzetpolitika két emblematikus személyiségét. Olyannyira nem, hogy Orbán Viktor immár félviccesen utalt a közelmúltbeli esetre, mondván, hogy vigyáznia kell, mit beszél, mert már Tőkés László sem tudja mindenben követni őt.

Toposzokról szókimondóan

A magyar kormányfő tartotta magát ahhoz, hogy ezúttal visszafogja magát retorikailag. Ami nem jelenti azt, hogy a balliberális sajtó ne pécézett volna ki magának szétszedni való részeket. Nem csoda: korunk problémáiról, Európa jövőjéről, a nemzeti identitás veszélyeztetettségéről, az újkori népvándorlásról nem lehet úgy beszélni, hogy ne említsük meg e vészjósló jelenség mögötteseit, illetve a problémamegoldás akadályozóit. Pontosabban lehet mímelni a beszédet e kérdésekben a nemzetközi baloldal toposzait zsolozsmázva, csakhogy annak a beszédmódnak több köze van a politikai propagandához, a hallgatóság ideológiai mákonyozásához, mint az értelmes kommunikációhoz, a problémák azonosításához, a valós, célirányos megoldási javaslatok megfogalmazásához. Orbán Viktor pedig, ha nem is mond ki mindent – miniszterelnökként nem is tehetné meg diplomáciai bonyodalmak nélkül –, mindig lényegi kérdésekről futtat eszmét szókimondó stílusban.

Ezúttal finoman, a sorok között bírálta az Egyesült Államok „demokráciaexportját” is, amikor rámutatott: az észak-afrikai országok már nem tudnak tamponszerepet betölteni Közép-Afrika és Európa között, képtelenek feltartóztatni az Európát célba vevő újkori népvándorlást. Hogy miért nem? Az igazából fel sem tett kérdésre nem adta meg a választ a magyar miniszterelnök, hanem a hallgatósággal való együttgondolkodásra apellált. Nyilván az arab tavasznak nevezett, amerikai eredetű felforgatássorozat az, amely konszolidált, akár jólétinek is nevezhető államokból polgárháborús, élhetetlen tűzfészkeket kreált. Egyébként azért megengedte magának Orbán Viktor a Nagy Testvér bírálatát is, amikor rámutatott arra, hogy lám, beigazolódott, napjainkban úgyszólván bármi megtörténhet a világban. Ki gondolta volna ugyanis, hogy kiderül: az Egyesült Államok titkosszolgálata lehallgatja a német politikusokat, s Európa úgy tesz, mintha mi sem történt volna, sőt, szabadkereskedelmi egyezményt készül kötni a megfigyelővel.

Szalonképesség

A miniszterelnöki eszmefuttatás kulcskérdése a bevándorlás problémája volt. Ennek kapcsán esett szó a terrorizmusról, a multikulturalitásról, a munkanélküliség problémájáról, valamint a bevándorlás és a bűnözés problémáinak összefonódottságáról. Ha ezúttal tabudöntögetésre nem is került sor, tudatos tabulazításra azért igen. Orbán Viktor évről évre rámutat a baloldal, s azon belül a magyar baloldal valós természetére. Más, óvatlanabbul fogalmazó, hasonló látásmódú politikusokat és közírókat visszakézből leszélsőségeseznek, lefasisztáznak, ha rámutatnak: a magát magyarnak tituláló baloldal időről időre ráront saját nemzetére, s kódoltan nemzetellenes. Orbán Viktornak mindeddig sikerült elkerülni e beskatulyázást, s habár nemzetközi szinten, főleg a német sajtóban rendszeresen nacionalistázzák, diktátorozzák, még a fasiszta jelző is előkerül néha, de európai szalonképességét sikerült megőriznie. Ráadásul úgy, hogy nem vette át egyes párttársainak valóságtagadó euroatlanti „újbeszéljét”, aminek napjainkban legkedveltebb fordulata az „Ukrajnával való szolidaritás”, s a „Majdan” címszó alatt jegyzett, egyre dokumentáltabb CIA-puccs forradalomként való bemutatása.

Visszatérve a baloldal természetrajzához Orbán hangsúlyozta: a nemzetközi baloldal, s vele együtt honi társaik gyanakvással tekintenek a nemzeti identitásra, és az újkori népvándorlásban lehetőséget látnak a nemzeti keretek eltüntetésére. Ugyanazok, akik a 2004-es népszavazás alkalmával a határon túli magyarok ellen uszítottak – rémképként festve fel, hogy netán 800 ezer határon túli, elsősorban erdélyi magyar indul majd a jelenlegi magyar határnak –, most keblére ölelne minden idegen, asszimilálhatatlan bevándorlót. S le is vonta a balliberális sajtó képviselői számára annyira kényelmetlen következtetést: ezek a politikusok nem szeretik a magyarokat, s azért nem szeretik őket, mert magyarok.

Szálláscsinálók

Igen, ez ennyire világos és egyszerű, csak kevesen mernek rámutatni attól való félelmükben, hogy rasszistának, antiszemitának, nácinak bélyegzik őket. A következő kérdés ugyanis az: miként lenne lehetséges, hogy „magyar” politikusok ne szeressék a „magyarokat”? Netán azért, mert ők maguk nem magyarok? S ha nem magyarok, akkor milyen szolidaritási kötelékbe tartoznak?

Erre a kérdésre többféle, egymást nem feltétlenül kizáró válasz létezik. Csoóri Sándor a Nappali Hold című, nagy vihart kavart írásában, Csurka István számos esszéjében az SZDSZ, illetve az SZDSZ-es sajtó prominenseinek etnikai-vallási kötődését jelölte meg elsődleges politikai identitásképző erőként. Mivel vékony jégre merészkedtek, az ellenérdekelt erők tettek arról, hogy az be is szakadjon alattuk.

Másik oldalról viszont érdemes belegondolni, hogy a nemzetközi baloldal bevallottan célul tűzte ki egy új embertípus megalkotását, amelynek viszont az orientációját a világban nem saját szerves nemzeti kultúrája határozza meg, hanem az osztályhovatartozása. De ellenségesen tekintett az organikus hagyományokra, a vallási és nemzeti kötődésekre a szocializmus „előideológiája”, szálláscsinálója, a liberalizmus is. (E két eszmerendszer rokonságára, egymásból való következésére Márton Áron is rámutatott egyik markáns írásában.) Nem véletlenül. Közös bennük a kozmopolita, világpolgári alapállás és a masszív egyházellenesség. Ezen eszmerendszerek képviselői egyformán a nagyvárosi gyökértelen tömegekre támaszkodtak és ellenérzéssel, bizalmatlansággal tekintettek a természetüknél fogva konzervatív, hagyománytisztelő vidéki tömegekre.

Nem elképzelhetetlen, hogy e nyíltan nemzetellenes tanokat egyesek nem hitből, hanem számításból hirdetik. Mit szóljunk azonban azokról, akik őszintén úgy gondolják, hogy az egyes európai államoknak és társadalmaknak nemzeti jelleget adó történelmi, kulturális, hitbéli hagyományrendszer meghaladott, feloldandó, megszüntetendő kötődés, amely nem a kulturális fejlődés pótolhatatlan táptalaja, hanem kiiktatandó veszélyforrás? Mennyiben tekinthető magyarnak az, aki a magyar önazonosság kapaszkodóit megszüntetni igyekszik, a magyar történelem büszkeségre okot adó eseményeit félremagyarázza, hőseinket (pl. Horthy Miklós, Teleki Pál, Wass Albert) negatív színben igyekszik feltüntetni, miközben piedesztálra emel Károlyi Mihályhoz hasonló nemzetárulókat?

Nem Orbán Viktor kirekesztő, amikor rámutat: a 2004-es gyalázatos kampány kitalálói, szervezői és hangadói nem szeretik a magyarokat, e kampány főszereplői kizárták magukat a magyar nemzeti közösség szolidaritási kötelékéből.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett erdelyinaplo.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az erdelyinaplo.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID erdelyinaplo.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ erdelyinaplo.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Statisztikai célú sütik

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A statisztikai célú sütik által gyűjtött információk arra vonatkoznak, hogy pl. a látogató az oldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett nyitott meg, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje stb.

A felhasználónak lehetősége van a normál, illetve anonimizált beállítás közül választani.

Például, a Google Analytics IP-anonimizálási funkciója az IPv4-felhasználók IP-címének utolsó oktettjét, illetve az IPv6-címek utolsó 80 bitjét nem sokkal a cím Analytics adatgyűjtő hálózatba kerülése után nullára állítja a memóriában. Ilyen esetben a rendszer soha nem írja lemezre a teljes IP-címet.

Statisztikai célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Statisztikai célú sütik:

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – minden funkció aktiválásra kerül

ANONIM – a társadalmi-demográfiai funkciókat inaktiválódnak, és az IP-cím anonimizálásra kerül

Statisztikai célú sütik listája: _ga, _gat, _gid.


ANONIM
NORMÁL
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport