Huszonöt éves lapunk állomásai

Makkay József 2016. szeptember 14., 11:33
Huszonöt éves lapunk állomásai
galéria

A kommunista rendszerből átöröklött, és az 1989-es fordulat után új arculattal és új tematikával induló romániai magyar napi- és hetilappiacon huszonöt évvel ezelőtt, 1991. szeptember 5-én jelent meg az első új országos magyar hetilap, az Erdélyi Napló. Anyagi függetlenségének köszönhetően a néhány évig ötvenezres példányszámban piacra kerülő hetilap joggal tekinthette magát szabad és független újságnak, ami egyaránt meglátszott a lap témaválasztásában, őszinte stílusán és az újságírói munka profizmusában. A romániai magyar sajtóban akkoriban még szokatlan módon utcára kerülő kis csapatnyi sajtómunkás vakmerő vállalkozásaként kovácsolódott sikertörténetté az új magyar lap kiadása, amely számos újságírói műfajban mutatta meg, hogy másként is lehet és kell lapot írni Erdélyben.

Az Erdélyi Napló elmúlt huszonöt éve nem mindig volt sikertörténet. Nem lehetett az, hiszen a kilencvenes évek második felétől a kezdeti célkitűzéseket folyamatosan felrúgó romániai magyar politikai elit nagyobb részének a viselt dolgait megszellőztető hetilaptól egy idő után nemcsak függetlenségét, hanem létjogosultságát is elvitatták. A kétezres évektől folyamatosan anyagi gondokkal küszködő hetilap – a romániai magyar sajtót román állami pénzekből támogató RMDSZ-alapítvány tíz év alatt talán egyszer adott egy jelképes összeget a szerkesztőségnek – így jutott el a 2009 augusztusi kényszerpihenőig, kiadása egy éven keresztül szünetelt. 2010 nyarán ezen az áldatlan helyzeten változtatott a budapesti székhelyű Magyar Nemzet lapkiadó vállalat, amely révén megújított szerkesztőséggel és anyagi biztonságot jelentő beruházással láthatott ismét nyomdafestéket sokak kedvenc hetilapja. Az elmúlt hat év tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a portfoliójában immár hat lapot számláló legnagyobb erdélyi magyar lapkiadó vállalat, a Székelyudvarhelyi Híradó hetilapjaként az Erdélyi Naplónak továbbra is van létjogosultsága a romániai lappiacon.

Hetilapunk szerkesztőségében huszonöt év alatt sok munkatárs megfordult. Voltak, akik a legnehezebb időkben is kitartottak, és voltak, akik továbbálltak. De ez minden cég életében ismerős történet. A lényeg az, hogy az egykor szókimondásáról elhíresült Erdélyi Napló egyféle „brandként” maradhatott fenn a romániai magyar újságírásban. Amit a politikusok, közéleti emberek egy része akár elutasíthat, de ettől függetlenül az Erdélyi Napló él és élni szeretne.

Huszonöt év tapasztalatait akarja még hosszú ideig megosztani hűséges olvasótáborával.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.