Elnökjelölés pro és kontra

Borbély Zsolt Attila 2014. június 26., 21:58
Elnökjelölés pro és kontra
galéria

Amellett érvelt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Szövetségi Képviselők Tanácsának legutóbbi gyűlésén, hogy az általa vezetett szervezet állítson ismét elnökjelöltet az őszi megmérettetésen. Érveinek lényege, hogy az elnökjelöltség kitágítja a kommunikációs lehetőségeket, s nagyobb súllyal fogalmazhatók meg az erdélyi magyarság jogkövetelései. Ennek a gondolatnak van egy racionális magja, amit el lehet fogadni. Elvi síkon viszont feltehető a kérdés: mit keres egy magyar politikus a román elnökjelöltek versenyében, hogy akarjuk-e egyáltalán Romániát vezetni, hogy célunk-e egy ilyen hatalmas feladat ellátása. Az az álláspont, miszerint ugyanolyan állampolgárok vagyunk, mint a románok, s ezért természetesnek kellene lennie, hogy akár az államelnöki tisztséget is elláthassa magyar ember. Ez azonban épp olyan valóságidegen és álságos, mint a másik véglet, amely nemzetbiztonsági kockázatnak tekint román szempontból minden köztisztségben levő magyar embert.

 Társadalommérnöki kitaláció

Az ugyanis tagadhatatlan, hogy a demokratikus normarendszeren alapuló közös érdekeken túl léteznek olyan, elsősorban kulturális témák, amelyekben a román és a magyar érdek ütközik. Románok és magyarok értelemszerűen eltérő érzelmi, szolidaritási kötelékhez tartoznak. Ködevők papírszagú irreális vágyálma, hogy valaha az erdélyi magyarság magáénak érzi azt az államot, amelynek uralma alá a történelem vaskényszere utalta. Ebből valóság nem lesz soha. A román állam román jellegének megőrzése a románoknak természetes érdeke és törekvése, a magyarság azonban – a közel évszázados, válogatott eszközökkel történő elnyomatásának tapasztalatával – ebben veszélyt érzékel.

A nemzeti, világnézeti szempontból semleges állam doktriner, társadalommérnöki kitaláció, amelyet érthető okokból felkaptak a globalizátorok kommunikációs hadtestjei. Románok és magyarok közötti korrekt egyezségre lenne szükség, amelynek lényege, hogy mindkét elit foglalkozzon a maga nemzetének építésével. Mivel a területi revízió a jelenlegi geopolitikai feltételek között teljességgel irreális, e peremfeltételek pedig aligha változnak meg középtávon, a románságnak nincs miért tartania a magyar autonómiától. Egy ilyen korrekt egyezség esetében felesleges lenne, hogy az erdélyi magyarok jelöltet állítsanak egy olyan posztra, amelyet természetes módon olyan embernek kell betöltenie, akinek szemei előtt a román, és nem a magyar érdekek lebegnek. Más kérdés, hogy az RMDSZ eddigi jelöltjei közül ki és mennyire képviselt bármiféle nemzeti érdeket.

A szervezet első ízben 1996-ban állított elnökjelöltet Frunda György személyében, aki a még Markóék által is szekusgyanúsnak tartott Független Magyar Párt jelöltjeként került az RMDSZ listájára, majd a parlamentbe. Frunda a továbbiakban sem bizonyult alkalmasnak arra, hogy minden magyart megszólítson, különösképpen azokat nem, akik az erdélyi magyarság hosszú távú megmaradását az RMDSZ programjában mindmáig előkelő helyen szereplő háromszintű autonómia megvalósításától remélik. Előbb az általa is megszavazott, valójában mintegy három év késéssel elfogadott Kolozsvári (autonómia) nyilatkozatot nevezte elsietettnek egy interjúban, majd a brassói kongresszuson az ő javaslatára került ki a programból a területi autonómia, 1993-ban pedig részt vett a gyászos neptuni tárgyaláson – csak néhány epizód, amely alkalmatlanná tette a „sztárszenátort” az erdélyi magyarság szavazatainak maximalizálására.

De nem is az volt a cél. Nyilvánvalóan az sem, hogy az erdélyi magyarság érdekeinek megfelelően az autonómiát állítsa választási programjának középpontjába. A cél a választói bázis megpuhítása volt a tervezett kormányzati szerepvállalás érdekében. Az elnökválasztási kampány szinte nem is szólt másról, mint a választások győzteseivel való közös kormányzás várható előnyeiről, megfűszerezve némi uniós hurráoptimizmussal.

Abszurdumok és kulcsszavak

Elméletileg is abszurd, hogy egy merőben eszközjellegű kérdést emeljünk centrális kampányüzenetté, hát még taktikailag: miképpen kérhette volna meg az RMDSZ a kormányra lépés árát a koalíciós tárgyalásokon, ha a választást megelőzően hónapokig azt harsogta, hogy márpedig ő kormányra akar kerülni? Azt már csak a kisördög íratja le velem, hogy az SZKT nyilvánossága előtt a választások után Frunda György azzal a bonmot-val örvendeztette meg a másik tábort, miszerint „ő nem hiszi, hogy kevesebb szavazatot kapott volna, mint az RMDSZ”. Mondhatnánk, hogy Frunda György ezzel kétségbe vonta a szavazás tisztaságát, azt állítva, hogy tőle elcsaltak szavazatokat. Vélhetően inkább tájékozatlanságról van szó, valamint arról, hogy annak idején nem volt Frunda számára egyszerű feladat a magyar nyelven való helyes és szabatos önartikuláció, s a pillanatnyi stressz hozta ki belőle a szórakoztató mondatot.

A magyar elnökjelöltek a továbbiakban is rendre kevesebb szavazatot kaptak a szövetségnél. 2000-ben ismét Frunda volt a jelölt, aki nem kisebb tekintélyű politikussal mérkőzött a jelöltségért, mint Tőkés László. De akkorra az SZKT-ban megkötött már a nómenklatúra betonja, a neptuni ihletettségű politikának, a román nemzetstratégiai érdekek gátlástalan kiszolgálásának és a román eurocsatlakozás feltételek nélküli támogatásának az SZKT-ban megvolt a masszív többsége. A küldöttek nagyobbik része érdekelt volt e politika folytatásában. (Ugyanez a helyzet tette esélytelenné Kincses Elődöt egy évvel korábban 1999-ben a Markóval szembeni megmérettetésen. Így is sokan meglepődtek a barikádon innen és túl, hogy Kincses elnyerte a szavazatok mintegy 40 százalékát.) 2004-ben, amikor az MPP a Népi Akció pártjának segítségével stresszessé tette a választást, biztos, ami biztos, Markó Béla indult elnökjelöltként versenybe, a kampányban a nemzeti érdekeknek megfelelő kulcsszavakat használt a szervezet: kettős állampolgárság és autonómia. 2009-ben pedig Kelemen Hunor volt az RMDSZ jelöltje, aki negatív rekordot döntött ugyan a maga 3,83 százalékot jelentő 372 764 szavazatával, de mégiscsak elég volt ahhoz, hogy két év elteltével ne úgy válasszák az RMDSZ elnökévé, mint a választók nagy többsége számára ismeretlen politikust.

A remény hal meg utoljára

A román elnökválasztási kampányban való részvétel mindenkoron eszközjellegű volt, s jellemzően egy, az erdélyi magyarság jövőjét, szülőföldön való megmaradását közvetlenül nem érintő kicsinyes taktika része. Arra mindenképpen jó volt, hogy az RMDSZ fel tudja ajánlani a saját jelölt által összegyűjtött szavazatokat a preferált román jelöltnek – más kérdés, hogy a választók nem egyszer rácáfoltak a várakozásokra, és nem szavaztak az RMDSZ vezetőinek iránymutatása szerint. Jó esély van rá, hogy Victor Ponta se kapja majd meg a magyarság, azon belül a székelység voksainak többségét. A választók bizonyos mértékben megvezethetők, de bármit nem lehet velük lenyeletni.

Mindazonáltal, ha az RMDSZ talál egy megfelelő jelöltet, akit mind az egyre apadó törzsszavazói gárda, mind pedig az autonomisták jó szívvel támogatni tudnak, nem elképzelhetetlen, hogy a szervezet képes legyen megmozgatni a választókat. Persze nem ez az alapvető kérdés, hanem hogy továbbhalad-e az RMDSZ a neptuni sugárúton, és az autonómiapolitikát csak kényszerből veszi elő, vagy paradigmát vált. Utóbbi fordulatra kevés az esély, de ahogy a szólás tartja: a lepényhal megy elöl, s a remény hal meg utoljára.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett erdelyinaplo.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az erdelyinaplo.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID erdelyinaplo.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ erdelyinaplo.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Statisztikai célú sütik

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A statisztikai célú sütik által gyűjtött információk arra vonatkoznak, hogy pl. a látogató az oldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett nyitott meg, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje stb.

A felhasználónak lehetősége van a normál, illetve anonimizált beállítás közül választani.

Például, a Google Analytics IP-anonimizálási funkciója az IPv4-felhasználók IP-címének utolsó oktettjét, illetve az IPv6-címek utolsó 80 bitjét nem sokkal a cím Analytics adatgyűjtő hálózatba kerülése után nullára állítja a memóriában. Ilyen esetben a rendszer soha nem írja lemezre a teljes IP-címet.

Statisztikai célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Statisztikai célú sütik:

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – minden funkció aktiválásra kerül

ANONIM – a társadalmi-demográfiai funkciókat inaktiválódnak, és az IP-cím anonimizálásra kerül

Statisztikai célú sütik listája: _ga, _gat, _gid.


ANONIM
NORMÁL
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport