Arctalan jövő

Malmö belvárosában bokáig áll a szemét. Délelőtt fél tíz van, még kihalt az ódon tér, a hivatalok zárva, az élet egyelőre csak készülődik újra kibontani vitorláit. A soha szűnni nem akaró szél szanaszét hordja a papírt, a csikkeket, az éjszakai „mozgalmak” nyomait. Értetlenkedve fordulok kísérőmhöz, aki sokatmondóan legyint: a bevándorlók…

Nem, ők még nem „azok”. A legutóbbi hullám eleje csak az esetet követő napon érte el a dél-svédországi kikötővárost, Skandinávia kapuját, ahol szárazföldön is kényelmesen meg lehet érkezni Észak küszöbére. „Ezek” még csak a régiek, akikkel a svédországiak jó ideje igyekeznek együtt élni. Ha beledöglenek, akkor is.

A kulcsszó éppen ez a „mindenáron”. A mérhetetlenül befogadó, toleráns Svédország lakói évtizedeken át olyan mintával szolgáltak a világnak, amely révén elismerést érdemeltek ki, s a fél világ által irigyelt, a tömegek számára mágnesként működő szociális rendszerben öltött intézményi testet. A gazdasági jólét által táplált és legitimált rendszer ugyanakkor olyan „őshonos” társadalmat termelt ki, amelynek tagjai rég elfeledték a karakteres véleménynyilvánítás gyakorlatát. A politikai korrektség semmitmondásának prototípusai táplálják, ugyanakkor haszonélvezői egy sokáig az ideálishoz közelítő társadalmi modellnek.

A világ változóban. Európa egyre több országában mind életszerűbben, az egészséges önvédelmi reflexeket szabadon engedve próbálják megmenteni mindazt, ami eddig az életük volt. Svédország viszont érthetetlen bénultságban szemléli az egyre gyarapodó bevándorló tömegeket, álldogálnak az Isten hozott benneteket feliratú színpadok előtt. Mint a beteg, aki egyelőre visszautasítja a betegség tényét. A más módszereket próbálgatókat elítélő maszkok mögött elfojtott félelmek szűkölnek, művi és bűnös módon késleltetett reakciók, amelyeknek robbanását már egyre többen vizionálják, szinte félve emlegetve a radikálisok népszerűségének növekedését.

Egyelőre csak a szemetet hordja a szél Malmö belvárosában. Hogy miért nem takarítanak? Állítólag takarítanak, éjfél után nem sokkal elindulnak a korszerű gépek, s rövid időn belül patika tisztaságúvá varázsolják az utcákat, tereket. Csakhogy az éjszakai élet még javában tart, a köztisztasági vállalat vezetői pedig egyelőre nem látszanak tudomást venni az élet ilyetén megváltozásáról. Veterán svédországi magyarok szerint tíz-tizenöt év folyamatos állapota kell ahhoz, hogy a szakszervezetekkel, megszokásokkal és egyéb hasonló tényezőkkel való „kiegyezés” nyomán hajnali ötkor (újra) elinduljanak a seprűs autók. De hol lesz akkor már a tavalyi szemét...