Alájátszunk a nemzetállami törekvéseknek?

Egy erdélyi magyar kisváros önkormányzatában dolgozó ismerősöm meséli, hogy egyre nehezebb egy becsületes, jó szakembert rávenni arra, hogy a közelgő helyhatósági választásokon polgármester-jelölti vagy tanácsosi tisztséget vállaljon. Emiatt maradnak a semmitől vissza nem riadó konjunktúra-lovagok, akik úgy vélik, bármi is történjék, ellavírozhatnak a zavarosban.

Amikor vitatkoznék érveivel, hogy ez mégsincs így, ismerősöm visszakérdez: te nyugodt lélekkel bevonulnál családod mellől a börtönbe, ha a román hatalom éppen úgy gondolja, hogy ott a helyed? És hosszasan sorolja a román törvények buktatóit, azokat a kiskapukat, amelyeket a törvényhozás eleve azért kódolt a jogszabályokba, hogy azok előírásai kétértelműek legyenek, így bárkire rá lehessen fogni a korrupció bélyegét, ha a nemzetállami érdeket kiszolgáló román igazságszolgáltatás éppen így akarja.

Az ilyen és ehhez hasonló érvek távolról sem egyediek. Terjedésüknek az elmúlt években még inkább alájátszott az államhatalom számos intézménye. Az állambiztonsági kockázatnak kikiáltott autonómia közéleti képviselői ellen indított szabályos hajtóvadászat jó példa arra, hogy a magyarság szemében miként lehet hitelteleníteni a román igazságszolgáltatást, egybemosva a közösség jövőjéért kiálló magyar intézmény- és városvezetőket a valóban korrupt magyar politikusokkal. Hiába mossa kezét az igazságszolgáltatás, mert bizonyított bakijai kirívóan igazolják a magyar történészek állításait, miszerint Trianon utáni megalakulása óta Nagy-Románia sosem volt jogállam. A magyarság közösségi jogai elleni hajsza a húszas–harmincas években aprólékosan kidolgozott forgatókönyvek folytonosságára alapszik. Nincs tehát új a nap alatt.

A kérdés csak az, hogy be kell-e dobni a törülközőt? Az inkompetensekre, a hozzá nem értőkre vagy egyszerűen a jogos igényeink iránt érzéketlen román többségre kell bízni településeink irányítását, közösségünk jövőjét?

Bármennyire is kézenfekvő a válasz, azt látom, elég sok erdélyi magyar tanácstalan. Az elmúlt hetekben tucatnyi olyan emberrel beszélgettem, akik Marosvásárhely kapcsán legyintettek: a székely főváros már elveszett, kár a gőzért. Jellemzően a politikai paletta minden oldalán álló személyektől hallottam már ilyen lehangoló megállapítást.

Ha a titkosszolgálatok és egyéb államhatalmi gépezetek műhelyeiben valóban készül magyarellenes stratégia közösségünk térdrekényszerítése céljából, ennek a hangulatnak a felfokozása lehet a céljuk. Nagy kár lenne önszántunkból alájátszani román a nemzetállami törekvésnek.