Ábel Közel-Keleten

Egy világhálón terjedő videofelvétel tanúsága szerint az amerikai és szír kormány, illetve a két hadsereg között minimális a kommunikáció, implicite az együttműködés. Az állítás hitelességét nagyban fokozza, hogy az információkkal maga Bassár el-Aszad szír elnök szolgál, aki bólogató amerikai kérdezők előtt ismerteti udvarias nyelvezettel, de roppant határozottan a fentebb jelzett megdöbbentő tényállást. Mindezt annak apropóján, hogy vajon miért nem sikerül megállítani a térségben tomboló terrorizmust.

A videorészlet közzététele nyilván nem függetleníthető attól, hogy lassan ébredezik a világ, és kezdi elismerni, hogy felismeri: Szíria kulcs lehet a bevándorlás megállításában. És talán osztozik Aszad azon állításában, miszerint a nehezen kivédhető kivételeket leszámítva a migránsok többsége valóban életét mentendő menekül a közel-keleti pokolból. S ettől a minden bizonnyal a kisember lelke is megnyugszik: pánik- és önvédelmi reakciói talán mégis inkább élet-, mintsem állatszerűek.

Felszabaduló vegyértékeit viszont azonnal leköti annak megemésztése, hogy az előszeretettel a legnagyobb humanitárius segélyszervezet báránybőrébe bújó Egyesült Államok érdekeltebb a bizonytalanság és káosz fenntartásában, mint a térség stabilitásának visszaállításában. Hogy a fortyogó Közel-Keleten nincs szövetség és barátság. Üzlet van és pénz. Ezért aztán most, hogy a Damaszkusz–Berlin útvonalon százezrek hömpölyögnek, még az is elképzelhető, hogy Németország részt vállal az ottani rendteremtésben. Igaz, hogy a felelőtlen kijelentéseket rendszerint mellőző németek ez irányú terveinek hitelét Merkel határnyitásának, majd -zárásának ellentmondásossága alaposan megkérdőjelezi, de mindenki bízni szeretne abban, hogy ha elkezdik a rendteremtést, az nyilván sikerülni is fog nekik.

Mert a fortyogó Közel-Keleten Szíria tipikusan az a viszály, amelyet meg lehetne oldani politikai akarattal, valójában azonban senki sem akarja, hogy befejeződjön. Csak Szíria maga. S mivel az Európába özönlő bevándorlók legfeljebb negyede szíriai, mindenki számára itt a megvilágosodás: a szíriai válság csak szomorú ürügy. Az idő kerekét pedig senki sem tudja visszaforgatni.

Mivel azonban szinte minden élet-, sőt világpolitikai helyzetre kéznél van egy erdélyi példa, hadd hivatkozzunk Tamási Áronra. Az ő hőse, Ábel is azon gondolkodott Erdély visszatérésekor, hogy felkeresi Surgyélánt, menjen már el Dél-Erdélybe, és mondja meg a románoknak, térjenek vissza a magyar impérium alá, mert ott nem lesz nekik rossz dolguk. Hiszen az igazságot is meg lehet szokni.