A korrupció láthatósága

Jószerint nem telik el hét az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály látványos fogása, bejelentése, bekaszlizálása nélkül. Dolgozik a rendszer, ahogy azt a romániai közállapotok, közmorál, valamint a nemzetközi elvárások diktálják. A sok névtelen, de különböző szintű befolyásolási potenciállal rendelkező potenciális bűnözőhöz képest Viorel Hrebenciuc behálózása igazi nagy durranás, hiszen a többségi kormánypárt gazdasági ügyeinek legfőbb mozgatójáról, a legfajsúlyosabb szürke eminenciásról, bankszámlák, kasszakulcsok és kasszafúrók legfőbb kezelőjéről van szó.

Tudtuk mindezt eddig is? Ugyan... Honnan is tudhattuk volna, legfeljebb sejtettük, sejtették velünk obskúrus, gonosz erők. Amíg azonban a korrupció bűnétől rendre azonnali allergiás rohamokat kapó amerikai vezetők kisimult homlokkal szemlélték a román politikai prérit, addig a gyanút is igyekeztünk messze hessegetni magunktól.

Most valakinek valami feltűnhetett.

A magyar hatok – mert most már egyáltalán nem biztos, hogy magas rangú kormánytisztviselők, lehet köztük akár a szolnoki kormánybiztosi hivatal segédportása is – Egyesült Államokból való kitiltása ügyének forgatagában hosszasan elgondolkoztam a témán. Mármint a korrupció láthatóságán, a mértékek abszolút, illetve relatív jellegén. És nem értettem, miként van az, hogy az egyenlő megítélések és csorbíthatatlan állampolgári jogok országában hat magyar állampolgár tiltólistára kerül, Romániából pedig senki. De legalábbis senki olyan, aki valaha kormányközeli, közéleti, közköltségvetési iratot látott volna el kézjegyével. Miközben erdőhektárok tűnnek el egy-egy viharos éjszakán, jogerős visszaszolgáltatási döntések életbe léptetését torpedózza meg a törvényességet felügyelni hivatott kormánybiztos, piaci eszközökkel életképtelenné pusztított gyártóüzem kap egyik óráról a másikra ócskavas-minősítést.

Hogy Hrebenciuc letartóztatása visszaadta volna a hitemet, nos, ez azért elhamarkodott kijelentés lenne. Kellene még hozzá egy-két apróság: például a lépés nyilvános üdvözlése Amerika által, illetve a folyamat folytatásának egyértelmű szorgalmazása. Vagy legalább a nulandi mondás – „a demokratikus visszacsúszás és a korrupció ikerrákja fenyegeti azt az álmot, amelyért annyian dolgoztak 1989 óta” – szabványosítása. Hogy ne kizárólag az amerikai gazdasági és egyéb érdekek feltétel nélküli támogatása szolgálja a tisztánlátás és egyenlő bánásmód ügyét.

Ha így lesz, magamra vállalom az előterjesztés súlyát ésfelelősségét: avassák Hrebenciucot a demokrácia mártírjává.