Mérnöki karriert a halhatatlanságért

Nánó Csaba 2014. március 08., 10:53

Ki gondolta volna, hogy a népszínmű egyik legnevesebb képviselője mérnökként kezdte pályáját? A kétszáz évvel ezelőtt, 1814. március 8-án született Szigligeti Ede közel száz drámát írt, de neve a Liliomfi című darab alkotójaként él a mai napig a köztudatban.

galéria

 

Szathmáry József néven született a Nagyváradhoz tartozó Váradolasziban, és már tizenévesen eldöntötte, hogy drámaíró lesz. Házuk padlásán színielőadást rendezett iskolatársaival. Plakátokat, díszleteket festettek, de még ülőhelyeket is barkácsoltak. Szüleinek azonban eszük ágában sem volt komédiást faragni fiukból: tekintélyes és vallásos ügyvéd apja papnak szánta, ám a fiatalembernek egészen más tervei voltak.

1832 nyarán Váradra érkezett a kassai dal- és színjátszó társaság. A nyári színházi est-sorozat döntően hat további elképzeléseire: ekkor látta Megyerit, Szentpéteryt, Szilágyit, Udvarhelyit, Szerdahelyi Kálmánt, Dérynét, akikről még idősebb korában is rajongással beszélt. Apja unszolása, hogy a papi pályát válassza, hidegen hagyta: „Látván, hogy e dicső pályához sem eléggé szent, sem eléggé erkölcstelen nem vagyok, mérnökségre csapott” – írta később, és dolgozott is két évet egy mérnök mellett.

Névváltoztatás, pályaváltás

1834-ben Pestre ment, hogy a mérnöki egyetemen elméleti tanfolyamot hallgasson. Csakhogy húszévesen már tudta, az egyetlen dolog, ami izgatja, az a színház világa. Még annak az évnek a nyarán felcsapott színésznek, ami elég súlyos következményekkel járt: apja egyszerűen megtiltotta, hogy a nevét viselje. A színpad iránt komoly elhivatottságot érző fiatalt nem hatotta meg apja szigora: nemes egyszerűséggel, egy Kisfaludy Sándor-rege után, felvette a Szigligeti Ede nevet, és apja későbbi könyörgéseinek – vegye vissza a család nevét – soha nem tett eleget.

Színészként soha nem alkotott nagyot – amolyan statisztaszerepeket kapott csupán – de kevéske fizetését könyvekre költötte. Nem volt akkoriban könnyű a színészélet: kezdetben Szigligeti köteles volt a ballettben is minden szerepet elvállalni, de még énekelni is odatették a karban. Tudni kell, hogy akkoriban egy kezdő színészt a szerepein túl köteleztek színlapírásra, színlapkihordásra, festékkeverésre, de még szabás-varrásra is. Szigligeti végül mentesült ezek alól, ami jelzi, hogy megbecsülték személyét és szorgalmát. Tanulmányozni kezdte a kor drámairodalmát, valósággal falta Schiller és Goethe műveit. Gyorsan tanult, és hamar meglelte helyét a színház világában: a fővárosban készült már a Nemzeti, és Szigligeti mások gyengébben sikerült drámáit rázta ráncba dramaturgiai tehetségével. És persze ő is írt. Megjátszott cselek címmel megírt egy tragédiát, be is mutatták – mérsékelt sikerrel. Arra törekedett, hogy ne a kor szellemében létrehozott édes-bús drámákat utánozza, hanem saját hangját találja meg a drámairodalomban. És ez sikerült is: őt tartják a népszínművek tökélyre fejlesztőjének (egyesek szerint gyakorlatilag ő a műfaj atyja), az ő nyomdokain lépett tovább például a szintén partiumi születésű Csiky Gergely.

Nemzeti – egy életre

1837-ben, amint megalakult a Pesti Magyar Színház – amelyet nemsokára már Nemzeti Színháznak hívtak – ő lett a titkára, később rendezője és dramaturgja, azután főrendezője, majd művészeti vezetője, végül igazgatója. Elismertségére jellemző, hogy alig 26 évesen már az Akadémia levelező tagja volt.

1840-ben végre hangos sikert aratott a Magyar Tudományos Akadémia által meghirdetett pályázaton, melyet Rózsa című vígjátékával meg is nyert. A darab főszerepét Laborfalvy Róza játszotta,  és sokáig repertoáron maradt. 1843-ban írta a Szökött katona című népszínművét, érdekessége, hogy ebben debütált a Nemzeti színészeként Petőfi Sándor. (Akolozsvári Nemzetiben pedig Janovics Jenő ennek a darabnak a színrevitelével emlékezett Szigligeti születésének századik évfordulójára).

Az 1800-as évek közepe bizonyult Szigligeti legjobb időszakának: ekkor írta a nagy sikert aratott II. Rákóczi Ferenc fogsága című történelmi drámáját, alig valamivel később pedig a ma is sokat játszott Liliomfi című vígjátékot. A darab nagyrészt Kolozsváron játszódik, leghíresebb, 1954-es filmváltozatában Darvas Iván, Ruttkai Éva és Soós Imre alakította a főszerepeket. Szigligeti munkásságában a népszínműírása a Csikósban éri el az egyik legegységesebb szerkezetet, és ebben jut a legközelebb a népies költészethez.

Az 1848-49-es forradalomban nem volt politikai szerepe, így írói és színházi tevékenységét azonnal folytathatta. Ekkor lett a magyar színházi élet irányítója és sokáig a kor legfontosabb rendezője. Jászai Mari úgy emlékezett rá, mint kitűnő rendezőre.

A Lelenc című 1863-ban írt színdarabját, drámaiság és költőiség terén, Szigligeti és a kor egyik legjobb művének tartja a kritika. 1872-ben Szigligeti már a századik dráma megírásánál tartott. Élete végéig összesen 114 drámát, vígjátékot, népszínművet írt, amivel a legtermékenyebb, s fél évszázadig a legnépszerűbb magyar színpadi szerzőnek számított. Emellett mintegy húsz külföldi drámát fordított magyarra, köztük Shakespeare, Victor Hugo és Goethe műveit.

Róla nyugodtan elmondható, hogy hűséges típus volt: negyven évig volt felesége Sperling Francziska, hatvannégy éves korában bekövetkezett halálakor, 1878-ban, már negyvenegy éve szolgálta a Nemzeti Színházat.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Tóth Gödri Iringó 2025. augusztus 04., hétfő

A fürdő, ami túlélte a történelem viharait – Johann Taierling mesélt a Csiszár Fürdőről

A Kézdivásárhely melletti Csiszár Fürdő neve mára újra ismerősen cseng mindazok számára, akik a természetes gyógyulás hívei, azok számára, akik a hagyományos fürdőkultúra szerelmesei.

Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.