Márton Áron püspök, népének szolgája

Nánó Csaba 2015. szeptember 27., 10:08

Harmincöt esztendeje, 1980-ban hunyt el Márton Áron püspök, akit hívei már életében szentnek tekintettek. Kitartása, meg nem alkuvása, igaz hite példaértékű lehet az eljövendő generációk számára is.

 

Márton Áron püspök, népének szolgája
galéria

Márton Áron 1896. augusztus 28-án Csíkszentdomokoson született Márton Ágoston és Kurkó Juliánna földműves szülők harmadik gyermekeként. Elemi iskolába szülőfalujába, a Római Katolikus Elemi Népiskolába járt. Középiskolai tanulmányait előbb a csíksomlyói Katolikus Gimnáziumban, a csíkszeredai főgimnáziumban, majd a gyulafehérvári kisszemináriumban végezte.

Az érettségi után három nappal, 1915 nyarán besorozták katonának, később harctéri szolgálatra osztották be. Megjárta a doberdói harcteret, majd Nagyszebenben tisztiiskolai kiképzést kapott. 1919 áprilisában részt vett a székely hadosztály tiszai hadműveleteiben, amiért hadifogolyként rövid időre a brassói Fellegvárba zárták.

A háború befejeztével önálló gazdálkodásba fogott, de rövid ideig egy brassói gyárban is dolgozott vasesztergályosként. Miután visszatért Csíkszentdomokosra, rájött, hogy Isten őt népének szolgálatára szánta.

1920 októberében – 24 évesen! – jelentkezett a Gyulafehérvári Papneveldébe. Tanulótársai körében nemcsak kora miatt, hanem személyi értékei révén is tekintélyre tett szert. Teológiai tanulmányait befejezve 1924. április 19-én Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspök diakonussá, majd pedig pappá szentelte. Első szentmiséjét szülőfalujában mutatta be. 1930 nyarán Gyulafehérvárott püspöki levéltárosi munkakörbe helyezték.

Kolozsvártól Gyulafehérvárig

1932 őszétől Márton Áron Kolozsváron munkálkodott: az egyetemi ifjúság lelkipásztora, a Katolikus Népszövetség igazgatója, majd a kolozsvári Szent Mihály egyházközség plébánosa volt. Amikor megjelentek a hírhedt Anghelescu-törvények, amelyek a romániai nemzeti kisebbségek iskoláinak létét veszélyeztették, György Lajossal Erdélyi Iskola néven népnevelő és kulturális folyóiratot indított. Ökumenikus szellemével felbecsülhetetlen hatást gyakorolt az öt felekezet között megosztott erdélyi magyarság lelki egységére.

1938 karácsonyán XI. Pius pápa a 42 éves Márton Áront kinevezte a megüresedett gyulafehérvári püspöki székbe. Kinevezését kitörő örömmel fogadta Erdély hívő népe felekezeti hovatartozástól függetlenül. A következő év februárjában Andrea Cassulo romániai apostoli nuncius szentelte püspökké a kolozsvári Szent Mihály templomban. „Minden küzdő emberben testvéremet akarom látni, és amennyire segítségükre tudok lenni, leszek és terhüket vállaimra venni igyekszem” – mondta szentelésekor. Egyébként jelmondatául a „Non recuso laborem” – nem futamodom meg a munkától – mondatot választotta. „Ez a latin nyelv gazdagsága alapján akár így is fordítható: nem utasítom el a bajt, a nyomorúságot, a szenvedést” – hangoztatta.

A háború ellen határozottan tiltakozott, ugyanakkor – 1944. május 18-án Kolozsváron, a Szent Mihály-templomban mondott beszédében – a püspök bátran felemelte szavát a zsidók deportálása ellen is. Beszéde nem maradt következmények nélkül: Kolozsvár rendőrkapitánya kiutasította Márton Áront a városból.

Tudás, karizma

A második bécsi döntés után Márton Áron kettészakadt egyházmegyéje kisebbségi sorba került. A főpásztor hívei mellett maradt Gyulafehérváron, de volt gondja egyházmegyéjének nagyobb részben Magyarországra került híveire is.

A háborút követően XII. Piusz pápa Márton Áront bíborossá akarta kinevezni, azonban Rákosi Mátyás heves tiltakozása miatt végül Mindszenty Józsefet választotta. Rákosi Mátyás tudta, hogy Márton Áron nagy tudású, karizmatikus egyéniség, tőle még inkább tartottak a kommunisták, mint az antifasiszta Mindszentytől.

Bár az igazságért szót emelő püspök a politikától igyekezett távol tartani magát, 1945 után hamar felismerte az egyre erősödő kommunista erők befolyását. Jól látta, és szóvá is tette a magyar népet képviselő Magyar Népszövetség sakkfigura szerepét a Román Kommunista Párt kezében. Papjainak és híveinek megtiltotta a kommunista párt által összehívott gyűléseken való részvételt, és szembeszegült valamennyi egyházellenes törvénnyel.

Palotafogságban

A katolikus egyház statútumáról való tárgyalásra Márton Áront Bukarestbe rendelték, az úton 1949. június 21-én letartóztatták, majd két évig tartó vizsgálati fogságba került. A bukaresti katonai hadbíróság hazaárulás címen 1951-ben életfogytiglani börtönre ítélte. Végül a fogházból áthelyezték Bukarest külvárosába egy volt bojár villájába, ahol állandó őrizet és megfigyelés alatt tartották. Innen szabadult 1955. március 25-én, és újból átvette az egyházmegye vezetését. Szabadsága nem sokáig tartott: mivel személyében a hatóságok állandó veszélyforrást sejtettek, hamarosan titkos rendőrök állandó őrizete mellett házi fogságra kényszerítették.

Megtiltották neki, hogy elhagyja a püspöki palotát, és ezáltal leszűkítették mozgáskörét a püspöki székházra, az udvarra, a kertre és a székesegyházra. Úgynevezett palotafogsága egy évtizedet tartott, végül 1967 végén a kényszerhelyre vonatkozó intézkedést azonnali hatállyal feltétel nélkül feloldották a román hatóságok.

1970-és évek elején egészségi állapota fokozatosan gyengült. II. János Pál pápa 1980. április 2-án Márton Áront, püspöki működésének 42. évében, felmentette a gyulafehérvári egyházmegye kormányzása alól. 1980. szeptember 29-én adta vissza lelkét Teremtőjének.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.