Hrabal, a prágai sörözők zsenije

Nánó Csaba 2014. március 28., 13:59

Ki hitte volna, hogy a csehek egyik legnépszerűbb írója, a száz éve született Bohumil Hrabal első írásait majdnem ötvenévesen jelentette meg? Igaz, asztalfiókja addigra tele volt már jobbnál-jobb alkotásokkal. Zseni volt, de egy rendszerváltás kellett ahhoz, hogy hazájában is elismerjék.

Hrabal, a prágai sörözők zsenije
galéria

Bohumil Hrabal 1914. március 28-án Brünnben (Brno) született törvénytelen gyermekként, mivel apja nem vette el állapotos anyját. Néhány évig nagyszüleinél nevelkedett, majd anyja és annak férje, Frantisek Hrabal magukhoz vették. Édesapjával soha nem találkozott, nevelőapját tekintette igazi apjának, aki a nevére is vette. Miután Nymburka költöztek, nevelőapja az ottani sörgyár könyvelője, majd igazgatója lett, és Bohumil már kamaszként több időt töltött a sörgyárban, mint az iskola padjaiban. Ennek oka az volt, hogy imádott munkásemberek között lenni, műveiben az egyszerű emberek élete és környezete állandó elem lett.

Tízéves korában megismerkedett egy igencsak eredeti figurával, apai nagybátyjával, Pepin bácsival. A történet regénybe illő: Pepin bácsi két hétre érkezett Hrabalékhoz, és negyven évig maradt náluk…

Hrabal gátlásos fiatalember volt, mígnem felfedezte, hogy a kocsmákban egy-két sör mellett remekül fel tud oldódni. Hallgatta asztaltársai meséit, és ha több sört felhajtott, ő maga is remek elbeszélővé vált. A tanulás igazából nem érdekelte, mégis, környezete legnagyobb meglepetésére a prágai Károly egyetem jogi karára iratkozott be. Igaz, később azt állította, maga sem tudta, miért választotta épp ezt. A jog valójában nem igazán érdekelte, inkább filozófiával, irodalommal, zenével foglakozott. És imádott strandra járni, a nap és a víz mindig megihlette. Többnyire kedvtelésből, íróasztala fiókjának írt, de néhány verse megjelent a helyi lapban. Igaz, akkor még senki sem figyelt fel tehetségére, Bohumil pedig nem erőltette a dolgokat. Tíz évig járta az egyetemet – önhibáján kívül, hiszen tanulmányai menetébe beleszólt a II. világháború. A németek bezárták az összes egyetemet, aminek Hrabal tulajdonképpen örvendett, mert rémesen unta a tanulást. Csakhogy legalább olyan unalmas munkát talált, mint a törvények magolása: előbb telekkönyvi kivonatokat másolt, majd írnok lett egy szövetkezetnél. Hamar megelégelte a papírmunkát, és beállt pályamunkásnak. Ekkor kezdődött igazán kalandos élete, de ennek minden állomása – akár forgalmistaként vagy kohómunkásként kereste kenyerét, netán papírhulladék-feldolgozó üzemben volt bálázó, vagy biztosítási ügynökként ismerkedett az emberekkel – mind-mind regényt szült. Hrabal azt élvezte a kétkezi munkában, hogy amíg kezei jártak, agya gőzerővel dolgozott a megírandó történeteken. Mindegyik regényének valós alapja volt, figuráit az élet szülte, jellemüket ismerőseiről mintázta.
A háború után befejezte a jogot, de szakmájában soha nem dolgozott. 1949-ben Prágába költözött, egy lerobbant ház szoba-konyhájába. Hirtelen elhatározástól vezérelve belépett a kommunista pártba, ám miután megismerte annak politikáját, ugyanolyan hirtelen ki is lépett. Dolgozott, járta a sörözőket és írt rendületlenül. Remekművei gyakorlatilag már készen álltak a fiókban, ám a cenzúra sorra megakadályozta megjelenésüket.

Hrabal-idézetek
• „Életem olyannak tetszett, mintha valaki mással esett volna meg. Csakhogy ehhez az életregényhez kizárólag nekem volt kulcsom, életem egyetlen tanúja én magam voltam, még ha az én utam elejét és végét is újra meg újra benőtte a gaz.”
• „Érdekes, hogy a fiatal költők másra sem gondolnak, csak a halálra, a sok vén marhának pedig csak a lányokon jár az esze.
• „Igaz ember, világpolgár csak az lehet, aki képes névtelenségbe vonulni, aki meg tud szabadulni hamis énjétől.”
• „Önmagunk megismerésének legáltalánosabb módja a macskajajos állapotban utólag mindig kielemzett részegség.”
• „Az embernek nem termetre kell nagynak lennie, hanem nagynak kell, hogy érezze magát.”
• „Bizonyos foltok nem távolíthatók el az anyag megsértése nélkül.”
• „Ha kedvünket leljük a halálban, kezdünk helyesen gondolkodni az életről.”
• „Most kell tevékenyen jót tennünk másokkal, s nem a túlvilágon.”
• „Két ember között a legemberibb kapcsolat a csönd.”

1955-ben az a szerencse érte, hogy megismerkedett Eliska Plevovával, későbbi feleségével. Bár az esküvő gondolata annyira megrémisztette, hogy egyenesen a kocsmából ment házasságot kötni, az asszonynak köszönhette, hogy végül is ismert író lett. Eliska vállalta, hogy eltartja, így a hatvanas évek elejétől kizárólag írással foglakozhatott. 1963-ban jelent meg első könyve, a Gyöngy a mélyben című elbeszéléskötet.

Hatvanadik születésnapját hatalmas bulival ünnepelte meg Hrabal, a partin olyanok is részt vettek, akik az 1968-as Csehszlovák forradalom után tiltólistára kerültek. Emiatt aztán őt is betiltották, és a hallgatás annyira megviselte az írót, hogy a hatalom nyomására egy interjúban hamut szórt fejére. Noha ő sem hitte, amiket mondott, ismét engedélyezték könyveinek megjelenését, azzal a feltétellel, hogy Hrabal önmagát cenzúrázza. Vagyis semmi olyasmit ne írjon le, ami bánthatná a kommunista hatalom önérzetét. Eredeti, cenzúrázatlan szövegei csak szamizdatban vagy külföldön jelenhettek meg. Hrabal a saját bőrén tapasztalhatta meg, hogy senki sem próféta a saját hazájában: miközben külföldön sorra jelentek meg művei, szülőföldjén csak a kommunista rendszer bukása után kapta meg a megfelelő elismerést.

Köszvénnyel küszködve 1997 elején kórházba került. A hivatalos közlemény szerint galambetetés közben a kórház ötödik emeletéről kizuhanva halt meg. Hogy kiesett vagy kivetette magát, azt a mai napig titok fedi. Sokak szerint halála hrabali szatirikus, fekete humorral megkomponált öngyilkosság volt.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.