Egy kalandos életű természettudós

 

Csíktaploczai Xántus János vagy ahogyan az amerikaiak ismerték: John Xantus de Vesey, egy Somogy megyei községben, Csokonyán született 1825. október 5-én. Ősei görög származásúak voltak, a 15. században vándoroltak be Erdélybe. Apja, Xántus Ignác Széchényi Ferenc és Széchenyi István uradalmi jogtanácsosa volt, majd 1828-ban Somogy vármegye főügyésze lett. Iskoláit szülőfalujában, Csokonyán kezdte. Középiskolai tanulmányait Győrben, majd Pécsett végezte. A családi hagyományoknak megfelelően Pécsett jogot tanult, 1847-ben Pesten ügyvédi vizsgát tett.

 

Az 1848–49-es szabadságharchoz önkéntes nemzetőrként csatlakozott, 1848 nyarán, tűzmesterként részt vett a pákozdi csatában és huszár főhadnagyként Komárom védelmében is. A komáromi várőrségből átlépett a gyalogsághoz, de egy kitörés közben az osztrákok Érsekújvárnál elfogták. Gyalog kísérték Pozsonyba, ahová betegen érkezett és a kórházba vitték. Felgyógyulása után hadifogolyként a königgrätzi táborba került, ahonnan 1850  júliusában szabadult. Mielőtt hazatért volna, Xántus Prágában összeköttetésbe lépett az emigránsokkal, hazafias nyilatkozatai miatt ismét elfogták és a hadbíróság börtönbüntetésre ítélte. Gyakorlatilag kényszerből kezdett utazni: miután a fogságból sikeresen megszökött, a felelősségre vonás elől Londonba emigrált, majd 1852-ben áthajózott az Amerikai Egyesült Államokba.

Az Amerikából hazaküldött beszámolók és múzeumi anyagok alapján Xántus János munkásságát egyre nagyobb elismerés övezte a tengeren túlon. Ám a siker nem egyből jött. A kezdetekben New Yorkban mindenféle alkalmi munkát elvállalt: volt matróz, hírlapkihordó, könyvkereskedő, gyógyszerész, boltos segéd, zongoratanító, vasúti hivatalnok, mérnök, több nyelv tanára is. 1852-ben a Missouri folyón felhajózott Lexingtonig, és onnan lóháton indult a vadnyugatra, hogy részt vegyen a Saint Louis– Kalifornia vasútvonal nyomvonalának kitűzésében. 1854-ben Kansasban mérnökké léptették elő, itt találkozott először indiánokkal is. Ellátogatott az Iowa állambeli, magyarok lakta New Budába, a környező prérit bejárva gyűjtötte be a később a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozott növény- és állatgyűjteményének első darabjait.  1851-es hazatéréséig volt még szanitéc őrmester Vésey Lajos álnéven – innen nevének Nyugaton mindmáig használt változata, a John Xantus de Vesey –, feltérképezte az Arkansas folyó forrásvidékét, felhajózott a Columbia folyón, ellátogatott Sacramentóba, megnézte az aranybányákat. Munkásságát itthon is egyre inkább elismerték, ennek jeleként 1859. december 15-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta.

1861 novemberében hazatért, nemzeti hősnek kijáró tisztelet és ünneplés vette körül országszerte. 1862 nyarán visszautazott Amerikába.

Betegeskedése miatt 1864 júliusában végleg lemondott amerikai tartózkodásáról és – hollandiai és belgiumi kitérővel, ahol állatkertek működését tanulmányozta – végleg hazatért.

 

Megromlott egészségi állapota miatt először gyógykezelésre ment, majd erdélyi körutat tett. Az orvosok marosvásárhelyi gyűlésén egy pesti természetrajzi könyvtár felállítását indítványozta, valamint belgiumi és hollandiai tapasztalataira hivatkozva felvetette egy állami állatkert létrehozásának tervét is. Álma 1866. augusztus 6-án teljesült be, amikor megnyitotta kapuit a pesti állatkert, melynek igazgatói tisztét is betöltötte.

1868-ban ismét útra kelt, ezúttal egy Kelet-Ázsiát felkutató osztrák–magyar expedíció tagjaként. Bejárták Ceylont, Sziámit, Kínát és Japánt, Xantus ezeken a helyeken is gyűjtéseket végzett. 1869 elején különvált az expedíciótól, és Celebesz, Borneó és Jáva szigetén állattani anyagot gyűjtött. 2500 darabos, párját ritkító borneói etnológiai gyűjteményéből alapították meg a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának, a későbbi Néprajzi Múzeumnak az alapjait.

1872-ben résztvett a Magyar Földrajzi Társaság megalapításában, melynek később alelnöke lett.

1894 tavaszán Xantus súlyos tüdőgyulladáson esett át, s családja 1894. április 10-én levitte az Adriai-tenger partjára gyógyulni. Innen már csak elborult elmével került haza, és az év decemberének 13-ik napján meghalt. Sírja Budapesten, a Kerepesi temetőben található.