Dupla Gyuri, az első román diktátor

Nánó Csaba 2015. március 22., 17:50

A szóbeszéd úgy tartja, hogy Gheorghe Gheorghiu-Dej halálát ötven évvel ezelőtt, 1965. március 19-én az orvosok hanyagsága okozta.

Dupla Gyuri, az első román diktátor
galéria

Voltak más elméletek is a diktátor halálával kapcsolatban: állítólag Varsóban, egy kommunista vezéreket tömörítő találkozón besugarazták, de azt is beszélték, hogy egy titokzatos követ kapott ajándékba, ennek kisugárzásától kapott rákot.

A négy elemivel rendelkező, villanyszerelőből kommunista diktátorrá avanzsált Gheorghe Gheorghiu Bârladon született 1901. november 8-án. 1923-tól Galacon dolgozott a román vasutaknál, de kommunista szervezkedés miatt áthelyezték Désre (innen származik az utóneve). ARomán Kommunista Pártba azonban csak 1932-ben lépett be, és 1933-ban részt vett a griviţai sztrájk szervezésében.

Miután a második világháborúban 1944. augusztus 23-án Románia hivatalosan kapitulált, és átállt a szövetségesek oldalára, Gheorghiu-Dej átvette a párt vezetését. Amikor szeptember közepén Romániába érkezett Ana Pauker, az RKP moszkvai frakciójának vezetője, Gheorghiu-Dej a Sănătescu-kormány ellen kezdett agitálni. A második Sănătescu-kormányban a közlekedési miniszteri tisztséget viselte. 1945 októberében Gheorghiu-Dejt – Sztálin hathatós támogatásával – megválasztották az RKP első titkárává.

Útjának egyengetését a hatalomért már 1944-ben elkezdte: ekkor verték agyon Dej parancsára Stefan Forist – azaz Fóris Istvánt, az RKP akkori főtitkárát. Egy évvel később Lucreţiu Pătrăşcanu – aki doktori fokozattal rendelkező jogász volt, ami kisebb csoda volt az akkori kommunisták között – annak levét itta, hogy „burzsoá” volt, és egy koncepciós perben végül 1954-ben halálra ítélték. Dej lassan, de igen erőszakosan, sztálini mintára megszabadult minden lehetséges ellenfelétől: Ana Pauker külügyminiszter, a Moszkva iránt az egyik legelkötelezettebb lakáj sem úszta meg a tisztogatást, őt már 1952-ben félreállította Dej, és csak Sztálin 1953-ban bekövetkezett halála mentette meg az asszonyt az akasztófától.

Gheorghiu-Dej volt az, aki létrehozta a Securitate hálózatát, végrehajtotta az 1950-es években az erőszakos kollektivizálást, és elkezdte a Duna–Fekete-tenger csatorna építtetését politikai foglyokkal. Ezenkívül számos kitelepítést rendelt el, többek között a bánsági svábokét a Bărăganra. Kétkulacsos politikája hamar felszínre került: Moszkva utasítására előbb mindenhol blamálta Titót, Sztálin halála után a legjobb barátja lett a jugoszláv vezér.

Gheorghiu-Dej külpolitikája eleinte nem tért el a Szovjetunió által megszabottól. Ez az 1950-es évek közepétől változott meg, és 1958-ban elérte, hogy a szovjet hadsereget kivonják Romániából. Az 1960-as évektől kezdve a román vezetés egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a Moszkvától független kül- és gazdaságpolitikára.

Dej halálával lezárult egy diktatúra, és rövidesen elkezdődött a román rémálom…

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.