A kisbaconi nagy ember

Nánó Csaba 2014. szeptember 26., 10:39

Ki hitte volna, hogy a tiszteségben megőszült, 155 évvel ezelőtt született Benedek Elek, a mesemondás legnagyobb alakja fiatalabb éveiben még lányregényeket is írt? Születésnapján, szeptember 30-án ünnepeljük a Népmese Napját is.

A kisbaconi nagy ember
galéria

Hol volt, hol nem volt, de valahol mégis volt, hetedhét országon innét, az Óperenciás tengeren túl, hol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy mesemondó, aki Kisbaconban született 1859. szeptember 30-án – kezdhetnénk stílusosan az emlékezést Benedek Elekre. Saját és a hálás utókor szerencséjére olyan környezetben nőtt fel, ahol a dolgos székelyek egy nehéz nap fáradalmait úgy oldották, hogy esténként mesét mondtak gyerekeik és saját örömükre. Ősei katonaemberek voltak, apai nagyapja, István, huszárként még az úgynevezett francia háborúkban is részt vett. Annak, hogy sok volt a katona a Benedek családban, igen prózai okai voltak, és ezt később az író el is mesélte Édes anyaföldem című művében: a kisbaconi Benedek család első, oklevelekben említett tagja Benedek Urbánus, aki a 15. században élt. 1665-ben Benedek Mihály és fiai Apafi Mihály fejedelemtől címeres nemeslevelet kaptak. Ez a nemeslevél elveszett, ami nem kevés kellemetlenséget okozott a családnak, mivel annak férfi tagjai ígynem mentesültek a székelységre nehezedő kötelező katonáskodás alól.

A politika nem mese

Kisbaconból a kamasz éveit élő Elek útja Udvarhelyre vezetett, itt érettségizett, majd 1877 és 1881 között a budapesti egyetem bölcsészkarán tanult magyar–német szakon, közben filozófiát is hallgatott.  Az egyetemet azonban nem fejezte be, vonzotta az újságírás, de már versei is jelentek meg az Üstökösben.

Már diákkorában néprajzi gyűjtőútra ment Sebesi Jóbbal. Ballada- és népmese-gyűjtését megmutatta Gyulai Pálnak, aki felolvasott belőlük a Kisfaludy Társaságban. Népköltészeti gyűjtésének anyaga, Kriza János, Orbán Balázs és Sebesi Jób gyűjtésével együtt a Magyar népköltési gyűjtemény harmadik részeként megjelenő Székelyföldi gyűjtés című kötetben látott napvilágot 1882-ben.

Az írás mellett 1887-ben kezdetét vette viszonylag rövid ideig tartó politikai karrierje: a kormányon lévő, Tisza Kálmán-féle Szabadelvű Párt színeiben indult a nagyajtai választókerületben. Első képviselőházi beszédében a magyar gyermekirodalom és könyvkiadás terén uralkodó áldatlan állapotok ellen emelt szót, később pedig többször bírálta képviselőtársai pongyola-magyarsággal elmondott képviselői beszédeit.

1892-ben még elindult egyszer a választásokon, ezúttal Apponyi Albert ellenzéki Nemzeti Pártjának tagjaként, de nem választották be a parlamentbe. 1902-ben végleg szakított a politizálással.

1894 és 1896 között számos könyvet írt, több műfajban is kipróbálta magát. A Huszár Anna az első a lányregényei sorában – sokak szerint ez Bendek Elek legjobban sikerült regénye. Szintén ebben az időszakban jelent meg a kortársak körében nagy visszhangot kiváltó műve, a Testamentum és hat levél, majd monumentális mesegyűjteménye, a Magyar mese és mondavilág öt kötete.

Minden műfaj ismerője

Alföldy Jenő írja a Kortárs Online-on: „Benedek Elek nem csupán az ifjúsági irodalom és a fiatalságot szórakoztatva tanító, tudományokat népszerűsítő könyveinek szerzőjeként küzdötte ki magas szellemi rangját. Regényeket, novellákat és számolatlanul sok, ha kellett, harcos publicisztikát, vitacikket is írt – ezek humánus értékek hordozói ugyancsak...A Székelyföld s a szűkebb szülőföld, Kisbacon hagyományait hazaszeretetre nevelőn örökítette meg, rendszerint saját szülőházával és népes családjával a háttérben vagy épp a középpontban. A részint magával hozott, részint tudatosan ápolt székely nyelvjárásra építette egyéni stílusát, amely a fővárosi gyerektársadalmat is azonnal megnyerte. Kriza János, Orbán Balázs és mások tudományos munkáit is folytatva, megszerettette olvasóival Erdővidék gyönyörű tájait, embereit és állatait, helybeli regéit, néprajzi hagyományait. Nemcsak meséket, mondákat gyűjtött szenvedéllyel, szorgalommal: a székelyek dalait, balladáit is gondozta – folklorisztikai, szociográfiai és művelődéstörténeti kutatómunkát végzett imádott szülőföldjén.”

1921-ben Benedek Elek végleg hazatér szülőfalujába, a Trianon által elcsatolt Kisbaconba. Valószínűleg tudta, hogy egyszer hazavezet útja, hiszen baconi házát már 1906-ban elkezdte építeni. Fogadalma szerint egy esztendeig nem mozdult ki portájáról, de lassan mégis bekapcsolódott az újjászerveződő erdélyi magyar irodalmi életbe: 1922. július 31-én beszédet mondott a Segesváron rendezett Petőfi-emlékünnepségen, és újra írni kezdett a Keleti Újságban.

Életének utolsó éveit teljes egészében a Cimborának szentelte. Egyre nyomasztóbb anyagi gondok között küzdött a lap életben tartásáért, miközben irodalmi és nem irodalmi polémiák kereszttüzében is helyt kellett állnia. 1929-ben a Cimbora kilátástalan helyzetbe kerül. Valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy Benedek Eleket 1929. augusztus 17-én levélírás közben végzetes agyvérzés érte. Utolsó leírt mondata, amelynél kiesett kezéből a toll, szállóigévé vált: „Fő, hogy dolgozzanak”. Azon kevesek közé tartozott, akit már életében akkora tisztelet övezett, hogy kortársai az alig harmincas éveiben járó írót már apókázták...Ha csupán az Én Újságom, a Jó Pajtás, a Cimbora című ifjúsági-és gyermeklapokra gondolunk, bízvást mondhatjuk, hogy Benedek Elek volt a magyar gyermekirodalom egyik megteremtője. Ifjúsági írásaival, szerkesztői munkásságával az Apáczai-formátumú pedagógusok között foglal helyet.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.