Történelmi siker: újra itt a nagycsapat

Somogyi Botond 2015. november 24., 19:51

A magyar válogatott Norvégia legyőzésével 44 év után jutott ki ismét Európa-bajnokságra. A csapat minden várakozást felülmúlva kettős győzelemmel búcsúztatta a skandinávokat Bernd Storck kiváló taktikai utasításainak is köszönhetően. A német szakember megbízatását meghosszabbították, december 12-én pedig a magyarok a harmadik kalapból várják az Eb csoportjainak sorsolását.

Történelmi siker: újra itt a nagycsapat
galéria
Fotó: MTI

Álomsorsolás, álomsorsolás – ütötték a norvég szakemberek az asztalt, amikor megtudták, hogy válogatottjukat a magyarokkal sorsolták össze. Ez a kép ugrott be akkor, amikor Oslóban lefújták a múlt csütörtöki mérkőzést, de még inkább akkor, amikor Budapesten a portugál játékvezető hármas sípszavát hallottam. Természetesen az északi játékosok és a norvég labdarúgó-szövetség nem erre az álláspontra helyezkedett, de az biztos, hogy az északiak sajtója és sok szakembere is azon a véleményen volt, hogy a lehető legkönnyebb csapatot kapták a franciaországi Eb pótselejtezőjére. És valóban igazuk lett, csakhogy magyar szempontból. Hiába féltették sokan a csapatot, amikor csoportharmadikként nem sikerült az egyenes ágon való kijutás. Király Gáborék bebizonyították, ott a helyük az Európa-bajnokságon: kettős párharcban legyőzték azt a skandináv csapatot, amely a FIFA-rangsorban ugyan eggyel Magyarország mögött állt, ám játékoskeretét tekintve sokkal magasabb szinten jegyezték.

Dárdai után új arc: Bernd Storck

A csapat sikerét az észak-írek elleni hazai, budapesti mérkőzést követően a Magyar Labdarúgó-szövetség alapozta meg azzal, hogy Pintér Attila helyébe Dárdai Pált nevezte ki szövetségi kapitánynak. A Németországban tíz évig légióskodó, majd ott edzői feladatokat végző szakember döntő volt abban, hogy a csapat magára találjon, saját stílust alakítson ki, és főleg elhiggye: képes megszerezni a csoportban legalább a harmadik helyet és esetleg sikerrel megvívni egy esetleges pótselejtezőt. Bár a dolgok időközben változtak – Dárdainak a Hertha Berlin csapata nem engedte, hogy párhuzamosan a válogatottat is tovább vezesse –, a szövetség ezúttal újabb jó döntést hozott azzal, hogy az utánpótlás csapattal az idén vb-re kijutó Bernd Storckot bízta meg a szövetségi kapitányi teendőkkel. Bár többen is kritizálták egyes döntéseit, bebizonyította, hogy hosszú távon is érdemes megbízni benne. Leginkább a pótselejtező előtti stáb cseréje váltott ki értetlenséget sok emberből és szurkolóból. Akkor Storck a következőket nyilatkozta: „nem értem a felzúdulást. Korábban mindent egyedül csináltam, részmunkaidősök segítettek. Joachim Löwnek a német válogatottnál tíz főállású segítője van, nekem egy sem volt. Az MLSZ támogat abban, hogy állandó, profi stábot kapjak. Ezt a magyar futballért teszem, nem magamért. Andreas Möller nem barátként jött ide, hanem szakemberként. Nagyon tapasztalt, ezt a tapasztalatot, az évek során ráragadt felelősségérzetet át tudja adni a csapatnak. Mindennap velem van, ezzel is többet segít, mint a korábbi stábtagok. Nagyon magasan képzett, mindenképpen előrelépés, amit a válogatott megkívánt, és ennek eredményét remélhetőleg már a közeljövőben láthatjuk.”

Nos, láttuk, mint ahogy azt is, hogy a Videotonnál a harmadik ligába űzött Kleinheisler Lászlót képes volt 21 évesen tétmérkőzésen beállítani a kezdőbe. A magyar Paul Scholes pedig meghálálta a bizalmat. Persze nemcsak a „kis vörös” jó játéka kellett, hanem az egész csapaté. Per-Mathias Högmo norvég edző az oslói mérkőzést követően még azt nyilatkozta, hogy gusztustalan játékkal nyert a magyar válogatott, mert előnye birtokában beállt védekezni. De hát mi mást tehetett volna? Fej nélkül rohamozza a norvég kaput? – így reagáltak a Király Gáboréknak szurkolók, akik Lesz még Oslo Hajdúszoboszló rigmusokkal készültek a hazai összecsapásra.

Priskin Tamás, a meglepetésember

A csapat a budapesti mérkőzésen is rendkívül fegyelmezetten és összeszokottan futballozott – Bernd Storck taktikai utasításait követve. A német kapitány pedig újra egy zseniálisat húzott: a meglepetésember ezúttal Priskin Tamás volt, aki szintén betalált. Nem csoda, ha Storckot egyesek Louis van Gaal holland trénerhez hasonlították, aki a tavalyi vb-n a 119. percben kapust cserélt: Tim Crull pedig kivédte a Costa Rica-iak tizenegyeseit.

A mérkőzést követően Högmo már nem beszélt gusztustalan játékról, kénytelen volt elismerni, hogy a magyar válogatott jobb volt ellenfelénél. „Gratulálok a magyar csapatnak. A két meccs alapján jobb volt. A csoportmeccsek után elégedett voltam, de most nagyon csalódott vagyok, mindkét mérkőzés miatt. A szövetség részéről, mi sosem beszéltünk arról, hogy ez szerencsés sorsolás. Tudtuk, erős ellenfél, amely kis híján egyenes ágon jutott ki az Eb-re. A magyar csapat rutinosabb, mint a miénk, játékosai régebb óta játszanak együtt, előrébb járnak, mint mi”.

Irány Franciaország!

Budapesti 2–1-es győzelmével tehát a magyar válogatott 44 év után ismét kijutott az Eb-re. A norvégok elleni játékával pedig bebizonyította: felkészültséggel, alázattal és a taktikai utasítások messzemenő betartásával képes jó eredményt elérni akár jobb csapatok ellen is. „Irány Franciaország! Nem akarok nagyot mondani, de ilyen fantasztikus közönséggel miért ne lehetne bárki ellen esélyünk?! Lásd a norvégokat, akik tapsikoltak, amikor minket kaptak. Remélem, hogy nem azt halljuk majd megint, hogy könnyű volt, ezt a csapatot mindenki meg tudta volna verni. Olyan csapatot vertünk meg, amely a saját csoportjában nagyon jó ellenfeleket megfogott. Most csattanós választ adtunk, megmutattuk, hogy minket nem lehet lebecsülni” – nyilatkozta Dzsudzsák Balázs, aki a mérkőzés lefújását követően könnyeivel küszködött.

A többi pótselejtező eredményének köszönhetően a héten az is eldőlt, hogy december 12-én Magyarország nem a negyedik, hanem a harmadik kalapból fogja várni a sorsolást Bernd Storckkal a kispadon, akinek a szövetségi kapitányi megbízatását az MLSZ meghosszabbította az Eb végéig. A Mr. Álomsorsolásnak és társainak franciaországi előzetes szállásfoglalását valószínűleg sok szurkoló kifizetné, hogy 44 év után ismét legyen magyar drukker egy kontinenstornán. A norvégok pedig – ahogy Mészöly Kálmán egykori szövetségi kapitány fogalmazott még a pótselejtezők előtt – maradjanak meg a sífutásnál és az északi összetettnél.

Magyarország újjászületése – nemzetközi sajtóvisszhang
Norvégia legyőzésével Magyarország labdarúgó-válogatottja gyakorlatilag minden nagy európai sportportálra felverekedte magát.
uefa.com: Magyarország Norvégia másodszori legyőzésével ott lesz az Eb-n. Priskin Tamás csodás találata a 14. percben és egy kései öngól révén Magyarország 1986 után újra nagy tornára kormányzott ki.
BBC: Magyarország biztosította az Eb-részvételét. Priskin Tamás briliáns gólja a Norvégia elleni pótselejtezős győzelemhez segítette Magyarországot.
Guardian: Magyarország kijutott az Eb-re, és ezzel véget vetett a nagy tornák aszályának.
L’Équipe: Magyarország, harminc év után. Storck: A játékosok csodásan harcoltak.
France Football: Magyarország újjászületése. Anagy tornákról három évtizede hiányzó válogatott feleleveníti a múhltat, Norvégia kétszeri legyőzésével kijutott az Európa-bajnokságra.
Marca: Magyarország felállt 29 év után. Amagyar válogatott amely majd’ három évtizede, az 1986-os világbajnokság óta nem jártnagy eseményen, Norvégia pótselejtezőslegyőzésével 29 év után visszatér anagy tornákra.
La Gazzetta dello Sport: Priskin-gól, Norvégia kiesett. Magyarország repül az Eb-re.
La Repubblica: Magyarország legyőzte Norvégiát, és 44 év után újra az Európa-bajnokságon játszhat.
Kicker: 2–1 – Magyarország utazik Franciaországba az Eb-re! Király Matthäus nyakán a legidősebb Eb-résztvevők listáján: Matthäus 39 évvel és 91 nappal a legidősebb játékos, aki szerepelt Eb-n, de a helyébe a nemzetközi futballélet Bundesligában is megfordult kultikus figurája léphet.
Sport.pl: Legyőzték Norvégiát a pótselejtezőn, a magyarok utaznak az Európa-bajnokságra! Harminc évet vártak rá, most mámoros az öröm Budapesten.
prosport.ro: Öröm Budapesten! Magyarország kijutott az Eb-re, miután legyőzte Norvégiát.

 

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.