Sepsi-SIC: az esélyesség hordozója

Csinta Samu 2015. február 27., 21:32

Fennállása legígéretesebb szezonhajrája előtt áll Székelyföld egyik emblematikus csapata, a Sepsi-SIC. A sepsiszentgyörgyi női kosárlabdacsapat fölényesen nyerte a bajnokság alapszakaszát, rendezőként pedig a Románia-kupa döntő tornájának első számú esélyese is.

 

Sepsi-SIC: az esélyesség hordozója
galéria

Tökéletesen zárta a bajnokság alapszakaszát a Sepsi-SIC. Az immár a bajnoki cím toronymagas esélyesévé előlépő háromszéki gárda hazai pályán 70:48-ra verte a címvédő CSM Târgovişte együttesét, s így már abban az esetben sem veszítheti el első helyét, ha az alapkör utolsó fordulójában netán kikap a bukaresti Rapid otthonában. Ami talán akkor is meghaladná a sci-fi kategóriáját, ha Zoran Mikes második ötösét küldené pályára a fővárosban.

Márpedig ha áll a tézis, miszerint a számok nem hazudnak – és többnyire áll –, a Sepsi-SIC-nek legfeljebb az alapszakasz második helye járt. A Târgovişte 5,6 millió lejes büdzséje ugyanis toronymagasan meghaladja a mezőny többi tagjának költségvetését, még akkor is, ha az összegen két szakosztály, a kosárlabda és a röplabda osztozik. Nem feltétlenül testvériesen. A következő csoport – a háromszékiek, az Arad, a Gyulafehérvár, az Alexandria – 1,1-1,3 millió lejből kényszerül gazdálkodni, ennek megfelelően ők is alkotják a mezőny első felét.

Mindent egybevetve az idei bajnokság az elmúlt évek legkiegyensúlyozottabb pontvadászatát hozta. És ami még örvendetesebb: a mezőny az erősödés irányában homogenizálódott. A frissen érvénybe lépett szabályok értelmében négy külföldi szerepelhet a kezdőcsapatban, ami a színvonal kétségtelen emelkedését eredményezte, miután a csapatoknak a korábbinál jóval józanabb árakon sikerült jól bevásárolniuk a játékospiacon. E tekintetben is kétségtelenül a Sepsi-SIC mozdult a legjobb ütemben: a Harrison, Murphy, Jeffery, Marshall négyes ugyanis a legjobb ár–érték arányt képviseli a hazai mezőnyben. Őket egészíti ki remekül a Kolozsvárról Székelyföldre csábított center, Paºcalãu és az irányító Părău. A kispad meghosszabbításában már hazai fiatalokat is találunk, a sokszoros ifjúsági válogatott Kelemen, Kilin, Kokovay és Lovász lassan bevethető játékosokká formálódnak.

Mivel azonban jó játékosokból még nem feltétlenül áll össze a jó csapat, elévülhetetlennek tekinthetők az edző, Zoran Mikes érdemei. A szerb szakember második szezonját tölti Sepsiszentgyörgyön, s most már minden óvatossága ellenére sem cáfolja, hogy csapata immár a bajnokság egyik legfőbb esélyese. „Reményeimet meghaladóan szépen és gyorsan álltunk össze, s ma már a csapat olyan taktikai repertoárt képes megvalósítani, amely a legnehezebb helyzetekben is kisegítheti. A Gyulafehérvár elleni idegenbeli mérkőzésen például alaposan megszenvedtünk, de igen közepes játékkal is képesek voltunk fordítani, márpedig egy jó csapat egyik legfontosabb jellemzője, hogy gyengén játszva is képes nyerni. Az a győzelem lélekben is nagyon megerősített bennünket” – mondja a tréner. A gyulafehérvári mérkőzés – amelynek szurkolói hangulata több havi munkát is adhatna a diszkriminációellenes tanácsnak – valóban vízválasztó volt, hiszen az értékelhetetlen kinti mezőnybeli dobóteljesítményt nyújtó zöld-fehérek csak az utolsó másodpercekben egyenlítettek, hogy aztán aránylag magabiztosan nyerjenek a hosszabbításban. Így már csak a bajnok elleni hazait kellett behúzni, amit valódi örömjáték közepette sikerült is teljesíteni.

Érdekes és kockázatos szakmai kérdéseket vet fel azonban a bajnoki rájátszás előtt a Sepsi-SICet, az Aradot, a Gyulafehérvárt és az Alexandriát felvonultató Románia-kupa négyes döntőjének kezelése. Miután ugyanis a háromszéki főváros elnyerte a rendezés jogát, az ország legjobb és leghűségesebb szurkolótábora előtt nem vehetik félvállról a március 13–15. közötti második számú hazai kosárfesztivált. Magyarán: mindenki győzelmet vár a Sepsi-SIC-től. De lehetséges-e gyors egymásutánban kétszer is felpörögni? A kérdés elől nem hátrál ki Zoran Mikes. „Nyilván bennünket is nagyon foglalkoztat a dolog, de szeretném megnyugtatni a szurkolóinkat: nem tekintjük sima felkészülési állomásnak a kupadöntőt. A szakmai stáb számára egy ilyen helyzet kezelése az egyik legnagyobb szakmai kihívás, és mi igyekszünk olyan fizikai és lelki állapotba hozni és tartani a társaságot, hogy a kupadöntő ne menjen a bajnokság rovására. Mert természetesen mindkettőt szeretnénk megnyerni” – fogalmaz az edző. Aztán áprilistól kezdődhet a play-off, amelynek végén ott integet a bajnoki arany, a sepsiszentgyörgyi kosárlabdázás eddigi legnagyobb sikerének ígérete.

Újjászületés
A szentgyörgyi kosárlabdázás Románia-kupagyőzelemmel és bajnoki ezüsttel robbant be a 2007-2008-as idényben a hazai élvonalba. Hullámzó anyagi körülmények között eltöltött évek után az új rajtot a 2013-ban „újragombolt” Sepsi-SIC megalapítása tette lehetővé. Az alapítók: Sepsiszentgyörgy önkormányzata 50 százalékos tulajdonrésszel, a Kovászna Megyei Tanács 49 százalékkal, a köztisztasági vállalat, a Tega Rt. pedig 1 százalékkal. „A tulajdonosok szükségesnek tartották egy olyan intézmény létrehozását, amelynek fő tevékenysége a helyi élsport támogatása” – fogalmazott Ambrus József megyei önkormányzati képviselő, a klub igazgatótanácsi tagja. A szűkszavú és tárgyszerű megfogalmazás mögött a korábbi évek sok – többnyire negatív – tapasztalata húzódik meg. A folyamat – amely 2012–2013-as idény végére a megszűnés határára sodorta a Sepsi BC-t – eredője a bizonytalan anyagi háttérben keresendő. A klub éveken át görgette maga előtt az adósságokat, a játékosokkal szembeni bérhátralékot, ami  fizetésképtelenségbe torkollott. A korábbi struktúrában ugyanis a két önkormányzat által a klubnak nyújtott támogatás törvényi szabályozási okokból több hónapos késéssel került a kosarasok számlájára, így a naptári év első hónapjai folyamatosan súlyos helyzetben találták a klubot. A Sepsi-SIC létrehozatalával a fenntartó önkormányzatok saját egységként kezelhetik a csapatot, a finanszírozási összegeket eleve a testületek éves költségvetésébe lehet foglalni, így biztosított a tevékenység folyamatos támogatása. A Sepsi-SIC 1,1 millió lejes költségvetésből gazdálkodik, ennek 80 százalékát a két önkormányzat biztosítja, a fennmaradó 200 ezer lejt támogatóktól, jegyek és bérletek értékesítéséből igyekeznek előteremteni.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.