Lucescu és a bosszú

Somogyi Botond 2014. október 25., 19:27
Lucescu és a bosszú
galéria

 

Az öreg róka, Mircea Lucescu irányítja a jövőben a román válogatottat, vélik tudni egyes román sajtóforrások. A hírt a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) nem erősítette meg, de állítólag a hetvenedik életévéhez közelítő Lucescu nem zárkózott el a lehetőségtől. Nem is csoda, hiszen a Sahtar Doneck edzőjeként szinte mindent megnyert már az elmúlt években, a térségben kirobbant háború pedig csak gyorsíthatja elhatározását.

A kapitányi poszt megürülése egyébként senkit sem ért váratlanul. A nyáron indult pletykák végül is igaznak bizonyultak: Victor Piţurcă szövetségi kapitány az arab olajmilliók kedvéért elhagyta a válogatottat. Az 58 éves szakember harmadik mandátumát töltötte a nemzeti csapat élén, ezúttal egy szaúd-arábiai klub irányítását vette át: az al-Ittihad hivatalos Twitter-oldalán ezt gyakorlatilag meg is erősítette. „Örülünk, hogy Európa egyik legjobb edzőjét sikerült szerződtetnünk” – nyilatkozta Ibrahim al-Balavi, az al-Ittihad elnöke, ami felvezetésnek és reklámnak nem rossz, valóságtartalma viszont vitatható. Tény viszont, hogy az elmúlt másfél évtized három mandátuma alatt Piţurcă kétszer juttatta ki a román válogatottat világversenyre, egyszer pedig – épp a tavalyi vb előtt – a pótselejtezőt érő csoportmásodik helyig vezette csapatát. A szövetség is méltányolta kapitányi ténykedését, kiemelve, hogy a 2000-es és 2008-as Eb-re való kvalifikáció az ő nevéhez fűződik, illetve most is továbbjutást érő helyen hagyja a csapatot.

Piţurcă edzőként először 1998-ban ült a kispadon egy Norvégia elleni 0-0-s mérkőzésen. Akkor a pályán még olyanok szaladgáltak a román válogatottban, mint Dan Petrescu, Gică Popescu, Dorinel Munteanu vagy Adrian Ilie. Nem csoda, hogy ilyen játékosokkal sikerült jó eredményeket elérnie. Összesen 98 meccsen irányította a nemzeti tizenegyet, ebből 54 győzelem mellett 23 döntetlent ért el, és 21 vereséget szenvedett.

Piţurcă lehetséges utódjaként korábban számos név merült fel, többek között Bölöni, Contra, Rednic, Olăroiu. Jenei Imre is megszólalt az ügyben, aki ezúttal különös módon reagált: „Mindnyájan jó szakemberek, de hibáik is vannak. Szerintem Lăcătuş is megfelelő lenne, hiszen jelenleg nincs csapata, és ismeri a körülményeket, bár kissé vulkanikus természet”.

A FRF elnöke, Răzvan Burleanu különben azt nyilatkozta, hogy a kapitány személye már megvan, csak éppen a részleteket kell megtárgyalni, ezért nem hozzák még nyilvánosságra a nevet. Ha valóban Mircea Lucescu a kiszemelt, akkor az idős edző 1986 után térne vissza a trikolórok kispadjára. A legjobb román szakembernek tartott edzőnek magas fizetést szánnak, és az is elképzelhető, hogy jövő év nyaráig párhuzamosan edzené a román válogatottat az ukrajnai sztárcsapattal. Ez annál is inkább lehetséges, mert Tătăruşanu és társai jövő nyárig csupán háromszor lépnek pályára: novemberben Észak-Írország, március 29-én Ferröer-szigetek, június 13-án pedig újra Észak-Írország ellen. Ez utóbbi csapat igencsak a begyében lehet Lucescunak, hiszen az 1986-os vb-re éppen azért nem jutott ki az általa vezetett együttes, mert a zöld-fehérek Bukarestben legyőzték a románokat. „Elérkezett az idő a visszavágásra” – fakadt ki állítólag Lucescu a kapitányi posztról való beszélgetés alkalmával. Kérdés viszont, hogy a bosszú mennyire jó tanácsadó.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.