Lét és nemlét határán: harc a kiesés ellen

Somogyi Botond 2015. február 22., 14:31

Február 20-án kezdődik a román labdarúgó-bajnokság tavaszi idénye. A küzdelem rendkívül kiélezettnek ígérkezik, a szezon végén ugyanis hat csapat búcsúzik az élvonaltól, de az anyagi nehézségek, a lepontozások és a csődvédelmi eljárások miatt is sok együttes kerülhet a kiesők közé.

Lét és nemlét határán: harc a kiesés ellen
galéria

A rendszerváltást követő időszak „legvadabb” tavaszi szezonja indul ezen a héten a ligakupa küzdelmeivel. Az új sorozat tulajdonképpen előfeltétele volt annak, hogy a tavaly nyáron az Intel Sky Broadcast kapja a közvetítési jogokat. Szerencsére a mintegy 1 milliós jogdíjat még a nyáron kifizették, így az összegből – ha szimbolikusan is – valamennyi csapat részesült, az elődöntőbe jutók pedig természetesen még többet kaszálhatnak.

A ligakupa mellett a bajnokság is megkezdődik, s a „vad” jelző tulajdonképpen a visszavágók élességét, fontosságát igyekszik érzékeltetni. Mert lehet ugyan, hogy az első helyen telelő csapat már megnyerte a pontvadászatot – bár még ez sem teljesen biztos –, a tavaly elfogadott határozat értelmében viszont idén nyáron hat csapat esik ki az élvonalból. Ugyanakkor több együttes is a lét és nemlét határán mozog: hat klub csődeljárási védelmet kért, továbbiak pedig ugyancsak anyagi nehézségekkel küzdenek. Ennek ellenére valamennyi egyesület foggal-körömmel harcol majd, hogy a jövő szezont is a Liga 1-ben kezdhesse. Ha ugyanis idén valaki kiesik, az új versenykiírás értelmében nagyon nehezen tud majd visszakerülni az élvonalba: jövőtől csak egy másodosztályú sorozat indul, amelyben a jelenlegi két Liga 2-es mezőny legjobbjai, valamint az első osztályból kiesett csapatok szerepelnek majd. Vagyis csökken a két bajnokság színvonala közti különbség, de az „átjárhatóság” is nehezebbé válik.

Duplázhat a FCSB

Az első helyre természetesen a címvédő volt katonacsapat a fő esélyes. Annak ellenére, hogy tavaly hosszú pereskedést követően a Honvédelmi Minisztériummal szemben elvesztette jelvénye, a klub színei, valamint a 2002 előttről származó győzelmi lajstromának használati jogát. Valamint három alapemberét is: a játékszervező Sânmărtean, a lengyel válogatott középhátvéd Szukala és a támadó Keserű is távozott a klubtól. Ettől függetlenül a FCSB még mindig a legerősebb kerettel rendelkezik, és jelentős esélye van rá, hogy hosszú évtizedek után ne csak a bajnoki címet, hanem a kupát is elhódítsa. Az első helyért vívott harcba eddig a CFR mellett csupán a ploieºti-i Petrolul tudott beleszólni, ám a két csapat nehézségei miatt csak az Astra Giurgiu tűnik úgy, hogy üldözőbe veheti Costel Gâlcă csapatát. Nyilván csak abban az esetben, ha az ország egyik leggazdagabb embere, Ioan Neculae tulajdonos és a csapat háza táján nem talál rendellenességeket a DNA. A keretben a legnagyobb változást különben Măþelnek a Dinamo Zagrebhoz való átigazolása jelentette, ám a válogatott roman védő eddig sem zavart sok vizet, mert a vezetéssel való szembenállása miatt az utóbb hónapokban nem kapott játéklehetőséget. A Prahova-völgyi csapat a fellegváriakhoz hasonlóan tavaly „zuhant össze”: a Petrolul tulajdonosát letartóztatták, az egyesület pedig a tönk szélére sodródott. Nemrég csődvédelmi eljárás alá került, ezért több értékes játékosa is bejelentette, távozik a csapattól. Albin, Mustivar, Priso és Gerson után a portugál válogatott, Bruno Alves testvére, Geraldo Alves is távozási szándékáról nyilatkozott. Mindezeknek tetejébe pedig a csapat élére kinevezték Mircea Rednicet, aki gyenge eredményei miatt az utóbbi időszakban köztudottan több csapattól is tényszerűen távozott.

Második vagy utolsó?

Nem rózsás a helyzet a Kolozsvári CFR-nél sem. Amint egyik korábbi lapszámunkban már megírtuk, a csapat egykori mentora, Pászkány Árpád minden pénzt kivett a fellegvári klubból. Ezért a tévéközvetítési jogokért kapott pénz sem változtatott a vasutas csapat helyzetén, az adósságok ugyanis sokkal nagyobbak, mint ahogy egyesek gondolták volna. A csapattól távozó játékosok a bérek elmaradása miatt ráadásul feljelentést tettek a Professzionális Labdarúgó Ligánál, ezért az együttest 24 pont levonásával sújtották. A klub közben fizetésképtelenné vált, az adósságok miatt csődvédelmi eljárást kért. Ebben az esetben a szabályzat értelmében – ahogy több hasonló helyzetbe jutott csapatnál – el kellene törölni a pontlevonást. Kérdés, hogy ezt a sokak által egyáltalán nem szimpatizált együttesnél hogyan alkalmazzák. Ha marad az ítélet, a CFR-nek a pontvadászat utolsó helyéről kel  felkapaszkodnia.

Ha másodikként folytatja a küzdelmeket, akkor sem lesz könnyű dolga, hiszen egy másik ítélet következtében átigazolási stopot kapott, a kerete pedig igencsak meggyengült. Jelenleg a tíz támadó jellegű játékos mellett csupán négy védővel (Camora, Larie, Ene, Lopez) és két védekező középpályással (Muniru, Veres) rendelkezik, sérülés vagy eltiltások esetén máris rögtönzött felállásban kell pályára lépnie. A tavaszi szezon mintegy húsz mérkőzése során pedig valószínűleg nem egyszer kerül majd sor hasonlóra.

Anyagi nehézségek Gondok vannak Marosvásárhelyen is. Bár az idény elején úgy tűnt, nem lesz gond a pénzzel, mégsem alakultak a dolgok úgy, ahogy a játékosok szerették volna. A nagy fizetés reményében elcsábult futballisták év végén már azzal szembesültek, hogy csak fizetésük felét kapják kézhez. A csapat finanszírozása körül is problémák adódtak, a DNA nem hiába vizsgálódott több alkalommal is. Az együttes menedzsere, Daniel Stanciu még időben megérezte a veszélyt, és a Dinamo kedvéért elhagyta az erdélyi csapatot. A keretben nem történtek lényeges változások, csak a kispadon cserélődött az edző: a korábban menesztett Pustai helyére – aki a Rapidhoz kötelezte el magát – az egykori dinamós, Liviu Ciubotariu érkezett.

A Petrolul és a CFR mellett a Dinamo is csődvédelmi eljárás alatt áll. A bukaresti csapat két éve került ebbe a helyzetbe, a vezetők pedig igyekeznek a lehetőségekhez mérten építkezni. Nem csoda, hogy a Rapid mellett itt volt a legnagyobb mozgás, a csapattól többen távoztak, ugyanakkor jó nevű játékosok is érkeztek: Gicu Grozav és N. Grigore mellett Machado, Marius Niculae, valamint M. Cristescu.

A legstabilabb csapatnak a Botoşani mondhatja magát. A moldvai együttes nem költekezik túl, a csapat magja két-három éve együtt játszik, Florin Leo Grozavu pedig egyike azon kevés edzőknek, akit nem menesztettek a 2014–2015-ös szezonban. Mindennek köszönhetően a vezetőség nemrég már arról is beszélt, hogy a nemzetközi kupáktól eltiltott Dinamo, CFR és Petrolul helyett akár ők is képviselhetnék Romániát abban az esetben, ha dobogó közelébe kerülnének. Ez a célja különben az olténiai csapatnak is:

Sorin Cârþu és Emil Săndoi vezetésével a Craiova a tavalyi szezon közepétől szárnyakat kapott, hosszú veretlenségi sorozattal a táblázat 6. helyére jött fel. A kerete erős, és ha nem kell majd anyagi gondokkal küzdenie a tavasz folyamán, kemény kihívója lesz az első helyeken szereplő együtteseknek. A stabil csapatok közé tartozik a Liga 1-ben még Gheorghe Hagi csapata, a Viitorul is, amely – a többi együttes gyenge szereplése miatt – az őszi szezonban stabil középcsapattá nőtte ki magát.

Ki marad a végén?

A kieső zónában az utolsó két helyezettRapid és Galaþi – mindketten csődvédelmi eljárás alatt állnak –, valamint a 10. helyen álló Brassó között csupán nyolc pont különbség van. Vagyis a fennmaradó 17 mérkőzés 51 pontja rendkívül képlékennyé teszi nemcsak a táblázat első részét, de a kiesés ellen harcoló alsóházat is. A kiesés ellen küzdő csapatok közül valamivel job helyzetben van a Pandurii, a Brassó, a teljes csapatát és a vezetőséget is kicserélő Rapid, valamint a szintén csődvédelmi eljárás alatt álló Kolozsvári U. Ám nekik is kőkeményen meg kell harcolniuk majd a szintén jobb eredményekben bízó Iaşisal, Ceahlăuval, Chiajnával, Galaţi-cal és Medgyessel. Hogy kik lesznek a szerencsések? Négy hónap múlva megmondjuk.

 

 

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.