Kolozsváron a kosárlabdakupa

Somogyi Botond 2016. április 28., 07:15
Kolozsváron a kosárlabdakupa
galéria

A kolozsvári férfi kosárlabdacsapat története során először nyerte meg a Román Kupát. Ez kissé hihetetlennek tűnik, hiszen a kolozsvári férfi kosárlabdacsapat a változásokat követően mindig a legjobbak között volt, és évről évre – ahogy az anyagi helyzete megengedte – a bajnoki cím meghódítását tűzte ki célul. Ez sikerült nem is egyszer, ám a kupa mindeddig nem volt prioritás. Éppen tíz évvel ezelőtt játszott kupadöntőt a kincses város csapata, akkor azonban a finálét elbukták, múlt héten azonban összejött az, ami korábban egyszer sem. A siker letéteményese a csapat mellett egyértelműen Marcel Ţenter, aki játékosként Romániában csupán az U színeit erősítette. Sikereit játékosként kezdte a csapattal, amikor az „aranygenerációval” ’92-ben és ’93-ban is bajnoki címet nyert. 1996-ban Magyarországra szerződött, majd Izraelben, később Németországban légióskodott. 2006-ban tért „haza” Kolozsvárra játékosként, három évvel később azonban már edzősködni kezdett. A siker ekkor sem várt sokáig, hiszen két év múlva már bajnoki címet ünnepelhetett a csapat: az agyonpénzelt és bírók által is sokszor segített – azóta megszűnt – Asesoft Ploieşti ellen győzedelmeskedett az együttes.

Ezt követően Marcel Ţenter több csapatnál is kipróbálta magát, még a magyarországi Alba Fehérvár csapatát is átvette rövid időre. 2014-ben tért vissza a Szamos partjára, hogy egy széthullott csapatot újra egységessé kovácsoljon. „Kolozsvár a szívemben maradt, hiszen itt mindig jól éreztem magam és kiváló eredményeket értem el. Már visszatéréskor elmondtam, trófeákat szeretnék nyerni a csapattal. Ez most sikerült, ráadásul ez a cím még hiányzott a gyűjteményemből” – nyilatkozta a kupagyőzelem után a mester.

A kupában elért elsőségen kívül a kolozsvári játékosoknak azonban egy másik cél is a szemük előtt lebeg: miután eltűnt az örök rivális – az Asesoft Ploieşti az elmúlt 12 szezonban 11 bajnoki címet és hat kupagyőzelmet zsebelt be –, szeretnék, ha a bajnoki cím sorsába is beleszólnának. „A Ploieşti ellen sportszakmai és pszichológiai szempontból is mindig nagy kihívás volt játszani. Arra törekedtek, hogy mindig a legjobb keretük legyen, ezért a többi csapat igyekezett felzárkózni melléjük minden területen. Most ezek a csaták hiányozni fognak, de ettől függetlenül szeretnénk bekerülni a döntőbe” – mondta Marcel Þenter. Ha nem fogják sérülések tizedelni a csapatot, az edző szerint a Nagyvárad, a Steaua, a Marosvásárhely és az U fogja összemérni erejét az elsőségért.

„Minden edző arra vágyik, hogy legyőzhetetlen legyen. Ezt azonban csak állandó támogatással és a fiatalok megfelelő kinevelésével lehet. Ez utóbbiak tudják folyamatosan pótolni a kiöregedő játékosokat. A külföldi játékosok szerződtetése mellett arra törekedtünk, hogy a fiatal tehetséges hazai játékosokat is támogassuk. Ezek közé sorolható Kuti Nándor, Tudor Gheorghe, Török Rolland és Cătălin Baciu. Ha őket be tudjuk építeni a csapatba, a jövőben is erős együttest fogunk alkotni” – vázolta hosszú távú terveit Þenter.

A férfi kosárlabda-bajnokságban ezen a héten kezdődtek el a rájátszások: a kolozsváriak Szeben ellen, a marosvásárhelyiek a Craiova ellen, a nagyváradiak a Galac ellen lépnek pályára, a negyedik párosítás pedig Steaua–Dinamo párharcot jelent. Azok az együttesek jutnak az elődöntőbe, amelyek három mérkőzésből kettőt megnyernek.

Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.