Gyenge magyar szereplés a kontinenstornán

Somogyi Botond 2016. február 06., 18:47

A nők után a férfiak is lemaradtak a brazíliai olimpiáról. Miután Németh András szövetségi kapitány a rendelkezésére álló értékes játékoskerettel képtelen volt kiharcolni a riói kvótát, a kirgiz születésű, spanyol állampolgárságú Talant Dujsebajev is pórul járt: az általa megfiatalított magyar férfi kézilabda-válogatott csúnyán leégett a lengyelországi Eb-n, és csupán 12. lett.

Gyenge magyar szereplés a kontinenstornán
galéria

Kilátástalan játék, vergődés a pályán, és egy tanácstalan Talant a kispadon – ez jellemezte a kézilabda Eb-mérkőzéseit magyar szempontból. Nagy Laci és társai csupán az első, Montenegró elleni mérkőzést tudták megnyerni, az azt követő öt összecsapáson vereséget szenvedtek. A probléma nem is abból adódott, hogy a csapat nem nyert, hanem a pocsék, ötlettelen játék volt az, amely a szurkolókat, de még a szakembereket is felháborította. A mérkőzések között Dujsebajev még magyarázkodott, a spanyolok elleni mérkőzést követően pedig pozitívumot is talált a játékban. Az egyik sajtótájékoztató alkalmával például a következőket nyilatkozta:

„Az elképzeléseim jelenleg még nincsenek a parkettán. Több idő kell ahhoz, hogy a játékosok megértsék, mit szeretnék látni a pályán. A vereség is az én felelősségem. Egyszerűen nem lehet az ellenfélnek ennyi lehetőséget adni az ellentámadásra. Én leszek az első, aki továbbmegy és küzd... Tanulni, tanulni, tanulni, meg kell érteni a kézilabdát. A taktikába ne menjünk bele. Nyilván mindenki okos, mindenki tudja, hogy mit kellett volna tennünk. Egyértelműen úgy jöttem ide, hogy ha hibázunk, akkor én hibázok”.

Kirgiz harakiri

A torna végén azonban már ő is látta, hogy öt vereség után, egy rendkívül gyenge szereplést követően nem magyarázkodhat: „nincs még egy ember, aki annyira szégyelli magát, mint én. El sem tudom képzelni, hogyan tudunk élni e szégyen után. Ha olyan emberek lennénk, mint amilyenek Japánban voltak, akkor harakirit kellene elkövetnünk. És én lennék az első. Nem tudok mit mondani a dán, német és svéd meccsről. Leírhatatlan, hogyan érzem magam. Hihetetlen, amit megéltem e két hét alatt.”

A leégés nem csoda, hiszen Dujsebajev a selejtezőcsoportot azért nyerte meg maximális pontszámmal, mert a régi kerettel dolgozott, akik (például Gulyás Péter, Balogh Zsolt) oszlopos tagjai voltak a válogatottnak. Néhány meghatározó játékost azonban érthetetlen okok miatt otthon hagyott: a két legjobb magyar irányítót, Császár Gábort és Lékai Mátét, az egyik legjobb védekezőt, Illyés Ferencet. A keretet pedig fiatal, de tapasztalatlan játékosokkal töltötte fel. Többek között ezeknek a változásoknak tulajdonítható, hogy a védekezés nem állt össze, a támadás pedig finoman szólva is akadozott. A Tatabányától, Balatonfüredtől és főleg a Csurgóból beválogatott fiatalok képtelenek voltak felvenni az Eb ritmusát, és megérteni egy teljesen új játékfilozófiát, amelyet a spanyolországi szakember a sportolókra kényszerített. A 22 éves Faluvégi Rudolf például lehet, hogy a faluvégi Csurgóban nagy sztár, de ahhoz még kevés, hogy egy kvalifikációs kontinenstornán egy csapatot irányítson. A szakemberek és szurkolók számára az is érthetetlen volt többek között, hogy öt plusz egyes védekezésnél az edző miért küldi ki zavaróba a köztudottan lassú Schuch Timuzsint, és miért nincs egy meghatározó heteslövő a csapatban.

Sikertelen újítás

Marczinka Zoltán, a Magyar Kézilabda-szövetség szakmai- és sportigazgatója a múlt héten nyíltan ki is jelentette: „a válogatott szereplése nem igazolta a szövetségi kapitány döntését nagyon sok tekintetben”. Marczinka a válogatott összeállításáról is beszélt, elmondta, hogy természetesen az elnökség hagyja jóvá az utazó kereteket, de a szokásjog az, hogy a szövetségi kapitányok szabad kezet kapnak a keret kialakításában. Ugyanakkor hozzátette: „Dujsebajev egy nyolc-tíz éven át sikeres válogatottat vett át, ahol nem volt indokolt ilyen szinten felforgatni a játékoskeretet, és megbontani azt a játékkultúrát, játékstílust, amiben a játékosok felnőttek, utánpótláskoruktól kezdve ebben élnek. Úgy gondolom, az edző tevékenysége nemcsak abban rejlik, hogy a saját edzői hitvallását, mentalitását átplántálja a csapatra, hanem esetenként a csapathoz tudni kell igazodni, esetleg azokat a játékstílusokat, berögzött és tényleg készségszintre kifejlesztett játékkapcsolatokat, ami egy adott kézilabda-kultúrát jellemez, azt inkább adaptálni kell a válogatottba. Nem történt előrelépés, ez a mindenáron a saját edzői filozófiát átvivő stílus ebben az esetben nem vált valóra.”

Az Eb-t különben kisebb meglepetésre a fiatal német csapat nyerte meg, a rutinos spanyolok ezüstéremmel gazdagodtak, a bronzmérkőzésen pedig az ugyancsak fiatalításon átesett horvát csapat győzte le az újoncokkal felálló norvég együttest. A magyar csapat a 12. helyen végzett, és hogy a baj sohasem jön egyedül, bizonyítja az is, hogy a jövő évi, 2017-es kézilabda világbajnokságra a sorsolást követően a második kalapból a legnehezebb selejtezős ellenfelet kapta Magyarország: Szerbiát. A többi párosítás: Svédország–Bosznia-Hercegovina, Csehország–Macedónia, Lengyelország–Hollandia, Oroszország–Montenegró, Izland–Portugália, Szlovénia–Norvégia, Fehéroroszország–Lettország, Dánia–Ausztria.

Sporttörténelmi bukás
Először fordul elő az olimpiák történetében, hogy a magyar férfi és a női kézilabda-válogatott nem jut ki az ötkarikás játékokra. Az olimpiai játékok programján (megszakítással) 1936 óta szerepel a kézilabda. A magyar férfi válogatott ezelőtt az 1996-os, a 2000-es és a 2008-as olimpiára nem jutott ki a kvalifikációs sorozatból, ám a női csapat mindhárom alkalommal kijutott (Atlantában a 3., Sydneyben a 2., Pekingben a 4. helyen végzett).
Amikor a nők nem kvalifikálták magukat (1988, 1992, 2012), akkor a férfi csapat mindig kint volt (Szöulban 4., Barcelonában 7., Londonban ugyancsak 4. lett). Az egyetlen olimpia, amelyen szerepelt a programban kézilabda, ám magyar csapat nem lépett pályára, az 1984-es volt – Los Angelesben viszont a szovjet tagországok bojkottja miatt nem vettek részt csapataink.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett erdelyinaplo.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az erdelyinaplo.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID erdelyinaplo.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ erdelyinaplo.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Statisztikai célú sütik

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A statisztikai célú sütik által gyűjtött információk arra vonatkoznak, hogy pl. a látogató az oldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett nyitott meg, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje stb.

A felhasználónak lehetősége van a normál, illetve anonimizált beállítás közül választani.

Például, a Google Analytics IP-anonimizálási funkciója az IPv4-felhasználók IP-címének utolsó oktettjét, illetve az IPv6-címek utolsó 80 bitjét nem sokkal a cím Analytics adatgyűjtő hálózatba kerülése után nullára állítja a memóriában. Ilyen esetben a rendszer soha nem írja lemezre a teljes IP-címet.

Statisztikai célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Statisztikai célú sütik:

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – minden funkció aktiválásra kerül

ANONIM – a társadalmi-demográfiai funkciókat inaktiválódnak, és az IP-cím anonimizálásra kerül

Statisztikai célú sütik listája: _ga, _gat, _gid.


ANONIM
NORMÁL
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport