Első a kötelesség és a Vaslady

CH. Gáll András 2014. augusztus 28., 22:52

Hat érmével Hosszú Katinka volt a vasárnap befejeződött berlini úszó-Európa-bajnokság hőse, de a magyar úszósport jóval több a Vasladynél: sok lábon álló, jól megalapozott építmény.

Első a kötelesség és a Vaslady
galéria

Időutazás volt a 32. úszó-Európa-bajnokság. Én például kicsit úgy éreztem magam, mint negyedszázada a vízilabda Világkupa idején, amikor a mérkőzéseket Nyugat-Berlinben, az Olimpiai Uszodában rendezték, a szállásunk azonban a fal keleti oldalán volt. Nos, a valamikori szovjet megszállási övezet kellős közepe, a Landsberger Allée SBahn-állomás környéke, a lepusztult, elgazosodott vasúti vágányok, s maga a Velodrom, a 142 méter kupolaátmérőjű szürke betoncsarnok ma is a békebeli – értsd: 1990 előtti – NDK-időket idézte. A 2006-os, 2007-es, 2010-es, 2012-es margitszigeti és debreceni kényeztetés után puritánnak tűnő rendezés ellenére megőriztük helyünket a sportág kontinentális nagyhatalmai között, hiszen a 3. helyen végeztünk a medencés úszók éremtáblázatán 14 éremmel (5-4-5) a britek és a dánok mögött, megelőzve olyan óriásokat, mint az olaszok, a franciák, a németek vagy az oroszok. Gyárfás Tamás, a szövetség elnöke előszeretettel említi egy szuszra az elmúlt tíz nap valamennyi, a folyékony halmazállapotú közegben elért magyar sikerét, így a hosszútávúszók (Risztov Éva, Olasz Anna) két ezüstjét, valamint a nankingi ifjúsági olimpia bőséges, Szilágyi Liliána két, Kenderesi Tamás és Grátz Benjámin egy-egy aranyával ékesített termését (4-1-3). Ezen a szemüvegen át nézve egyenesen lehengerlő a produktum: a magyar úszók 24 éremmel zártak (9-7-8)! A szakvezetés még külön rámutatott arra, hogy Szilágyi, illetve Kenderesi nankingi győztes pillangózó időeredményei ifjúsági világcsúcsok. Bár ebben a sportágban, amelyben az amerikai Katie Ledecky 17 évesen épp a napokban döntögette sorra a 400 és az 1500 m gyors felnőtt világrekordjait, továbbá a litván Ruta Meilutyte Nankingból „hazaugorva” – szintén innen a 18-on – megnyerte Berlinben az 50 m mellúszást, nincs sok értelme a korosztályos megkülönböztetésnek.

Hosszú dicsőséglista

Kiss László szövetségi kapitány elsősorban Hosszú Katinka emberfeletti produkciójára fókuszált értékelésében: „Remekül helytállt a csapat, köszönet a versenyzőket felkészítő edzőknek, mert remek munkát végeztek. Nemcsak itt, Berlinben láttuk a munkájuk eredményét, hanem korábban a junior Európa-bajnokságon és az Eb-vel egyidejűleg az ifjúsági olimpián is, azaz jól gazdálkodik a magyar úszósport azokkal a megnövekedett lehetőségekkel, amelyeket kiemelt sportágként élvez. Csapatunk kiemelkedő egyénisége a maga hat érmével, amelyből három arany volt, Hosszú Katinka, a Vaslady, aki most már saját, Iron Lady feliratú sapkával és pólóval is rendelkezik. Katinka igazolta hírnevét, s ha csak az egyéni aranyérmeket számoljuk, akkor az Európa-bajnokság legeredményesebb úszója volt. Meggyőződésem, hogy nem vállalta túl magát, talán csak a 200 háttal volt probléma, de azzal is csak azért, mert közvetlenül a 400 m gyors döntője után rendezték. Ha külön napon van, biztos vagyok benne, hogy azt is megnyerte volna, hiszen gyenge időeredmény is elegendő volt az elsőséghez, Egerszegi Krisztina 23 évvel ezelőtti, athéni teljesítményét, a 2:06,62 percet meg sem közelítették. Sokan felkapták a fejüket, amikor Katinka a magyar bajnokságon mind a 17 számban elindult, de most már tudjuk, hogy az a főpróba volt az Európa-bajnokságra. Nincs tudomásom arról, hogy ezt bárki is megcsinálta volna rajta kívül, úgyhogy ez kuriózum a Vasladytől.”

Maga sem tudta, hogyan győzött
Cseh László már eddig is legenda volt, most még inkább az lett: a berlini Európa-bajnokságon sorozatban ötödször nyerte meg a 200 méteres vegyes úszást, ezzel beállítva ugyanazt a rekordot, amelyet már a 400 méter vegyessel is megcsinált, két évvel korábban. De maga sem gondolta, hogy élete 12. Európa-bajnoki aranyérmének megszerzése ennyire nehéz lesz. Féltávnál vezetett, de a mell 50 métere után, 150-nél már a hazai közönség biztatását élvező Markus Deibler volt elöl. Az utolsó 50 maga volt a kínszenvedés, öt méterrel a vége előtt még a másik német, Philip Heinz tűnt a győztesnek, de Cseh rutinja segített, no meg a jobb benyúlás. „Nagy szerencsém volt, nem igazán tudtam, hogy megnyertem-e. Valamit nem csináltam jól, mert nem javultam a középdöntőhöz képest, meg kell találni az okát. Háton nagyobb előnyt kellett volna szereznem. Örülök, de az időmmel nem vagyok elégedett.” Van ilyen? Igen, van, és lehet, hogy ez a maximalizmus Cseh sikereinek a titka.

Vízinindzsa

Az úszásnak amúgy két Vasladyje van, de csak egyikük nevezi magát annak. Hosszú Katinka a „hivatalos” Iron Lady, le is védték a nevet, folyik a márkaépítés, augusztus 21-én 40 perc leforgása alatt szerzett két aranyat a bajai hölgy, ami az úszósport történetében alighanem példa nélküli, a magyaréban mindenképpen az. No de amit a szintén számhalmozó Mireia Belmonte García művelt, az túlmegy a józan ész határain. A 23 éves badalonai lány 18,07 órakor elkezdte úszni a 800 méteres gyorsot, másodikként ért célba, kipattant a vízből, s két és fél perccel később egy másik gyilkos versenyszámban, a 200 m vegyesen tempózott Katinka oldalán. Az igazi Vaslady azonban eljátszadozott a mezőnnyel, csak saját Európa-csúcsa volt Hosszú Katinka ellenfele, de 65 századdal elmaradt tőle. Így is majdnem három testhosszal győzött, 2:08,11 perccel, a világ idei legjobb eredményével. És Belmonte? Leszakadva, tökutolsóként evezett célba, nyilvánvalóan értelmetlen volt bevállalni az öngyilkos duplázást. Egyidejűleg az is eldőlt, hogy a spanyol hölgy nem vas-, legfeljebb alumíniumlady.

Biczó Bence megismételte két évvel ezelőtti debreceni eredményét, s újra Eb-ezüstöt szerzett, Hosszú Katinka pedig sporttörténelmet írt: 40 perc leforgása alatt két aranyat nyert Európa-bajnokságon! A másodikat 100 m háton, ahol szívtépő hajrával jött fel az utolsó tíz méteren, és a dán Mie Nielsennel egyszerre csapott a célba, ezen az Eb-n immár másodszor osztottak ki két aranyat egy számban. Mindenki a fejét fogta ámulatában, maga Katka is ennek a győzelmének örült talán a legjobban Berlinben, hiszen ez volt a legvalószínűtlenebb.

Mennyit ér egy Eb-arany?
Verrasztó Dávid 26 évesen élete első Eb-aranyérmét szerezte 50 méteres medencében, 4:11.89 perccel, majdnem egyéni csúcscsal fölényesen győzött. Bevezetésként furcsát mondott („Magyarországon sz.rt se ér az Eb-arany…”), de aztán mégiscsak elérzékenyült, főleg a dobogó tetején, a himnuszt hallgatva. „Nézzék csak meg, Olaszországban például istenként tisztelik Cseh Lacit, de Gyurta Danit is, de nem csak őket, idehaza meg… ” – tette hozzá Verrasztó, aki persze boldog volt. Ettől függetlenül mégiscsak különös volt az a nyitómondat.

Hosszúnak ez már a kilencedik Eb-aranya, ezzel beérte Egerszegi Krisztinát – igaz, „Egér” ötszörös olimpiai bajnok is. S jött a csattanó, a 4×200-as női gyorsváltó, amelyben Hosszú azon az estén harmadszor vetette magát a habokba, harmadik aznapi medálja reményében. Kezdetben azonban elúszni látszott az esély, sokáig a 7., majd a 6. helyen állt a magyar váltó, s amikor Katka messze leszakadva ugrott a medencébe, már senki sem hitt az éremben. Kivéve Hosszút, aki eszméletlen úszással, 1:56,58-as részidővel behozta harmadiknak a Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn, Kapás Boglárka összetételű váltót. Ez is felért egy aranynyal… „A 200 vegyes tulajdonképpen kötelező győzelem volt, szerettem volna megjavítani az Európa-csúcsomat, de sebaj. A 100 hát az egyik kedvenc számom, bár most úsztam először világversenyen, de nagyon valószínű, hogy a továbbiakban is fogom. A célba érkezésnél úgy vetődtem, mint egy nindzsa, még sikítottam is egyet. A váltó? Fogalmam sem volt, hányadik helyen vagyunk, csak úsztam, úsztam. Nagyon örülök, hogy harmadszor egymás után érmesek tudtunk lenni az Eb-n.” Shane Tusup, az edző-férj még hozzátette: „Hát ezért volt értelme 17 számban indulni az országos bajnokságon. Az erőnlét…”

Kasszírozás

Persze a magyar úszósport jóval több Hosszú Katinkánál és a néhány fővárosi elitklubnál, a 16 érmen kilenc szakosztály és 13 versenyző osztozik. Jó kezekben van idehaza a sportág, amelyben nincs megállás: e sorok megjelenésekor a berlini hősök közül öten –Hosszú Katinka, Gyurta Dániel, Verrasztó Dávid és Evelyn, valamint Kis Gergő – már Dohában vannak a Világkupa-sorozat nyitóversenyén. Ne legyünk álszentek, mindenki a piacról él: egy hasonló magyar éremesőt hozó Eb után itt az ideje a sikerek (nem is olyan apró) pénzre váltásának. A sorrend abszolút helyes: első a kötelesség, a magyar úszósport szolgálata, a dicsőség, aztán jöhet a kasszírozás. Nincs, aki irigyelné tőlük a közel-keleti olajdollárokat.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett erdelyinaplo.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az erdelyinaplo.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID erdelyinaplo.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ erdelyinaplo.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Statisztikai célú sütik

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A statisztikai célú sütik által gyűjtött információk arra vonatkoznak, hogy pl. a látogató az oldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett nyitott meg, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje stb.

A felhasználónak lehetősége van a normál, illetve anonimizált beállítás közül választani.

Például, a Google Analytics IP-anonimizálási funkciója az IPv4-felhasználók IP-címének utolsó oktettjét, illetve az IPv6-címek utolsó 80 bitjét nem sokkal a cím Analytics adatgyűjtő hálózatba kerülése után nullára állítja a memóriában. Ilyen esetben a rendszer soha nem írja lemezre a teljes IP-címet.

Statisztikai célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Statisztikai célú sütik:

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – minden funkció aktiválásra kerül

ANONIM – a társadalmi-demográfiai funkciókat inaktiválódnak, és az IP-cím anonimizálásra kerül

Statisztikai célú sütik listája: _ga, _gat, _gid.


ANONIM
NORMÁL
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport