Egy Erdélyben „felejtett” bajnok

Somogyi Botond 2015. március 07., 19:38

Több mint ötven országos csúcs, világversenyeken elért kiemelkedő eredmény fűződik a nevéhez. Pályafutása során több tízezer kilót emelt a magasba. Ştefan Taşnadit nemrég fogadta díszpolgárává a Kolozs Megyei Tanács, az egykori súlyemelő pedig könnyeivel küszködve köszönte meg az elismerést, és hogy immár többen is Tasnádi Istvánként üdvözölték.

Egy Erdélyben „felejtett” bajnok
galéria


– A kiváló sportolókról mindig legendák keringenek. Állítólag úgy figyeltek fel önre, hogy a kolozsvári Clujana gyárban dolgozva hihetetlen súlyt emelt fel. Valóban így kezdődött?

– Ez valóban csak legenda, mert minden a szakiskolában kezdődött. Tornaórán a tanárom találkozott az akkori Viitorul Sportiskola egyik vezetőjével, Alexandru Voicuval, s beajánlott. Így kezdtem el a súlyemelést, amit a szüleim nem elleneztek. Csupán a bokszot nem szívlelték, olyankor azt mondtam nekik, hogy súlyemelő edzésre járok. A Viitorultól vittek el katonának, s kerültem a Steauához. Előtte már országos bajnoki bronzérmet nyertem szakításban.

– Egy bukaresti incidens miatt vált fokozottan motiválttá, hogy még jobb eredményeket érjen el. Mi is történt?

– Az egyik motivációs tényező még Kolozsvárhoz kötődik. Kézilabdázni is jártam, s az edzőm azt mondta, ilyen bokával senki nem lehet jó sportoló. A másik valóban a Steauához kötődik. Az edzőm közölte: nem lát bennem elég erőt ahhoz, hogy jó eredményeket érjek el, ezért tényleges katonai szolgálatot is kellett teljesítenem. Akkor fogadtam meg: minden egyes steauás versenyzőt meg fogok előzni. Ez később sikerült is, 1976-tól 1984-ig minden évben országos bajnok lettem. A sors fintora, hogy a Steaua edzője, Ştefan Achim, később a válogatott edzője lett, s együtt kellett dolgoznunk éveken át. De mivel nemcsak országos bajnok voltam, hanem csúcstartó is, az eredményeim rákényszerítették, hogy beválogasson. Egyikünk sem felejtette el, hogy valamikor nem voltunk jó viszonyban, de igyekeztem kiismerni valamennyi szeszélyét, hogy ne tudjon kifogni rajtam. Egyszer még el akart tiltani két évre engedetlenségre hivatkozva, de végül sikerült megoldani azt a helyzetet is.

– A kommunizmusban talán a sport volt az egyetlen kitörési pont. Lehetett Nyugatra utazni, s ezt egyesek ki is használták, ön mégis mindig hazatért. Miért?

– Voltak barátaim, akik – főleg miután Los Angelesből is hazajöttem – azt mondták, nem vagyok normális. Én azonban az idős szüleimre gondoltam, harmadik, legkisebb gyermekként úgy éreztem, nekem kell gondot viselnem rájuk. Soha nem bántam meg, hogy Erdélyben maradtam.

– Nemcsak átvitt értelemben, hanem szó szerint is gerinces volt. Hogyan sikerült legyőzni a súlyos hátsérülését?

– Úgy vészeltem át az 1982-es évet, hogy majdnem egész esztendőben csak kisegítő gyakorlatokat végeztem. Volt orvos, aki azt tanácsolta, hagyjam abba a versenyzést, egy Mureşan nevű orvosprofesszor viszont az edzések elkezdésére biztatott, mert a sérülés ellenére is nagyon jó volt a mobilitásom. Sokszoros országos bajnok voltam, az 1980-as moszkvai olimpiáról pontszerzőként tértem haza, és éppen ez motivált: szerettem volna Los Angelesbe is kijutni. Újra nekikezdtem edzeni, sok munkával folyamatosan javultak az eredményeim. Olyannyira, hogy az 1983-as volt az egyik legjobb évem: egymás után döntöttem meg korábbi országos csúcsaimat.

– Los Angeles pedig egyenesen ezüstérmet hozott…

– Rengeteget dolgoztam azért, hogy ott lehessek, de megérte. Az olimpia minden más versenytől különbözik, teljesen különleges érzés keríti hatalmába az embert. Engem részben a keserűség, hiszen sérült térddel érkeztem meg Los Angelesbe, alig tudtam leguggolni, ami pedig ebben a sportágban nagyon fontos. Szerencsére olyan készítményhez jutottam, amely lényegesen javított az állapotomon. Bár egyéni csúcsom 400 kiló volt, a versenyen csak 380-at emeltem, de ez is elegendő volt az ezüstre. Igaz ugyan, hogy egyéni csúcsommal győztem volna, de így is határtalanul boldog voltam.

– A moszkvai olimpián Baczakó Péter aranyérmet nyert. Ismerte őt? Egyáltalán milyen volt a viszonya a magyar versenyzőkkel?

– Szinte a teljes csapattal baráti kapcsolatot ápoltam, Oláh Bélát leszámítva, aki egy besztercei Duna-kupa verseny alkalmával nagyon megsértett. A tatabányai klubbal a Clujana évente kétszer is megmérkőzött oda-vissza alapon, szoros kapcsolatban voltunk. Stark Andrással a mai napig jó barátságban vagyok, ő adta nemrég az ötletet, hogy szervezzek egy öregfiúk találkozót a volt kolozsvári súlyemelők számára.

– A Los Angeles-i olimpia után visszavonult. Mivel foglalkozott a továbbiakban?

– Edzői képesítést szereztem, Kolozsváron kezdtem edzősködni. 1998-ig a Dermata (Clujana – a szerk.) színeiben készítettem fel a sportolókat. A gyár leépülésével azonban nehéz anyagi körülmények közé kerültünk, több edzőt is elbocsátottak, csak engem hagytak meg. De csak időlegesen, egy évvel később én is munka nélkül maradtam, de folytattam a munkát: két éven át saját pénzemen hordoztam a növendékeket, készítettem fel őket a versenyekre. Közben három sportolót átadtam Besztercének, ennek fejében 2001-ig a beszterceiek fizették a versenyeken való részvételünket. Akkor azonban eladták a fejünk fölül az edzőtermet is, így 14 sportolót átadtam a Kolozsvári CSM klubnak, s minden abbamaradt. Ekkor inkább a bíráskodás felé fordultam, máig hívnak versenyekre.

– A nézők csak azt látják, hogy a versenyző kimegy a pódiumra, és felemeli a súlyt. Mi a bíró feladata?

– A versenyeken három személy bíráskodik, akiknek figyelniük, majd hitelesíteniük kell a súly felemelése alatt végzett mozgás teljes menetét. Velem versenyzőként történt meg, hogy elromlott az elektronikus kijelző berendezés, a bíró elfelejtett kézzel leinteni, ezért túl sokat tartottam a súlyt, elfordultam 180 fokban, így érvénytelenné vált a kísérletem. Különben új országos csúcs lett volna.

– Edzőként senki sem akarta elcsábítani?

– Bár a CSM éveken keresztül az én sportolóim által szerzett országos érmekből élt, a klub vezetője hallani sem akart arról, hogy edzői munkát vállaljak az egyesületben. Nagyon bántott, hogy a városban nem folytathattam a munkát. Nagyváradra hívtak ugyan, de én Kolozsváron akartam maradni. A CSM vezetője különben még mindig az a Ion Mănăşturean, aki miatt nem folytathattam edzői munkámat, s aki miatt több kiváló sportoló is elment Kolozsvárról. Ameddig olyan sportvezetők állnak a klubok élén, mint Mănăşturean, valamint a CSU élén álló Ovidiu Vasu, a kolozsvári sport nem fog kiemelkedő eredményeket elérni.

– Összességében azonban edzőként sem vallott szégyent, hiszen felfedezettjei ugyancsak olimpiai részvételig jutottak. Kikre a legbüszkébb?

– Több tehetséges fiatal súlyemelőt is elindítottam a pályán, akik számos országos bajnokságot nyertek. Az első olimpikon, akiben az én munkám is benne van, Aurel Sârbu: ő az 1992-es barcelonai olimpián vehetett részt. A tanítványaim közül kiemelkedik az Eb-bajnokRăzvan Martin, aki 17 évesen már szerepelt a pekingi olimpián, Londonban pedig bronzérmet szerzett. A korosztályos Európa-bajnok Gabriel Sâncrăian is kiváló tehetség, Londonban az első hat közé vártuk, de nem túl jó versenyző típus: edzéseken sokkal jobb eredményeket ér el, mint stresszhelyzetben.

– Ők milyen körülmények között készülhetnek?

– A külföldiek sokkal jobb körülmények között dolgozhatnak, mint az itthoniak. A legjobb minőségű táplálékkiegészítőik, vitaminjaik vannak, amelyekkel a tűrő- és állóképességet, de a pszichikai felkészültséget is nagymértékben tudják javítani, fokozni – az amerikaiakat különben a NASA kutatási központja is segíti. De a sportban a doppingkutatások, sajnos, mindig egy-két lépéssel hátrább tartanak.

– Magyarországon az olimpikonok kiemelt erkölcsi és anyagi megbecsülésnek örvendenek. Önökkel mi a helyzet?

– Az olimpiai érmesek itthon is kapnak életjáradékot, hasonlóan az Eb-t és vb-t nyert sportolókhoz, igaz, az erről rendelkező törvény csak 2001-ben lépett érvénybe. Különben hosszú éveken át mintha mindenki elfelejtett volna, legfeljebb egy-egy különleges sportesemény vagy esetleg olimpiai év alkalmával  jutunk eszükbe. De a vezetőket elnézve nem is lehet csodálkozni: a Román Olimpiai Bizottság elnöke, Alin Petrache, rögbijátékos volt, a rögbi pedig nem olimpiai sportág, sőt, ugyancsak egy rögbist váltott, Octavian Morariut. A szavazáson a román sport olyan ikonjait utasította maga mögé, mint a többszörös olimpiai aranyérmes evező Elisabeta Lipă, valamint a tanítványaival érmeket halmozó Octavian Bellu tornászedző. A politikában nyilvánvaló csalás-lopás előbb-utóbb a sportban is tükröződik.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.