Barátok, ellenségek: pilóták

Kiss Csaba 2014. december 06., 10:09

Bár a Mercedes erőfölénye miatt elmaradt az utóbbi évek sokszereplős versengése a Forma–1 világbajnoki címéért, a német istálló két pilótája gondoskodott a filmvászonra illő izgalmakról.

Barátok, ellenségek: pilóták
galéria

 

Nem fukarkodtak a dicsérő jelzőkkel a nemzetközi sajtó képviselői azt követően, hogy a 65. Forma–1-es szezon abu-dzabi záró futamán a Mercedes istálló pilótája, Lewis Hamilton megszerezte pályafutása második világbajnoki címét. Mivel technikai problémákkal küzdő csapattársa és legfőbb riválisa, Nico Rosberg, nem tudta meglepni az utolsó versenyen, az elismerés nem is a finálébeli produkciónak, hanem az egész szezon során nyújtott teljesítménynek szólt.

 

Hamilton, a médiasztár

A kiélezett szezon során nem volt ritka a pengeváltás a Hamilton-párti angol média és az újabb német világbajnokra vágyó germán sajtó között, ám a szezon végén egyetértésben emelték piedesztálra Nagy-Britannia legtöbb F1-es futamgyőzelemmel (33) rendelkező pilótáját. „Hamiltonnak nem kellett harcolnia. Egyszerűen besétált az F1 történelemkönyvébe, mint Nagy-Britannia újdonsült kétszeres világbajnoka” – írta a Daily Mirror, míg az Independent kitért Rosberg futam utáni gratulációjára is. „A végén a nagy riválisnak meg kellett emelnie a kalapját Hamilton előtt.”

Németországban megpróbálták a pohár teli felét nézni, elemzésében a Bild például arra helyezte a hangsúlyt, hogy a brit pilóta német autóval győzött. A Frankfurter Allgemeine Zeitung Hamilton személyiségét emelte ki: „Egy hollywoodi pilóta az F1 világbajnoka. Senki sem vezet látványosabban, senki sem állít maga mellé annyi szurkolót, mint ő. Az immár kétszeres vb-győztes Hamilton a szakma sztárja.”

A spanyol El País szintén megérdemeltnek tartotta a sikert: „A Forma–1 radikálisan megváltozott Hamilton 2008-as első vb-címe óta. Egy dolog azonban változatlan maradt: a jó pilóták győznek, ebben az évben pedig senki sem volt olyan gyors, mint Hamilton.” A Mercedes-versenyző sikerének a francia Le Figaro is örült: „Hamilton hat hosszú év után nagyon megérdemelte a világbajnoki címet. Korábban senki sem gondolta volna, hogy ilyen hosszú ideig kell majd várnia a második diadalára.” A svájci Tages-Anzeiger pedig már a jövőt is előrevetítette: „A Hamilton–Rosberg párharcnak 2015-ben lesz a második fordulója, és vélhetően nem az utolsó.”

 

Thriller az aszfalton

A száguldó cirkusz 2014-es szezonját vizsgálva a német sajtó „hollywoodi” jelzője valóban nem tűnik erőltetettnek. Az 1,6 literes, turbófeltöltéses, V6-os motorok idei bevezetése a Mercedes abszolút erőfölényét hozta, így hamar kiderült, hogy a vb-címért ketten állnak szemtől-szemben: két gyerekkori jóbarát, akiknek kapcsolata egy világ szeme előtt változott meg, és akiknek küzdelme nem nélkülözte a filmekbe illő jeleneteket. Rosberg és Hamilton már gokartos koruk óta jól ismerik egymást, Monte-Carlóban pedig ugyanabban az épületben laknak. Az F1-ben először 2013-ban voltak csapattársak, amikor Hamilton nagy meglepetésre otthagyta az akkor jóval sikeresebb McLarent. Tavaly még közösen (és sikertelenül) próbálták megállítani Sebastian Vettelt, idénre azonban fordult a kocka: a szezon 19 időmérőjéből csak egyet veszített el a Mercedes, a német istálló két pilótáján kívül pedig futamot csak a Red-Bull új felfedezettje Daniel Ricciardo, a világbajnokság bronzérmese tudott nyerni.

A rivalizálás már a szezon első felében beindult, hiszen az első két verseny után világossá vált: a Mercedes erőfölénye nemcsak az időmérőn, a versenyek alatt is totális. A harmadik, bahreini futamot követően Rosberg szóvá tette Hamilton győzelmet érő vakmerő előzését, majd a monacói, hatodik futamon – ha önkéntelenül is – a német akadályozta meg brit riválisát az első rajtkocka megszerzésében, aminek köszönhetően Rosberg visszavette a vezetést a pontversenyben. Hamilton már korábban is beszélt arról, hogy a mentális erő is kulcsfontosságú lesz, és ezt épp egy számára kedvezőtlen helyzetben tudta bebizonyítani. A Belga Nagydíjon a kakaskodás már a legendás Ayrton Senna–Alain Prost párharcot idézte: Rosberg a második körben hátulról beleütközött a másik Mercedesbe; Hamilton versenye ezzel véget ért, míg a német második lett, és 31 pontosra növelte előnyét.

Sebastian Vettel a Ferrariban
A 2015-ös szezon legnagyobb szenzációjának jelenleg Sebastian Vettel bemutatkozása ígérkezik a Ferrariban, ahol Fernando Alonso helyét veszi át. A spanyol pilóta az eddig kiszivárgott információk alapján a McLarenhez tart, ami akár egy másik világbajnok, Jenson Button pozícióját is veszélyeztetheti. A brit istálló jövőre az F1-be visszatért Honda motorját használja majd, míg a Lotus Renault-ról Mercedesre váltott.

Az ezt követő médiacirkusz azonban láthatóan Rosberget viselte meg: Hamilton zsinórban öt győzelemmel vágott vissza, miközben csapattársa néhányszor hibázott. Szingapúrban a technika sem volt mellette, aminek köszönhetően a brit ismét a pontverseny élére állt, és a szezonzáró dupla pontjainak is köszönhetően végül 67 pontos előnnyel vált Nagy-Britannia ötödik kétszeres világbajnokává.

Hogy kettejük kapcsolata hogyan alakul, a jövő kérdése, Hamilton azonban lát biztató jeleket: „Elég nagylelkű volt ahhoz, hogy a verseny után rögtön odajöjjön hozzám, amit őszintén értékeltem. Ez tényleg óriási gesztus volt tőle. Én tudom, milyen érzés elveszíteni egy világbajnokságot. Talán most magától is enyhülni fog közöttünk a feszültség.”

A nagy csata azonban továbbra is borítékolható, hiszen Rosberg előbb Michael Schumacher, majd Hamilton mellett is megmutatta, hogy nem hatnak rá a média és a szurkolók előrejelzései és előítéletei. „Hamilton összességében egy kicsit jobb volt nálam. A pozitívum az, hogy az utóbbi két szezont nézve az időmérőkön én szerepeltem eredményesebben, ami magabiztosságot nyújt, és tudom, hogy a versenyeken miben kell fejlődnöm” – adta meg Rosberg az alaphangot a jövő évi küzdelemhez.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.