Az udvarhelyi asztaliteniszezés szolgálatában

Zátyi Tibor 2015. július 26., 20:25

Tizenkét évnyi légióskodás után hazatért szülővárosába Székelyudvarhely egyik legeredményesebb sportolója, György Szilárd asztaliteniszező. A következő szezontól edzőként újra nevelő egyesülete szolgálatába áll, játékosként pedig Kolozsvár színeiben tör újabb babérokra.

Az udvarhelyi asztaliteniszezés szolgálatában
galéria


– Miért döntött a hazajövetel mellett?

– Elsősorban a családalapítás miatt, de önmagában is sok volt a tizenegy év külföldön, haza akartam jönni, segíteni bátyámnak, György Istvánnak, aki nagyon jó munkát végez itthon. Eleinte úgy volt, hogy Udvarhelynek fogok játszani is, de a klubnak nem volt elég pénze ehhez, így elfogadtam Kolozsvár Szuperliga-csapatának felkérését. Udvarhelyen edzőként folytatom, remélem, a külföldön szerzett tapasztalatommal segítek, hozzá tudok járulni a gyerekek fejlődéséhez. Itthon nagyon jó munka folyik, a gyerekek tudnak viselkedni. Olaszországban kevés csapat büszkélkedhet ilyen utánpótlással, ilyen összhanggal. Ha tíz gyerek van egy csapatnál, az már soknak számít. Itthon több mint harminccal dolgozunk. Kint felkarolják azt az egy-két tehetséges gyereket, bajnokot csinálnak belőle, és kész. Nem úgy, mint itthon, ahol minden korosztályban érmekkel térnek haza a versenyekről.

– Az udvarhelyi gyerekeken milyen változást észlelt az utóbbi időben?

– Eddig évente egyszer-kétszer láttam őket, sokat fejlődtek. Tavaly nyáron volt olyan gyerek is, aki alig tudta megfogni az ütőt, most meg érmekért játszik. A jobbak közül Tamás Szabolcs fejlődött a legtöbbet, de mindenkin látszik a befektetett munka.

– Van viszont egy generációnyi lyuk, 20-30 év között nincsenek asztaliteniszezőink...

– Amikor elmentem Udvarhelyről, testvérem, György István és Nagy Feri bácsi a nulláról kellett, hogy kezdje az egészet. Jó néhány év kellett ahhoz, hogy ismét szép eredményeket érjenek el. Jött Péter Nándor, most meg itt van Tamás Szabolcs és Sánduly Levente. Nekem sok partnerem volt akkoriban, most nagyon kevés emberrel lehet edzeni, de szerencsére a fiatalok is segítik a még kisebbek fejlődését.

– Milyen az olasz bajnokság színvonala a románhoz képest?

– A gyerekek szintjén Olaszországnál biztosan jobbak vagyunk. A válogatottak külföldön is szép eredményeket értek el, ott vannak az első 16, a 8 között, egy kis plusz kell csak, és jön az érem is. A felnőtteknél kevés a pénz, emiatt kevesebb a külföldi játékosok száma is Romániában. A tehetségesebbek, mint anno én, külföldre mennek szerencsét próbálni. A futball is azért olyan népszerű, mert egyfolytában az megy a tévében. Az emberek hallottak az asztaliteniszről, de nem tudják, miről is szól igazán.

– Itthon valószínűleg a pénzhiány is közrejátszik, de az sem túl csábító, hogy két hosszú hétvége alatt lejár a bajnokság.

– A Szuperligában is két hétvége alatt jár le az alapszakasz, majd jön a rájátszás, ami újabb két hétvége. Olaszországban sem volt sűrű a bajnokság, tizennégy meccsünk volt az alapszakaszban, a rájátszásban pedig még kettő.

– A gyerekek is hasonló rendszerben játszanak, egy hétvége alatt közel tíz mérkőzés vár rájuk. Jó ez így?

– Természetesen sokszor kemény és fárasztó, de szerintem az erőltetett menet sokszor jó is. A gyerek az asztaliteniszezés mellett megtanulja a tiszteletet, hogyan kell viselkedni, önállónak lenni, harcolni a végsőkig. Pszichológiailag is fel kell készítenünk őket, mivel az asztaliteniszben majdnem minden fejben dől el: az adott helyzetben hogyan győzze le az ember a pillanatnyi félelmét, mi adjon neki újabb erőt. Sokkal több dolgot megtanulnak nálunk, mint amit az emberek elképzelnek erről. Mi nemcsak edzők, hanem nevelők is vagyunk.

– Mindig aktuális a kérdés: az ázsiaiakkal fel lehet venni a versenyt?

– Persze, bárkivel. A labda itt is kerek. Amikor Pieve Emmanuellével a Bajnokok Ligájában játszottam, 2:1-re és 7:4-re vezettem egy japán ellen, aki 20. volt akkor a világranglistán. Időt kért, és legyőzött, nagyon kevesen múlt az egész. Volt egy olyan partnerem is, aki nem fért be a kínai válogatottba, de Olaszországban a legjobb volt. Ennyi a recept: legyen két-három edződ, akik tudják irányítani a csapatodat, és legyenek olyan partnereid, akikkel játszva lehet fejlődni.

– Meddig tervezi folytatni a pályafutását?

– Aktív játékosként amíg a szervezetem bírja. Még jó néhány évet szeretnék asztaliteniszezni. Kíváncsi vagyok, idén hogy megy majd a bajnokság, de a nagyobb reményeket a következőbe fektetem. Olaszországban az első tapasztalati év nehéz volt, nem ment a játék, a második évben viszont már jöttek a jó eredmények.

– A válogatottba való visszakerülés is a célok között szerepel?

– Egyelőre az időm nem engedné. A gyerekeket nem fogom otthagyni a válogatottban való szereplésért. Az sok időt, kemény felkészülést igényel, edzőtáborokba kellene menni. Vagy edző leszek, vagy válogatott, a kettőt nagyon nehéz összehozni.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.