A siker lélektana

– Az idei futball-világbajnokság a dél-amerikai kontinensen zajlik, ami sok csapat esetében számára időátállást igényelt. Hogyan lehet ezt a kellemetlenséget zökkenőmentesen átvészelni?

– Minden csapat mellett van orvos, aki nagyon jól tudja, mit jelentenek az időzónák. Ugyanakkor jól ismerik a csapattagokat, ami azért fontos, mert mindenki másképp reagál az egyik időzónából a másikba való átugrásra. E jelenség tudományos neve a jetlag. Idegrendszerünk rendezi a belső óránkat, a hipotalamusz felelős az időritmusért. A nap különböző óráiban a hormonok is mást és mást termelnek, bizonyos belső szervek aktív vagy a passzív fázisra állnak rá. Amit megszokott a szervezet egy bizonyos időzónában, az egy másikban nyilván felborul. Az adaptálódás egyénenként változik: vannak, akik meg sem érzik a jetlag jelenséget, másoknál viszont erőteljesen jelentkezik. Az átállás megkönnyítésére különböző módszerek léteznek. Nem mindegy, hogy nyugatról megyünk keletre vagy fordítva. Ha például európaiak mennek nyugat fele, késleltetni kell a lefekvést és a felkelést. Az első három napban nem szabad erőltetni az erőfeszítést, laza edzésekre kell sort keríteni. Ezért is érkeznek a csapatok jóval korábban a helyszínre. Az időeltolódáson túl szokni kell a hatalmas feszültséget, az idegen környezetet, az eltérő kultúrát. De nem csak az idegrendszernek kell ráhangolódnia a versenyre, mentálisan is szokni kell ezeket a dolgokat. A csapat pszichológusa egyéni és csoportbeszélgetésekkel segít a sportolóknak az átállásban.

– Egy világbajnokság a labdarúgó számára hatalmas pszichikai megterheléssel jár. Ezt a terhet le lehet venni valamelyest az illető válláról?

– Teljesen levenni a terhet nem is kell. Ha az ember túl nyugodt, túl laza, képtelen jó teljesítményt nyújtani. A szorongásnak is van egy optimuma, egy olyan zóna, amikor a legjobb teljesítményt tudjuk nyújtani. Saját példámmal élve: az 1980-as moszkvai olimpián túlmotivált voltam, a túl erős aktivizálódás szétzilálja az embert, nem tudja már koordinálni a mozgását, mentálisan és fizikailag egyaránt csökken a figyelem és az összpontosítás. Nyolc évvel korábban, az 1972-es müncheni olimpián, 18 évesen teljesen felszabadultan versenyeztem. A felkészítést másképp kell elvégezni egy nagyon fiatalokból, illetve tapasztalt játékosokból álló csapatok esetében. A fiatalok még nincsenek annyira tudatában a tétnek, ösztönösebben viszonyulnak a dolgokhoz.

– Mennyire hat bénítólag vagy motiválóan egy csapatra, ha esélyesnek kiáltják ki?

– Újra csak a saját példámat hozhatom fel: Moszkvában abszolút esélyesnek kiáltottak ki, két héttel az olimpia előtt a világ legjobb eredményét dobtam. Az esélyesség azzal járt, hogy a verseny közeledtével, egyre nőtt bennem a feszültség. A végén már aludni sem tudtam, ha ételre néztem, a hányinger környékezett. A verseny előtt három nappal a feszültség már olyan szintet ért el, amit igazából észre kellett volna venniük a csapat kísérőinek is. De pszichológusunk nem volt, a csapatorvos nem figyelt eléggé a jelekre. Mikor nagyon nagy a nyomás, a stresszhatások kivédésére szolgáló egyik technika, hogy mindig az apróbb célokra figyelünk, azokat igyekszünk teljesíteni.

– Vannak játékosok, akik klubcsapataikban kiválóan teljesítenek, a válogatottban, világversenyen viszont legtöbbször csődöt mondanak. Mi lehet ennek az oka?

– A játékosok klubjukban hozzászoknak azokhoz az emberekhez, akikkel ott dolgoznak. Apró mozdulatból érzik, tudják, hogy a csapattárs mit akar csinálni. A válogatottba viszont olyanokkal kerül össze, akikkel nem szokott össze. Olyan ez, mint az épületen az apró repedések. Ha nem automatizálódnak a dolgok, ha nem látom a szemem sarkából, nem érzem, hogy a társam hol van, mire készül, a nyomás hatására a repedések miatt összedől az épület. A játékosoknak sokat kell együtt lenniük, hogy mentálisan is egymásra hangolódjanak. A csapatkohézió hatalmas erő egy világversenyen.

– Összeszokásról beszélünk, de ma már az edzőtáborok sem olyan mérhetetlenül hosszúak, mint évtizedekkel ezelőtt. Ez jó vagy rossz a sportolók szempontjából?

– Annak idején mi szinte egész évben edzőtáboroztunk, ami nagyon rossz volt. Ilyenkor beszűkülnek a körülmények, de az ember gondolkodása is. Teret kell adni más tevékenységeknek is az edzésen kívül, hiszen csak így maradhat friss az agy. Érdekes kérdés, hogy akkor verseny előtt mit kell tenni. Aktív versenyző koromban voltak olyan edzők, akik verseny előtt az állandó pihenést írták elő – ez rettenetes volt. Olyanok voltak az atléták, mint valami zombik. Akkor tudsz jól felkészülni a versenyre, ha aktívan tartod az agyadat. Olyan tevékenységet kell végezni, ami eltereli a gondolatokat a versenyről, de tudat alatt mindig legyen jelen, mi is a célom. Erre kiváló technika a neurolingvisztikus gyakorlat: az agyunk úgy működik, hogy amit beprogramálunk, azt ő lefuttatja. Ha azt mondom magamnak, nem fogok izgulni, akkor beírtam magamba az izgulás szót. De ha azt mondom, nyugodt maradok, a nyugalmat vittem be az agyamba. Mindkét mondat ugyanazt jelenti, ám míg az egyikben az izgalom, a másikban a nyugalom szerepel. A biztató, serkentő formulákat kell megtanulni, nem azokat, amelyek gátolnak a teljesítményben.

– A játékosok mellett természetszerűleg az edzőn is sok múlik…

– Neki is versenyformában kell lennie, elsősorban mentálisan. Ha agyilag nem eléggé aktív, a csapatára is kivetíti ezt. Ha túlzottan feszült, a játékosok is megérzik. Minden mérkőzésen vannak krízishelyzetek: fontos, hogy az edző ilyenkor mikor mit mond. Lehet jót mondani nem jókor vagy nem jó hangsúllyal. Versenyhelyzetben a sportolók felfokozott érzelmi töltettel rendelkeznek, és minden szót, apró mozdulatot lereagálnak. Értelmetlen dolog, hogy mérkőzés közben az edző leteremtse a játékosát. Tudja az jól, ha hibázott, edzőként támasza kell hogy legyek, arra kell serkentenem, hogy a célra, a megoldásokra összpontosítson.

– Meg lehet magyarázni, ha egy játékos megharapja a másikat, esetleg úgy próbál szerelni, hogy sérülést okoz az ellenfélnek?

– A hasonló kirohanások azt jelentik, hogy nagy feszültség alatt a játékos elveszíti a kontrollt a viselkedése fölött, és primitív módon nyilvánul meg. A szélsőséges helyzetek egyeseknél a legprimitívebb ösztönöket hozzák a felszínre. Az ilyen embernél nagy az esély, hogy bármilyen stresszhelyzetben – akár a magánéletében is – hasonló dolgokat műveljen.

– A csoportküzdelmekbe még belefér egy vereség, de a kieséses fázisban már nem szabad hibázni. Ehhez más fajta felkészülés kell?

– Nyilván a nyomás ekkor még nagyobb. A kieséses szakaszban annak van nagyobb esélye a jó eredményre, aki mentálisan képes jól ráhangolódni a helyzetre, alkalmazkodni tud a megnövekedett stresszhez. Ehhez előzetes felkészítés kell, amihez adódik az ebben a szakaszban specifikus felkészítés.

Ráduly-Zörgő Éva
Kolozsváron született 1954. október 23-án. A Babeº-Bolyai Egyetem pszichológia szakán szerzett oklevelet, majd elvégezte a bukaresti Testnevelési Főiskolát is. 1990-től a kolozsvári Báthory Líceumban logopédus; a Babeş–Bolyai Egyetemen adjunktusként neveléslélektant, logopédiát, sportpszichológiát és módszertant ad elő. A Kolozs megyei Atlétikai Bizottság elnöke. Többszörös román országos bajnok és csúcstartó gerelydobásban. Egyetemi világbajnok (Mexico-City 1979), az Európa-válogatott (Montreal 1979) és Európa-kupa (Toronto 1979) döntő győztese, többszörös Balkán-bajnok, három olimpia (München, Montreal, Moszkva) résztvevője.

– Mi kell ahhoz, hogy egy tehetséges fiatalból nagy játékos váljon?

– Nem elég a fizikai adottság, mentálisan is erősnek kell lennie, hogy ellenálljon az olyan helyzeteknek, amikor mondjuk a barátok máshová csábítanák. Bírnia kell a terhelést, kitartónak kell lennie, kudarc esetén tudja önmagát motiválni. Nem tehetséges, aki egy kudarc után padlóra kerül, és képtelen felállni. Természetesen sok múlik a környezetén is. Ha nem kap megfelelő támogatást, soha nem lesz nagy sportoló a gyerekből.

– Mi a magyarázata annak, ha a gyengébbnek elkönyvelt csapatok nagy meglepetéseket okoznak?

– Ha egy erős csapat összekerül egy gyengébbel, általában nem mozgósítja önmagában az energiákat a verseny előtt. Amikor szembesül azzal, hogy az ellenfél nem az, akire várt, már nehéz összeszednie magát. Minden mérkőzésre úgy kell kiállni, hogy a maximálisat fogjuk teljesíteni.

– Hogyan valósítható meg az optimális formaidőzítés?

– A formaidőzítést hosszabb időre kell érteni. A formába hozásnak megvannak a módszerei: hogyan van időben elosztva az edzésen a terhelés, milyen ütemben kell versenyről versenyre menni, hogy formába lendüljön és maradjon a játékos, a csapat.

– Ön kinek szurkol a vb-n?

– Nagyon tetszenek a németek, de drukkolok a belgáknak is, mert lenyűgöző az a fiatalos hév, amivel minden mérkőzésen kiállnak.