2017-es tornász Európa-bajnokság: Románia vagy Dánia

Somogyi Botond 2015. november 08., 09:41

Hatvan év után Románia újra vendégül láthatja a kontinens legjobb tornászait. Utoljára 1957-ben tartották a szertorna Európa-bajnokságot Bukarestben, éppen az első kiírást rendezték a román fővárosban. A Román Tornászszövetség (RTSZ) mintegy másfél évvel ezelőtt pályázott a rendezési jogért, amelyet – valószínűleg a korábbi kiváló román sportági eredményeknek köszönhetően – Dánia rovására azonnal el is nyert. Csakhogy a kisördög, pontosabban fogalmazva az országban óriási méreteket öltő bürokrácia és korrupció nem alszik. Ezért a közelmúltban Bukaresttől elvették a 2017-es tornász Európa-bajnokság rendezési jogát, és félő volt, hogy a kontinensviadalt más országban rendezik. Az utolsó pillanatban azonban részben változott a helyzet, az új helyszín pedig Kolozsvár lehet. Miről is van szó? Ahhoz, hogy a főváros megrendezhesse az Eb-t, Bukarestnek egy több mint 10 ezer férőhelyes új sportcsarnokot kellett volna építenie – ezt a kötelezettséget a benyújtott pályázatban vállalta is. Az előkészületek már 2013-ban elkezdődtek, még mielőtt a szövetség jelezte volna szándékát, hogy Bukarestbe vigye a tornász Eb-t. Az ingatlannak a Lia Manoliu Nemzeti Sportkomplexum területén kellett volna felépülnie. „Csakhogy a dolgok bonyolódni kezdtek, miután megnyertük a pályázatot – mondja Adrian Stoica, az RTSZ elnöke. Az építkezési engedélyek kibocsátására létrehozott licitációs bizottság vezető posztjáért olyan hatalmi harcok kezdődtek, amelyek hátráltatták a munkát. Olyannyira, hogy az építkezés több mint másfél évig meg sem kezdődhetett.”

Éppen ezért a nemzetközi tornászszövetség illetékesei úgy határoztak, személyesen jönnek meggyőződni arról, mi történik a leendő helyszínen. A bizottság néhány hete látogatott el a fővárosba, és azt tapasztalta, hogy a sportcsarnok építéséhez mai napig nem fogtak hozzá, ráadásul Bukarest főpolgármestere – többrendbeli korrupciós vád alapos gyanúja miatt – le van tartóztatva. ªtefănel Dan Marin ideiglenes polgármester azt nyilatkozta, hogy várják a román ügyészség döntését, s amennyiben megérkezik, idén év végén nekifoghatnak az építkezésnek, hogy 2017 első felére felépüljön a sportcsarnok. Látva az áldatlan állapotokat és ígérgetéseket, a nemzetközi fórum képviselői azonnal kijelentették: Románia fővárosa semmilyen körülmények között nem lehet a 2017-es tornász Európa-bajnokság helyszíne.

Buktak a tornászok
A nemrég Glasgow-ban véget ért tornász-világbajnokságon óriási meglepetésre sem a román női (13. hely), sem pedig a férfi csapat (14. hely) nem jutott be a döntőbe. Ez pedig azt jelenti, hogy a csapat a riói olimpiára csak úgy juthat ki, ha áprilisban pótkvalifikációs tornán vesz részt. Hasonlóan jártak a magyar tornászok is, ám az ő esetükben az a legszomorúbb, hogy a világ- és Európa-bajnok, olimpiai aranyérmes Berki Krisztián jövőre nem védheti meg címét Rióban, ugyanis a vb-n nem jutott be a döntőbe. Berkinek a kvalifikációhoz dobogón kellett volna végeznie.

A kényszerhelyzetben levő román szövetség azonnal lépett, gyűlést hívott össze, amelyen a pályázatban szereplő tartalékhelyszínt, Kolozsvárt jelölték meg házigazdaként. A nemzetközi szövetséghez eljuttatott román kérés megértésre talált: a helyszínváltoztatást elfogadták, ám a végső döntésre még december közepéig várni kell. „Rendkívül örvendünk, ha Kolozsvár rendezhetné a kontinenstornát 2017-ben – nyilatkozta Ionuţ Rusu, a kolozsvári sportcsarnokot vezető cég ideiglenes igazgatója. Nem kétlem, hogy a dániai szövetség megtámadja a döntést, hiszen mi is ezt tennénk, ugyanis az eredeti tervekhez képest változott a helyszín. Ám mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezt a rangos eseményt vendégül láthassuk.” Nagyjából ezzel cseng egybe Georges Guelzecnek, a Nemzetközi Tornászszövetség (NTSZ) elnökének a kijelentése is, aki szerint Dánia azzal érvelhet, hogy Románia – ha nem Bukaresttel pályázott volna – nem biztos, hogy megkapta volna a rendezési jogot. „Az NTSZ Végrehajtó Bizottsága valószínűleg azért szavazott Romániára, mert nagyra értékeli a román tornászoknak az idők folyamán elért kiváló eredményeit és azt a státust, amelyet ez által a román tornász szakág kivívott a nemzetközi porondon. Személyesen is remélem, hogy a román tornászokat nem fogják sújtani olyasmiért, amely nem a sportág hibája.”

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.