In memoriam Lászlóffy Csaba

Életének 76. évében hosszú betegség után elhunyt Lászlóffy Csaba József Attila-díjas kolozsvári költő, novellista, drámaíró, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. „Műveire az erdélyi magyar sors tragikumát történelmi mélységekben és párhuzamokban érzékeltető veretesség, erkölcsi látásmód és a sokszínű (abszurd, groteszk) modernség egyaránt jellemző” – méltatta munkásságát Bertha Zoltán irodalomtörténész.

Lászlóffy Csaba Tordán született 1939-ben, a kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos diplomát 1960-ban. A kolozsvári Szabadság napilap, majd a Dolgozó Nő, később a Családi tükör hetilapok szerkesztőségében dolgozott. Írói indulása a Forrás-nemzedékhez kötődik. Költőként és prózaíróként egyaránt jelentőset alkotott. Több mint negyven kötete jelent meg. 1964-ben a Román Írószövetség költészeti díját kapta, 1997-ben Berzsenyi-díjjal, 2005-ben József Attila-díjjal, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.

Levél hazulról
Lászlóffy Csaba

Legyőzni a rossz szokásokat nem ugyanaz,
mint magunkat elpusztítani.

Honfoglaló, honmegtartó kísérletek: apád, nagy-
apád hagyományának kötelékei, nem feltétlenül
a vérségiek – az arcpir(os)ító lovagiasság és
az őrülettel határos kockázatok archívumban
nem őrzött látleletei nyúlós, undorító provincia-
utakon s korokban; midőn legfeljebb csak egy hasa-
dozó szemeteszsák látszik, vagy csupán annyi, hogy
a föld vajúdó hasához szorítod felfújtbuborék-fejedet.

Koldus-vidékek, romkert-város, ha kinn elkopik, szét-
szakad-roncsolódik a lét, a fejedben is elmozdul valami.
(Legyen időd eltűnődni rajta: mettől meddig lapos
vagy meredek pályád emlékezete?) Mi az, ami képtelen
bennetek a megbocsátásra: a hús, a szív, a kedély?

A házrombolás gyerekjáték (az utcai tüntetés nem
ugyanaz, mint itthon, teszem azt, fejre állni). Dől ránk
a gyógyító fény, és nem vesszük komolyan a károkat.

De hát a kilakoltatott lelkiismeret?…