Erdély a legkülönb nő

2016. január 30., 22:08

Erdély arcai címmel nyílt fotókiállítás a brüsszeli Balassi Intézetben január 12-én Dávid Botond székelyudvarhelyi fényképész képeiből. A tolongó érdeklődőket nemcsak a megnyitóbeszédek, hanem a fotómodellek személyes jelenléte (Nóra, Andrea, Noémi) és az általuk adott műsor bódította bele a székelység hagyományaiba, énekkel, tánccal villantották fel még jobban a képek üzenetét. A művész a fotózás mesterségét apai ágról örökölte, aki ma is hivatásos fényképész, ahogyan az ő édesapja is az volt.

Erdély a legkülönb nő
galéria

 

Krivánszky Miklós, Brüsszel

A kiállítás szervezője az indító fülszöveget Németh Lászlótól kölcsönözte: „Mert egy országrészt nem fogadalom, fegyver és birtoklás tart meg, hanem az a titkosabb hódítás, mely úgy ejti meg a földet, mint férfi a nőt. Erdély a legkülönb nő volt, akivel a magyarságnak itt Európában dolga akadt.” A képekről minket megszólító leányarcok mosolya, női büszkesége, gyengéd szemlesütős tekintete vagy álmodozó elvágyakozása varázslatosan a fenti sorokat igazolják.

Visszacsempészni a női érzékiséget

Dávid Botond úgy hitte, minden népviselet egyforma, de csak addig, amíg egy felkérésnek eleget téve le nem fényképezett egyet. Ekkor döbbent rá, hogy ezt a gazdagságot nem élettelen ruhadarabként, hanem eredendő gazdagságát élő tartalommal is meg kellene tölteni, újraéleszteni a mai megközelítések szerint. Egy kerek világ összetettségét kellett megtanulnia, megértenie, értelmeznie. Az öltözet viselőjéről vall annak, aki érti üzenetét, a rang, kor, a közösségben elfoglalt hely, állapot és felekezetiség tükröződött vissza a régiek számára minden ruhadarabból. Ebbe a szigorba csempészi vissza a női érzékiséget képein Botond, aminek fogadtatása révén egyre több felkéréssel keresik meg, előkerülnek a féltve őrzött vagy elfejtett viseletek a ládák mélyéből. A székely öltözékek fényképezése más népek, tájak hagyományai megismerését is ihlették, a finn, lengyel, orosz, török, albán, boszniai viseletek is lenyűgözték, és egyre jobban mélyedt bele szülőföldjének „viselt dolgaiba”. Megállapítása szerint az anyag annyira gazdag, hogy főállásban tudná csinálni, ha meg lehetne ebből élni. Munkamódszerének része a dokumentáció, a viselet részletes rögzítése a kapott leírás szerint, majd esztétikai kiteljesítése a ruhát újra viselő megörökítésével. Alapvető szempont az eredetiség, a kor és a néprajzi szakma követelményei, ennek eredményeit könyv formájában kívánja a köz rendelkezésére bocsátani. Felmerült a fiú- és férfiviseletek rögzítése is, ami nélkül csonka lenne a hagyomány bemutatása. Korniss Péter úttörő munkássága irányjelzőként szolgál számára, az alkotó csak azt bánja, hogy neki már nem adatott meg, mint Kornissnak, hogy a viseleteket a falusi élet szerves részeként, a mindennapi öltözet formájában kutathassa. Dávid Botond képein ötvöződik a mai székelyföldi természeti környezet bája és a David Hamilton-i esztétika, a nőiség és nőiesség adta árnyalt kacérság, a rácsodálkozó tiszteletet kiváltó szépség. A tizenhét éves Derzsi Nóra korát meghazudtoló tisztánlátással hagy belepillantani a műhelytitkokba, mosolya pajkosan visszakérdez, a szerénység és az életkedv szüleménye.

A nyitottság székely öntudattal párosul

Az első kép elkészülte után magától adódott a székelyviseletes-sorozat megszületése, amelyben a modellek életkora a tizenkét évestől a huszonegyig terjed, a viseletek nagy része örökölt, családon belül megőrzött kincs. Nóra szolokmai viseletét dédanyjától örökölte, ebben pompázik a felvételeken, felélesztve családja nőtagjainak szellemét is. Annak külön örül, hogy a nagymamájáról fennmaradt képekkel tudja egybevetni sajátjait, reméli, hogy dédijéről is előkerül legalább egy viseletes fénykép. Az átöröklődés nemcsak a ruhadarabokban mutat folytonosságot, hanem a méret és a termet is öröklődik. Nagynénje is, ő is ebben a viseletben konfirmált, az ünnepek még visszavarázsolják a múltat, és ezt tették a kiállításmegnyitón előadott táncok, énekek is. Ezeket az idősebbektől tanulják, de eljárnak falura is gyűjteni azzal, hogy majd ők is továbbadják. Nóra szemében az erdélyiek, kiváltképpen a székelyek nagyon elnyomottak, de olyan hagyományokat őriznek, amelyeket az egész társadalomnak fent kellene tartania. Kérdésünkre, hogy szokott-e kenyeret sütni, szemérmes büszkeséggel válaszolt: igen, az édesanyjával, káposztalapiban. A teljesen korszerűen gondolkodó ifjúban ötvöződik a múlttal való továbbélés igénye, de társaivalkötetlenül tudtak angolul társalogni a velük egykorú érdeklődő idegen fiatalokkal,idősebbekkel egyaránt, nemcsak a viseletről, hanem amai fiatalság közös dolgairól. A kiállítás szervezését aHUN.IN.EU alapítvány biztosította, amelyik a magyar nemzeti közösségek európai érdekképviseletét szolgálja.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.