Double Rise: a kétszer felkelő nap fesztiválja

Demeter Zsuzsa 2016. április 27., 22:49 utolsó módosítás: 2016. április 28., 20:02

Összművészeti fesztiválként hirdetik a szervezők a június 30–július 3. között Torockón első alkalommal megrendezendő Double Rise Fesztivált. Mint Sevecsek Renáta (portrénkon), a fesztivál egyik szervezője elmondta, egyik célkitűzésük a hagyomány és modern ötvözése, ezt tükrözi a fesztivál neve és helyszíne, programjai is. A rangos zenekínálatot elnézve nem kételkedünk már abban, miért is kel fel kétszer a nap Torockón.

Double Rise: a kétszer felkelő nap fesztiválja
galéria

– Június 30–július 3-a között Torockón szervezik meg a Double Rise fesztivált. Miért épp Torockóra esett a választás?

– A napi huszonnégy órában szmogban élő és forgalmi torlódásban várakozó városi ember szerintünk vidéki környezetben tud és szeret a leginkább kikapcsolódni. Torockó erre az egyik legalkalmasabb helyszín, hiszen a faluturizmus egyik legnépszerűbb és legkiépítettebb célpontja. Ugyanakkor egyike azon ritka településeknek, melyek megőrizték évszázados hagyományaikat és kultúrájukat. A fesztivál egyik jelentős célkitűzése ezeket az erdélyi kulturális kincseket kiemelni és megmutatni a nagyközönségnek. A hagyományt a modernnel ötvözzük, ezt tükrözi a fesztivál neve, programja, arculata. Közel is és egyben távol is van Kolozsvártól, a hatvan kilométer elegendő ahhoz, hogy elszakadjunk a nyüzsgő városi környezettől, de elég közel, hogy akár egy órán belül a városban legyünk.

– Az egy óra talán túlzásnak tűnik, hiszen autó nélkül nehezen megközelíthető...

– A fesztivál ideje alatt buszjáratokat fogunk indítani Kolozsvárról, illetve Marosvásárhelyről is. Ez a kijutást mindenképpen megkönnyíti. A szállással sem lesznek gondok, a torockóiak egy része a faluturizmus által egészíti ki jövedelmét, számos panzió működik a faluban, illetve annak harminc kilométeres körzetében is, de egy kempinget is kialakítunk, ahová bárki felhúzhatja a sátrát.

– Kik azok a magyarországi és erdélyi lelkes fiatalok, akik a fesztivált szervezik, egyáltalán hogyan született meg a fesztivál ötlete?

– A fesztivál megálmodói és főszervezői Gondi Mátyás és Józsa Örs a Pro Patria Egyesület képviseletében. Örs erdélyi származású, jelenleg Budapesten él, Mátyás pedig számos alkalommal járt és szervezett különféle rendezvényeket már Erdélyben. Torockó vizuális szépsége pedig arra ösztönözte őket, hogy a régóta dédelgetett tervüket – egy erdélyi összművészeti fesztivál létrehozását – itt valósítsák meg. A szervezőcsapat jelenleg körülbelül 20 főből áll, de a napokban beindult az önkéntestoborzás is.

– Kolozsváron az elmúlt években több nagyobb méretű fesztivált is szerveznek a nyári időszakban: elég, ha csak a júliusi Untoldra vagy a hagyományosan augusztusban megrendezésre kerülő Kolozsvári Magyar Napokra gondolunk. Megbír Kolozsvár és környéke a nyári szezonban még egy fesztivált?

– Kolozsvár környéke bizonyára megbír még egy fesztivált, semmilyen téren nem kell összehasonlítani sem az Untolddal, sem a magyar napokkal. Nagy gondot fordítottunk az erdélyi magyar fiatalság igényeinek felmérésére, már ami a fesztivált illeti. A környékbeli fesztiválok az elektronikus zenei vonalat erősítik, a Double Rise a legkedveltebb magyar előadókat, zenekarokat hozza el az erdélyi közönséghez egy olyan helyszínen, ahol nem a betonplacc közepén bulizunk, és este nem taxival megyünk haza, hanem bekuckózunk a sátrunkba, és a reggeli kávét már élő zene kíséretében, együtt isszuk a Székelykő lábánál. Másrészt nem csak Kolozsvárra és környékére fókuszálunk: célunk minél több fiatalt megszólítani Erdély-szerte, de olyan magyarországi és a Kárpát-medence területén élő emberek látogatására is számítunk, akiknek van valami kötődésük Erdélyhez.

– Hétről hétre egyre több előadó neve kerül fel a fesztivál programkínálatába. Sokuk megfordult már Tusványoson is az elmúlt években. Lesznek-e olyan nagyobb nevek, akiket nem láthattunk Erdély-szerte?

– A fesztivál legvonzóbb része nyilván az erős zenei felhozatal. Napjaink legnépszerűbb magyar zenekarait hívtuk meg, itt lesz például a Punnany Massif, az Anna and the Barbies, a Kiscsillag, a Magashegyi Underground, a Kerekes Band. A Double Rise kapcsán látogat el először Erdélybe a Wellhello, a Margaret Island és Odett is. Szeretnénk az erdélyi zenekaroknak is teret adni, zenél nálunk a Koszika and the Hotshots, de a Bagossy Brothers Company is. A fesztivál a népzene, a blues, a jazz szerelmeseinek is kedvez, a műfajok jeles képviselőit várjuk a rendezvényre, a napokban jelentettük be, hogy fellép Ferenczi György és a Rackajam is.

– Egyelőre csak a fesztivál zenei kínálatáról olvashatunk bővebben, de összművészeti fesztiválként harangozták be. Mi a helyzet a többi művészeti ággal, lesznek-e nagyobb nevek, illetve milyen jellegű művészeti programokkal várják a fesztiválozókat?

– Az összművészetiség a színház, a képzőművészet, a slam poetry, a kézművesség, az irodalom jelenlétével biztosított. Vannak társulatok, művészek, akik már biztos pillérei a fesztiválprogramnak, de továbbra is nyitottak vagyunk a további érdeklődők jelentkezésére. A Nagyszínpad mellett lesz Folk-udvar, ahol családoknak és gyerekeknek szóló programok, tánctanítás mellett Magyarország és Erdély legkedveltebb népzenei bandái szórakoztatják a mulatni vágyókat.

– A fesztiválok legfőbb gondja a finanszírozás: egy kisebb fesztivál megszervezése is sok pénzt igényel. Miből fedezik a fesztivált költségeit?

– Pályázati forrásokból és szponzorok által biztosított forrásokból fedezzük a költségeket. Elsősorban magyarországi kulturális alapokhoz benyújtott pályázatokról van szó. A szponzoráció terén nyilván szeretnénk magyarországi, erdélyi cégeket bevonni, illetve olyan vállalkozásokat is, amelyek mind a két országban érintettek. A fesztivál ugyanakkor nem ingyenes, így nyilván számítunk a jegybevételekre is. Jelenleg kedvezményesen lehet jegyet váltani, többféle bérlettípusunk van, attól függően, hogy a fesztiválozó igényel kempinghelyet vagy sem. A bérletárakat úgy állítottuk össze, hogy anyagilag ne korlátozzuk azt, aki szeretne részt venni a fesztiválon. Vannak nagyméretű fesztiválok, ahová már igencsak bele kell nyúlnia az embernek a zsebébe, ha részt szeretne venni rajta. A Double Rise-t nem ilyennek szeretnénk, a bérleteket jelképes összegekért kínáljuk, ha figyelembe vesszük, mit kap érte a Torockóra látogató. A Super Early Bird-bérletek jelenleg mindössze 69 lejért megvásárolhatóak. A bérleteinkről az érdeklődők a fesztivál honlapján is (www.doublerise.ro) tájékozódhatnak.

– A Double Rise román, illetve angol nyelvű honlapja rövid kivonata csupán a magyar nyelvű változatnak. Időhiánynak tudható ez be, vagy elsősorban magyar fesztiválozókra számítanak?

– A Double Rise Torockó szervezői, fellépői, meghívott művészei és előadói mind a magyar zenei, irodalmi, színházi, illetve képzőművészeti élet képviselői. A helyszín pedig Erdély egyik leggyönyörűbb magyar faluja, mind környezeti, mind kulturális, népművészeti szempontból. Tehát egyértelműen magyar rendezvényről beszélünk. Ettől függetlenül a helyszínen készülünk többnyelvű feliratokkal, figyelembe véve az esetleges román ajkú/külföldi látogatókat is, akiket természetesen szeretettel várunk.

– Említette, hogy felmérték az erdélyi fiatalok fesztiváligényét. Hozzávetőleg hány fesztiválozóra számítanak, mennyivel lennének elégedettek?

– A fesztivál elsősorban az erdélyi magyar fiatalokat, egyetemistákat és szórakozni vágyó középkorosztályt célozza meg. Ameghívott zenekarok és előadók kiválasztásánál is arra törekedtünk, hogy a 18–50-es korosztályban mindenki megtalálhassa a kedvére való szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget. Így abban bízunk hogy a négy nap alatt legalább 10 000 látogatót számlálhatunk majd a rendezvényen.

 

Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.