Alkotás és ideológia között

Csinta Samu 2014. április 11., 19:37

A két világháború közötti korszak egyik legjelentősebb magyar képzőművésze, a 120 éve született Derkovits Gyula pályája előtt tiszteleg a Magyar Nemzeti Galériában nyílt, a festő mintegy 200 alkotása mellett hazai és külföldi kortársak műveit is felvonultató kiállítás. A művész és kora című tárlat július 27-ig látogatható.

Alkotás és ideológia között
galéria
Fotó: MTI

Bőven volt helyreigazítani valója a Derkovits-kiállítás két kurátorának, Bakos Katalinnak és Zwickl Andrásnak. Bár már a kortársak is felismerték Derkovits művészetének jelentőségét, a festő élete és munkássága számos olyan ellentmondást hordozott, amelyet nehéz összeegyeztetni az egyetemes mércével mérhető művekkel. A művész halála óta eltelt nyolcvan évben ugyanis hol a különleges technikai, művészeti felkészültségéről, a fotó és a film által is inspirált kollázstechnikájáról beszéltek, hol pedig arról, hogyan is kötődött a művész a munkásmozgalomhoz, a kommunista eszmékhez.

Derkovits autodidakta volt. Első kiállított képeiről írt kritikákból tudta meg, hogy amit csinál: izmus. „Akkor kubistának írtak, most posztimpresszionistának. Festő vagyok” – olvasható Radnóti Miklós Derkovitsról írt cikkében. Az írás Hatszemközt a proletár festővel, aki nappal nem festett még soha címmel a Gárda című lapban jelent meg 1933-ban, alig fél évvel azután, hogy Derkovits elnyerte a Szinyei Merse Pál Társaság nagydíját A vasút mentén című alkotásával. Abban az évben még két kiállításon szerepelt: a Tamás Galéria Mai magyar festők című és a Műcsarnok Nemzeti Képzőművészeti Kiállításán. Olyan kiemelkedő jelentőségű művei születtek abban a periódusban, mint az Anyaság, az Artisták és a Híd télen. Egyik legismertebb képe, a Nemzedékek köztulajdonba került 1934-ben, csakhogy akkor a művész már nem élt:június 18-án szívbénulás vitte el. Emblematikus kép: egyaránt ismert arról, hogy alkotója milyen mesteri módon alkalmazta együtt a különböző síkokat, de arról is, hogy a háttérben Marx Károly portréja tűnik fel.

A kiállítás kurátorai Derkovits művészetének eredetiségét hangsúlyozzák, amellyel munkássága kiemelkedik korának festészetéből, miközben annak mindvégig elválaszthatatlan részét alkotja. Az életművet öt nagy egységre osztva, az elégia, dráma, szatíra, esszé és himnusz hívó szavával érzékeltetik azt az érzelmi-hangulati töltést, amellyel Derkovits hatni kívánt a szemlélőre. Az elégia hangja Derkovits korai műveinek sajátja, idilli világ jelenik meg itt, a művészt prófétaszerepben ábrázoló olyan kompozíciók, mint az Utolsó vacsora vagy a Püspöksüveges önarckép. A dráma a rendkívüli helyzetek művészete, az első világháború személyes élményeihez kötődik. A szatirikus hang a nagyvárost jelenti: a gazdagok világának kövér, eltorzult arcú szereplőit, a gondoktól gyötört proletárokat és a szegénységbe belerokkant dinnyeevőket. Az esszé irodalmi műfajának képzőművészeti megfelelői a bonyolult kompozíciók, amelyeken a rafinált térszerkezet, a klasszikus művészettörténeti utalások és szimbólumok jelennek meg, ahol a legfőbb technikai megoldás a montázs, amelyben sokszor még a képbe komponált betűk, szövegek is értelmezik a művet. Az életmű zárófejezete himnikus hangvételű, a kompozíciók középpontjában az ember világát és sorsát meghatározó magasabb rend áll, mint amilyen a művész és felesége elválaszthatatlan közössége, a szerelem, a munka világának dicsérete vagy épp a embert megnyomorító erőszak.

 

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.