A valóság és a képzelet határán táncolva

Pacsika Emília 2016. március 19., 18:13 utolsó módosítás: 2016. március 21., 14:19

Eifert János eddigi életművéből mutatott be válogatást a Bukaresti Magyar Intézet. A jeles budapesti fotóművésszel a kreatív fotográfiáról, az aktfotózásról, a könyvillusztrációról, a diaporáma zenés-mozgásos műfajáról és az erdélyi fotóművészetről beszélgettünk.

 

A valóság és a képzelet határán táncolva
galéria

 

Eifert János
Hivatásos táncos, tizenhét évig volt a Honvéd Táncegyüttes tagja, később a táncfotózás nagymestere lett. A hetvenes években, mint fotóriporter működött, többek között a Búvár című lapnál, ott vált a természet szerelmesévé. Az aktfotózás neves művésze és diaporáma fesztiválok díjazottja. Az ezredfordulón ő volt a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke, Budapesten a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény létrehozásának ötletadója és társalapítója. Tudását másokkal is megosztja, fotográfus iskolát működtet, külföldön workshopokat vezet, a fotózás technikai és esztétikai kérdéseiről rendre jelennek meg könyvei, és számos album mutatja be sokirányú művészetét. Gondolkodó, kreatív humanista, a világért aggódó művész, aki más műfajú alkotókkal is sikeresen együttműködik. Több mint kétszáz kiállításon szerepelt eddig és százhetven díjat gyűjtött össze, miközben bejárta a világot. Budapesten él, de képeit Indiától Kanadáig ismerik.

– Egyszer azt kérdezte valaki öntől, mi a jazz? Erre azt válaszolta: szabadság. Én most azt kérdezem, mi a fotográfia?

– Számomra egy olyan játék, mely közben a gondolataimat szabadon közvetíthetem mások irányába. A fotográfus a mondanivalóját, véleményét, értékítéletét, a dolgokhoz való pozitív hozzá vagy melléállását képekben mondja el. Hogy a megfelelő pillanatban nyomja le az ember az exponáló gombot, ahhoz sokszor évtizedek vagy egy egész élet tapasztalata szükséges. És egy olyan élményanyag, ami arra készteti a fotóst, hogy a fényképezőgépével valami érdekeset mondjon mások számára is. Úgy gondolom és hiszem, hogy a fotóművész ma már nemcsak a pillanat művésze, hanem a gondolkodásé is. Ha valamit lát a világból, az a fotóst valamilyen állásfoglalásra készteti. A fotográfus akkor is képes állást foglalni, amikor nem fényképez. Tudatos dolog az, hogy mit igen és mit nem fényképezünk. Az ember reflektál mindenre, és ha a művész azt szeretné, hogy ezt mások is érzékeljék, szobrot farag, fest vagy fotózik. A közlés, a publikálás nem más, mint a képzelet és a valóság határán táncolva valamilyen irányba vezetni az embereket.

– A fotóművész számára mit jelent a valóság és a képzelet határán táncolni?

– A fotóriporter nem dolgozhat olyan eszközökkel, mint a kreatív fotográfus. Ha a fotóriporter nem riportszerűen gondolkodik – hanem a képzeletével „belenyúl” a képbe, a valóságba megpróbál valamit „belemagyarázni” –, arra azt mondják, hogy nem hitelesen ábrázol. Nos, én éppen ezt teszem. Fölvállalom, hogy fotóművész vagyok, művelem ugyan a riportfotó műfaját is, de a legfontosabb munkáim inkább kreatív fotográfiák. A szemünkkel nézünk, de az agyunkkal látunk. A nézett és a látott kép élménye nem ugyanaz. A nézett képhez hozzátesszük a tapasztalatainkat is, abban benne vannak a gyerekkor élményei, az olvasott könyvek, a látott filmek hatása, sőt az is, amit az emberek nekünk addig elmondtak. Úgy próbálok dolgozni, hogy az első pillanatban megragadjam a nézőt, de pár másodperc múlva már fölfedezhessen a képemben egy második, harmadik vagy több további síkot is, amik a mondanivalót hordozzák.

A kertész keze egyik legkorábban elhíresült képe: jól gondolom, hogy ez a kép az ön világhoz való hozzáállását is összefoglalja?

A kertész keze nem csak egy idős ember kezét megmutató kép, amit egyébként egyik interjú alkalmával egy újságba készítettem, a teremtő alkotó embert is meg szerettem volna szimbolikusan jeleníteni benne. Ahhoz, hogy az ember ne csak egy adott pillanatot tudjon rögzíteni, a jövőbe is bele kell tudnia látni. Az ember beleérez valamit egy látott pillanatba, de a jövőt is képesnek kell lenni képbe formálni. A kertész keze 1978-ban készült, ma már teljesen más stílusban dolgozom, mégis meghatározó munkámnak érzem ma is ezt a képemet.

– Az aktfotózás művészetét világszínvonalon műveli. Van-e köze ehhez annak, hogy táncművész is, és így az emberi test természetét kiválóan ismeri?

– Valamikor fiatal koromban 17 éven át táncművészként tevékenykedtem. Jól tudom tehát, hogy az emberi test, a táncos teste – mint egy hangszer – a mozdulatok, pózok, forgások, ugrások, gesztusok és az arcjáték segítségével „szólaltatja meg” a koreográfus által megfogalmazott érzéseket, gondolatokat. A táncoshoz hasonlóan az aktmodell, úgy hiszem, előadóművész, akitől nemcsak a beállított pózok, mozdulatok gépies „tartását” várjuk, hanem testének, mozdulatainak élettel, érzésekkel és gondolatokkal való feltöltődését. És ezt kell felénk is sugároznia. Hogy érthetőbb legyek: számomra az aktfotográfia több mint a fiatal, szép lányok mezítelen ábrázolása. Az akt nem témája, hanem formája a művészetnek.

– A szavak művészeivel is összedolgozik. Turczi István költővel közös könyve jelent meg, Viola Sandrával pedig közös kiállítása volt. Hogyan találtak egymásra?

– Ők kerestek meg és nagy örömmel társultam. Képhez értő emberek azt mondják, hogy ha irodalmi műfajhoz hasonlítanák a képeimet, akkor azok egy része a költészettel rokonítható. Nem regény, nem riport, hanem vers. Hiszen a képnek is van belső ríme és egy kompozíció elkészítésénél nem direkt, valóságos, megfogható elemekkel dolgozom, hanem jelképekkel, metaforákkal.

– A fotográfia zenés, mozgásos műfajában, a diaporáma készítésben is sikeres alkotó.

– A zenének az emberhez kell tartoznia. Hódmezővásárhelyen gyermekkoromban fuvolázni tanultam, játszottam felnőttekkel együtt zenekarban is. A diaporáma felé való indulásom úgy kezdődött, hogy sokat hívtak zsűribe fesztiválokra és bosszantott, hogy több szereplő tehetségtelenül nyúlt a zenéhez. A zene a mozgás, a kép bennem mindig együtt élt, így kipróbáltam e műfajt és magam is meglepődtem, amikor az első munkám elkészült. Amerikából hazaérkezve Hard Rock címmel készítettem egy kompozíciót, amihez Wilpert Imre zenei szerkesztő vágott össze hangmontázst. Ez a következő diaporáma fesztiválon a zsűri fődíját és a közönség díját is elnyerte.

– Nemrég a Bukaresti Magyar Intézetben nyílt kiállítása. Fotóművészként milyennek látja Erdélyt?

– Erdélyben a természet az emberek által kevésbé „legyalázott”, itt még mintha létezne érintetlenség. Erdély felejthetetlen tájai, történelmi emlékeink, a havasok, erdélyi várromok, a székely népviselet, a barátságos vendéglátás Székelyföldön, az áfonyapálinka, akár egy utazási prospektus ajánlatában is szerepelhetnének. Másrészt viszont a meggondolatlan és felelőtlen gazdálkodás, az ipari építkezés otromba lenyomatai, az emberi környezet pusztulása sajnos nagyon szomorú látvány. Ahogy a kattintgató amatőr fotós mondaná: nehezen találni jó nézőpontot egy-egy jó kép elkészítéséhez.

– Mit gondol az erdélyi fotóművészetről?

– Nincs lehetőségem, hogy az erdélyi fotóművészetről átfogó képet alkossak, hiszen kevés ismerettel és tapasztalással bírok. Voltak kiállításaim Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Zilahon. Ezek adtak lehetőséget a személyes találkozásokra, ismerkedésekre. A könyvekből, folyóiratokból, a fotográfia történetéből és a nemzetközi fotópályázatok zsűrizésekor szerzett szerény ismereteim alapján jók a benyomásaim. A marosvásárhelyi Török Gáspárt – akinek budapesti kiállítását jómagam nyitottam meg – jeles fotósnak tartom, ő régóta kutatja az erdélyi fotográfia történetét, eredményeit külföldön is publikálták, majd kiadta Marosvásárhely a fotográfia városa című fotótörténeti tanulmánykötetét. A nagyváradi Tóth Istvánt, a Tavirózsa Fotóklub vezetőjét, a Galeria Euro Foto Art létrehozóját és életben tartóját, valamint a hozzájuk kapcsolódó fotográfusokat és tevékenységüket jól ismerem. A kézdivásárhelyi Haragos Zoltán, Kelen Ferenc, Báthory Zsigmond, Nagy Lajos, a csíkszeredai Incze István, a marosvásárhelyi Fülöp Jenő és más erdélyi alkotók is bizonyították már tehetségüket. Korlátozott lehetőségeik ellenére is elbírják a nemzetközi összehasonlítást, hiszen képeiket a világ minden rangos szalonjában kiállították, és azokat számos hazai és nemzetközi díjjal jutalmazzák. A kolozsvári születésű Szathmáry Pap Károlyt (1812–1887) máig a legjelentősebb művészfotósnak tartják Romániában, születésnapja egyben a Román Fotográfia Napja is. Nagy öröm, hogy nemrég a Bukaresti Magyar Intézetben bemutatott kiállításom éppen e jeles napon nyílhatott meg.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett erdelyinaplo.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az erdelyinaplo.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID erdelyinaplo.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ erdelyinaplo.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Statisztikai célú sütik

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A statisztikai célú sütik által gyűjtött információk arra vonatkoznak, hogy pl. a látogató az oldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett nyitott meg, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje stb.

A felhasználónak lehetősége van a normál, illetve anonimizált beállítás közül választani.

Például, a Google Analytics IP-anonimizálási funkciója az IPv4-felhasználók IP-címének utolsó oktettjét, illetve az IPv6-címek utolsó 80 bitjét nem sokkal a cím Analytics adatgyűjtő hálózatba kerülése után nullára állítja a memóriában. Ilyen esetben a rendszer soha nem írja lemezre a teljes IP-címet.

Statisztikai célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Statisztikai célú sütik:

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – minden funkció aktiválásra kerül

ANONIM – a társadalmi-demográfiai funkciókat inaktiválódnak, és az IP-cím anonimizálásra kerül

Statisztikai célú sütik listája: _ga, _gat, _gid.


ANONIM
NORMÁL
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport