A macska hiányzó keze

Varga László 2014. június 26., 22:46
A macska hiányzó keze
galéria


Beszélik, hogy a könyv halott. (Harsány, hatásvadász, alpárian közhelyes felütés, az olvasó figyelmének azonnali felkeltésére, megragadására irányul, mindazonáltal olcsó eszközzel teszi – a szerk.) Ám, ha a Gutenberg-galaxis tényleg halódik, mégis mi a bánatos fityfenét keresett a budapesti Vörösmarty-téren annyi ember éppen az Ünnepi Könyvhét idején, és néhány héttel azelőtt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét idején a Bánffy-palota udvarán? Joggal kérdezhetnénk ezt ama beszélőktől. Itt és most válaszok és viszontkérdések egyre ingerültebbé váló sora következik, amely sorozatot hanyag eleganciával kihagyjuk. Kihagyni látjuk ildomosnak. (Unjuk, mint a rosseb – a szerk.) Helyette azt a megnyugtatóan idilli képet festenénk le (csak tudnánk, minek e királyi többesek – a szerk.), midőn a Vörösmartyn felállított számtalan (számos – a szerk.) könyves stand között bóklászva az ember folyamatosan frissen megvásárolt köteteket cipelő alakokba botlik. El sem fér tőlük.

Ilyenkor az ember fejében megfordul egy röpke pillanatra, hogy a világ mégiscsak rendben van. (Nincs – a szerk.) A standok előtti asztaloknál üldögélő szerzők dedikálnak, váltanak néhány szót az olvasóikkal, megmagyaráznak egy-egy részletet egyik-másik könyvükből, és egyáltalán, csak beszélnek, beszélnek, beszélnek, mintha ez lenne a dolguk. Vagy csak hallgatnak, kihallva a félénk női csacsogásból a rajongás remegő zenéjét. De azért jól esik nekik a figyelem, elvégre nem lehet mindig csak dolgozni. Néha el kell heverni a bevégzett munka elégedettségével, lustán, mint az isten. (Már ha isten tekinthető lustának. Ha belegondolunk, hogy életében mindösszesen hat napot dolgozott, tekinthető. Másrészről viszont rohadt kemény egy hat nap volt az. Volt mit megkonstruálni – nagy vízi állatok, csúszó-mászó állatok, amelyek nyüzsögnek a vizekben az ő nemök szerint, szárnyas repdesők az ő nemök szerint, barmok, szárazföldi vadak nemök szerint stb. stb. Sok esetben pedig a Nagy Mű híján van a lusta egyének előrelátásának. Ha – teszem azt – isten valóban a világ lustája, nem teremtett volna-é kezet a macska hátára, hogy azzal a kézzel előre nyúlva a macska vakargathatná önön fültövét, dorombolhatván is egyszersmind? A gazdinak így egy gonddal kevesebb. Persze csak isten a megmondhatója, hogy isten tart-e egyáltalán macskát. Ha lusta, nem tart – bár ezzel visszakanyarodtunk az elejére. Hasonló kérdés: ha isten mindenható, képes-é teremteni egy olyan nehéz sziklát, amelyet ő maga sem tud felemelni? Fogas – a szerk.) Szóval lehet, hogy csak hozzászoktunk a rinyáláshoz. Meg a vészmadárkodáshoz. Hogy ez vagy amaz meghal, kimúlik, feldobja a talpát, kileheli a lelkét, kipurcan, fűbe harap, megdöglik, vége lesz, mint a botnak. Hogy a víz is, meg a (mű)kő is szalad. (Ravaszul finom, mégis vitriolos utalás, egy hírre, amely egy bizonyos, a román állam által háborús bűnösnek tekintett író büsztjével kapcsolatos. Királyi többesünk nem sóvár további kommentárral ellátni e hírt – a szerk.) Pedig nem olyan rossz ez az egész. Nyár van, jó idő, csiripelnek a madarak az ő nemök szerint. Miről is akartunk beszélni? (Na ez az – a szerk.)

 

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.