A félelmek és a vágyak azonosak

Antal Erika 2015. november 15., 14:49

Szárdár Tagirovszkij Kazanyban született 1985-ben, a budapesti Shakespeare Színművészeti Akadémián tanult színész szakon, majd a Budapest Bábszínház bábszínész képzését végezte el. Tanulója volt Paolo Antonio Simioni olasz színházrendező magániskolájának, 2012 óta a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendező szakán tanul Bocsárdi László osztályában Nagyváradon Szíjártó Tímea Aletta drámáját rendezte a Szigligeti Színházban.

A félelmek és a vágyak azonosak
galéria


– Budapest után Marosvásárhelyt választotta, ahol rendező szakon tanul. Miért éppen itt?

– Budapesten a színészet és a bábszínészet tanulmányozása mellett elkezdtem kísérletezni különböző ismeretlen vagy alig ismert terekben, pincékben, olykor hely híján lakásokban. Rendezni és játszani próbáltam, emberekkel kommunikálni és alkotni, próbáltuk közösen megérteni a minket körülvevő világot, mert kezdők voltunk, amatőrök és ez nagyon jót tett. Ascher Tamást kérdeztem meg egy tábor után 2008-ban, hogy milyen lehetőségeim vannak, ha nem nyerek felvételt Pesten az egyetemre rendezőként. Azt javasolta, hogy kezdjek el emberekkel dolgozni... Az ő bátorítására kezdtem el rendezni. Pesten és Kaposváron mindenféle szakra felvételiztem sikertelenül. Így alakult. Volt, ahol utólag tudtam meg, hogy azért nem vettek fel, mert féltek attól, hogy szétrombolom az osztályt, s olyan hely is akadt, ahol azt hallottam vissza a tanítványoktól, hogy az osztályfőnökük azt mondta rám, elmebeteg vagyok. Ez számomra akkor is etikátlan és nem színházi vagy emberséges gondolkodás, ha adott esetben őrült lennék. Úgy érzem, felelősek vagyunk, ha ítélkezünk másokról, főleg a fiatalokról. A fiatalokra vigyázni kell. Szeretnék olyan dolgokról beszélni, amelyek emberiek és esetlenek. Bocsárdi László pedig olyan mester, aki elfogadja a különböző embereket és stílusokat. Örülök, hogy idén több időt tudok szakítani az egyetemre. Tehát röviden: Magyarországon nem nyertem felvételt, Marosvásárhelyen igen. Szükségem volt diplomára és levegőváltásra is. Kezdtem elveszíteni a hitemet...

– Budapest után miért érdekes vagy mit tud nyújtani az erdélyi színház? Mi az, ami ide vonzotta Marosvásárhelyre?

– Nem érdekesebb, hanem más. Mindenhol emberek vannak. Erdélyben közelebb vannak a természethez az emberek, nagyobb energiákat mozgatnak meg sokszor. Budapest egy nagyobb város, a nagyobb városokban mindenki rohan, a színészek sokszor fáradtak. Általánosítani nem érdemes, de olykor lehet.

– Betekintése volt és van több nemzet színházába, színházi szakmájába is, olasz, orosz, magyarországi, erdélyi színházakkal ismerkedett meg: milyen különbségeket lát a különböző népek színháza között?

– Az emberek alapvető félelmei és vágyai hasonlóak. A működés ugyanaz. A vágy vagy a félelem tárgya viszont más. Az olaszok rendkívül bátrak, az oroszok nagyon lelkiismeretesek, ha energiákról van szó, a magyarok nagyon precíz értelmezők, az erdélyiek mernek szabadok lenni, a románok pedig szenvedélyesen vadak. Mindegyiket imádom. Dolgoztam lengyelekkel is, akik végtelenül nagy fájdalommal operálnak. Kazahsztánban pedig pontosak és erősek. Rengeteg nép, rengeteg kollektív szín, sok szép felfedezésre méltó árnyalat. Miközben az ember egy és ugyanaz. Egyek vagyunk. Mindannyian vágyódunk és félünk. Igyekszünk létezni.

– Hogyan esett a választása Szíjártó Tímea Aletta drámájára, Az esetre?

– Györfi Csaba keresett meg, hogy pályázzunk. Kíváncsi voltam Csaba munkájára, Nagyvárad társulatára és természetesen Aletta drámájára. Érdekelt az, hogy olyan anyaggal dolgozzak, amilyet korábban nem ismertem. Ezért érdekel egy klasszikus komédia szilveszterkor Sepsiszentgyörgyön, ezért érdekel egy improvizált anyag is. Keresem a határaimat, a mélységeket, a fejlődés különböző útjait. Ezért szeretek arra törekedni, hogy amennyire lehetséges: ne lehessen tetten érni, hogy melyik előadást rendeztem. Új és új utakra vagyok kíváncsi. Sepsiszentgyörgyön a Meggyeskert gyökeresen más volt, mint Az eset Nagyváradon, és mindkettőtől teljesen különbözik a Nyina című előadás Gyergyószentmiklóson, amit éppen próbálok a csapattal. Nem akarok egyedi stílust még, próbálom feszegetni a határokat. Olyat akarok rendezni, amit nem tudok, akármennyire hihetetlen. Nem érdekes az, amit tudok és jó. Az ismeretlen tartalmi utak, történetek és formák érdekelnek.

– Milyen a mai erdélyi magyar dráma?

– Nem tudom, néhányat ismerek, detöbbet kell olvasnom. De annyi bizonyos, hogy próbálnak nevetni önmaguk fájdalmain.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.