Hamis a Nyugat-Európáról alkotott ideálkép

– Hogyan látszik Brüsszelből Erdély és az erdélyi magyarság?

– Úgy látszik, ahogy mi itt bemutatjuk. Nemcsak a jogsérelmeket, a minket érő diszkriminatív intézkedéseket tesszük szóvá, de felmutatjuk azokat az értékeket is, amiért fontos, érdemes és hasznos lehet Európának is támogatni bennünket, erdélyi magyarokat. Ebben a mandátumban is, az elmúlt másfél év alatt három fontos kiállítást szerveztünk. A magyar szecessziós építészet Európában c. tárlat Szabadkától Munkácsig és Pozsonytól Csíkszeredáig mutatta be az építészeti stílus magyar remekműveit. Második kiállításunk a Dalai Láma 80. születésnapja alkalmából készült. Ez a tárlat a tibeti nép küzdelmes harcát mutatta be, amelyet az autonómiáért folytatnak több mint 50 éve. A harmadik kulturális eseményünk Bartók Béla halálának 70. évfordulóján, 2015 szeptemberében volt: a neves zeneszerzőt mutattuk be.

– Romániában nem újdonság a magyarellenesség. Beleszólhat-e Brüsszel ebbe a folyamatba?

– Néha az ember nem tudja követni, Brüsszel milyen folyamatokat tart veszélyesnek a demokráciára vagy a jogállamiságra nézve. Magyarország és most Lengyelország kapcsán rendkívül gyors és fegyelmezett az Európai Bizottság reakciója, más tagállamokban előforduló jogsértések – az Európa Tanács egyezményeinek nyilvánvaló megsértése –, a csatlakozáskor vállalt kötelezettségek nyílt semmibevétele viszont nem éri el az ingerküszöböt. Sokszor teszik fel ezt a kérdést választópolgárok is nekem, viszont európai parlamenti képviselőként bevallom, nagyon nehéz biztató szavakat mondanom. Rá kellett jönnünk, hogy a nyugat-európai politikusokról alkotott ideálképünk sok esetben hamis ábránd. Ennek ellenére mindent elmondunk, szóvá teszünk és nemcsak a nyilvánosság előtt, az üléseken és kiállításokon, hanem folyosói beszélgetéseken, tárgyalásokon, munkaebédeken is. Meggyőződésem, hogy ha Romániában abba az irányba mennek a dolgok, ahogyan azt az elmúlt évben tapasztaltuk, akkor Európa nem csukhatja be a szemét. Bukarest egyértelműen fittyet hány a csatlakozás előtt tett ígéreteire, sőt, az érvényben levő jogszabályait sem tartja be. Ha az Európai Unió szelektíven alkalmazza a nemrég kialakított jogállamisági mechanizmust, akkor semmi értelme nincs az egésznek. Ezek a folyamatok sajnos aláássák a közös Európába vetett bizalmat, és a befelé fordulást, az elzárkózást helyezik előtérbe.

– Megítélése szerint idehaza hogyan tekintenek az emberek Brüsszelre?

– A csatlakozáskor tapasztalt kezdeti lelkesedés már elmúlt. Akkor azt hittük, egy szép új világ jön, mert lesznek anyagi erőforrások, amelyek gyors és ütemes gazdasági fejlődést hoznak magukkal. Sokan úgy gondolták, hogy Brüsszel mindent megadhat nekünk, semmi dolgunk nem lesz a saját életterünk formálásával. Ma már mindenki tudja, hogy ez nem így van. Számos kérdés továbbra is tagállami hatáskör, ezért Brüsszel nem fog beleszólni az ország egyes döntéseibe. Ezzel együtt Románia számára egyértelműen előnyös volt az uniós csatlakozás. Más kérdés, hogy talán túl korán került rá sor, nem voltunk felkészülve a kihívásokra, de a lehetőségekre sem.

– Gyakori vélemény, hogy túl sokat vártunk az európai uniós tagságtól, és az elvárásokból kevés teljesült, a kisebbségi jogvédelem és a közösségi jogok terén pedig alig látszik előrelépés...

– Az őshonos nemzeti kisebbségek jogvédelmének kérdésében egyértelműen túlzóak voltak a várakozások, ám azt is hozzá kell tennünk, hogy sajnos még a vártnál is nehezebben lehet előrelépni. Az Európai Unióban továbbra is alapvetően a tagállamok akarata érvényesül. Ha egy fontos kérdésfelvetést egy vagy több tagállam saját nemzeti érdekére nézve károsnak talál, abban az ügyben az Európai Bizottság minden próbálkozást visszautasít. Ezt látjuk a kisebbségi kérdésben, amelyet jó néhány tagállam egyértelműen vörös posztóként kezel. Nemcsak Románia nem szeretne beszélni az őshonos kisebbségekről: gondoljunk a balti államokra, Görögországra vagy Franciaországra. Mi, kisebbségiek egyszerűen láthatatlan – bár sokszor nagyon is érzékelhető – falakba ütközünk, és azok a magyarországi kollégák is, akik fontosnak tartják támogatásunkat.

– Mennyire befolyásolta a migránsválság az EP életét?

– A migránsválság nagyban befolyásolta az EP életét is. Azt hiszem, kimondhatjuk, hogy egy olyan kihívás előtt áll az Európai Unió, amilyennel ez idáig még nem kellett szembenéznie. Eltérőek az álláspontok, mindenféle véleményt lehet hallani és ebben a témában mindenki óvatosan fogalmaz. De láthatjuk a többség akaratát: megszavazták a kvótarendszert, azt a mechanizmust, amellyel majd elosztják a menedékkérőket a tagállamok között. Én nemmel szavaztam, mert úgy gondolom: arról kellett volna először dönteni, hogy kiket tekintünk menedékkérőknek, és kiket gazdasági bevándorlóknak. Ha ebben közös az álláspont, akkor az egyiket lehet menekültügyi, a másikat pedig bevándorlás-politikai témaként kezelni. Túlságosan nagy hiba ezt egybemosni. Sajnos tragédiák sorozatának kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy a nyugati tagállamok is rájöjjenek: szigorúbb intézkedéseket kell bevezetni és meg kell védeni az európai polgárokat. Magyarország kerítést épített és elterelte a migránsok útvonalát, Románia pedig nem jelent célállomást vagy tranzitországot, egyelőre tehát az erdélyi magyarok azt látják, hogy valamelyest elcsitultak körülöttünk az események. Attól tartok, hogy ez egy olyan téma lesz az Európai Unió történetében, amelyre még hosszú évek múlva sem fogunk minden fél számára megnyugtató megoldást találni.

– Milyen gyakorisággal találkozik a Kárpát-medencei magyar képviselőkkel, illetve van-e közöttük szoros együttműködés?

– A külhoni magyar területekről érkező EP-képviselők között rendszeresek a találkozók, támogatjuk egymás munkáját és a leghatékonyabb együttműködésre törekszünk. A Fidesz-KDNP delegációs ülésein mi, külhoni képviselők is részt veszünk. Legutóbb, amikor a magyar szecessziós építészetről mutattunk be egy kiállítást, természetes volt számomra, hogy mindnyájan jelen legyünk, akik a határon túli területek magyarságát képviseljük. Néhány kollégámmal konkrétabb együttműködésről is beszámolhatok: Deli Andor vajdasági képviselőtársam meghívására Szabadkán tettem látogatást, vagy Csáky Pál felvidéki kollégámmal Pozsonyban beszélgettünk az EU aktuális kihívásairól. Ki kell emelnem, hogy a tavaly volt egy európai parlamenti közmeghallgatás az őshonos nemzeti kisebbségek védelméről, amelyet Gál Kinga, Csáky Pál és Nagy József képviselőtársaimmal közösen szerveztünk. Ezen a civil és szakmai szféra is jelen volt, és összehangoltan próbáltunk rávilágítani arra, hogy a kisebbségvédelmi jogi lehetőségek és a tényleges gyakorlat között óriási szakadék van. Mindnyájan tudjuk, hogy szükség van az együttműködésre: a kisebbségvédelmi munka nem egyszemélyes feladat.

– Hogyan telik egy átlagos nap az Európai Parlamentben?

– Nagyrészt Brüsszelben dolgozunk, ahol szakbizottsági és politikai frakcióüléseken veszünk részt, illetve egy hetet töltünk Strasbourgban, ahol a plenáris ülések zajlanak. Ezen kívül kéthavonta ún. miniplenáris ülést is tartunk Brüsszelben. Egy strasbourgi nap reggel nyolctól gyakran éjfélig, de akár éjfél utánig is eltarthat, a brüsszeli legfeljebb este fél tízig. Az idei év első keddi napját mesélem el: reggel 8-tól imareggelin vettünk részt, ez egy olyan esemény, ahol pártpolitikai színezettől függetlenül találkozunk és egy rövid igei magyarázat, és imádság között megbeszéljük a világ dolgait. Ide nemcsak lelkészek járnak el. Kilenc órától szakbizottsági vita volt, az Állampolgári, Jogi-, Bel- és Igazságügyi szakbizottságban éppen a lengyel helyzet volt terítéken. Fél egykor kezdődött a magyar néppárti delegáció ülése, amelyen meghívottakként az asszisztensekkel, gyakornokokkal együtt vehettünk részt, és megvitathattuk a következő időszak dolgait. Sikerült fél három előtt leérnünk a parlament éttermébe, ezért aznap még meleg ebédet is fogyaszthattunk, de az is előfordul, hogy már bezár az étterem, ezért csak a szendvicsbárban tudunk ebédhez jutni. Három órától ismét szakbizottsági ülések voltak egészen fél hétig. Este 19 órától már a brüsszeli magyar kulturális intézetben vettünk részt egy kiállításmegnyitón, ahol nem csak helyiekkel és nem csak magyarokkal lehetett találkozni. Este 21 óra körül még sikerült eljutnom a libamájtenyésztők lobbiestjére is, ahol a magyarországi és erdélyi libamájtenyésztők helyzetéről beszélgettünk.

– Jelent-e előnyt vagy hátrányt az,hogy ön református lelkészként EP-képviselő?

– A lelkész mindig lelkész marad. EP-képviselőként sem felejtettem el mindazt, amit a lelkészi hivatásra készülve megtanultam. Most is szeretek emberek közt lenni, foglalkozni velük, beszélgetni, könnyen alakítok ki új kapcsolatokat. Hátránya is van, igen: sokszor lelkész szemmel, jóindulattal és talán túlságosan jóhiszeműen viszonyulok emberekhez. A brüsszeli imareggelin kívül havonta egyszer Strasbourgban is imareggelire gyűlünk össze, illetve évente egyszer az európai imareggelin körülbelül 300–350 európai és amerikai keresztény politikussal imádkozunk együtt és hallgatunk meg igemagyarázatot. Ilyenkor természetesen az európai parlamenti képviselő kollégák közül is néhányan jelen vannak és az imacsoportnak egyébként fontos lobbitevékenysége is van. A keresztény hátterű képviselőkkel egyéb törvénytervezetek kapcsán is szoros az együttműködés: nemcsak családjogi kérdésekben, hanem akár a keresztény munkavállalók jogai védelmében is.

– Családja hogyan szokta meg ezt a programot, mennyi időt tud velük lenni?

– Több mint nyolc éve vagyok az Európai Parlament tagja, előtte pedig hét éven át a román parlamentben voltam szenátor. Akkor hetente négy napot, később pedig hat napot voltam távol tőlük. Ez azt jelenti, hogy tizennégy éven át voltam hétvégi szülő és férj. Az európai parlamenti életem hét éven át úgy zajlott, hogy 4 napot töltöttem Brüsszelben, egyet a családdal, egyet a választókerületben és egyet gyakorlatilag úton. Ez a képlet valamiképpen változott az utóbbi egy évben, ugyanis 2014 őszétől a feleségem és a négy gyermekünkből kettő Brüsszelbe költözött. Így hétköznap reggel és este találkozunk, a hétvége viszont a legtöbbször kimarad, ugyanis olyankor igyekszem a 103 ezer négyzetkilométeres választókerületem, azaz Erdély, Partium és Bánság valamelyik pontján tartózkodni. Vakációs időszakokban próbálunk normálisabb családi életet élni, a két egyetemista korú gyermekünkkel általában olyankor találkozunk.