Egy szó mögött három sorakozik

Dénes Ida 2015. június 19., 11:27

„Hírek helyett, ha ezt leadnák, abban volna tepertő” – mondta meséjéről Berecz András előadóművész legutóbbi kolozsvári fellépésén, ahol aztán „meglódult képzeletű öregek nyomán”, de saját köntösbe burkolva találó szavak ereje ragadta magával a közönséget. A „ritkaságokat elbeszélő” énekes-mesemondóval felnőtt- és gyermektörténetekről, humorról, rokonságról és férfisorsról beszélgettünk.

Egy szó mögött három sorakozik
galéria


– Fővárosiként mikor és hogyan került olyan közel a népi kultúrához, hogy pályáját is meghatározza?

– Édesanyám kunhegyesi, édesapám felvidéki, sőregi ember volt, tehát nem budapestiek. Se nyelvük, se gondolkozásuk nem volt az. Ezt kaptam első kézből és láttam a különbséget az otthon hallottak és a környezetem gondolkozása között. Ez mindig is ébren tartotta a kíváncsiságomat: miért van ez a hatalmas távolság két faluról jött ember, apám és anyám és a környezetem gondolkozása, beszédmódja között?

– A kíváncsiság pedig oda vezetett, hogy ma felnőtteknek mesél, ami napjainkban már egyáltalán nem hétköznapi jelenség. Mostanában már a gyerekeket is nehéz lekötni: hogyan kell felnőtteknek mesélni?

– Az én meséim felnőttmesék. Azt, hogy hogyan kell csinálni, nem tudom, mert én nem a módszer felől közelítem ezt meg, hanem beléestem, mint a légy a levesbe és jó benne lenni. Amikor színpadra kerülök, játszom. Mint ahogy az ember az éhségét csillapítja, nekem olyan a színpadon lenni. Különlegesen beszélni tudó emberekkel találkoztam, egy-egy szó mögött három sorakozik. A témaválasztás felnőttes, vagyis főleg nem gyerekeknek való. Én ezzel találkoztam, s ezt adom tovább örömmel.

– Felnőttmeséiben fontos szerepet játszik a humor, így mondhatni a kabarékkal vagy napjaink stand-up comedy-jével is felveszi a versenyt.

– A kabaré legfentebb a kisunokatestvére lehet ezeknek a történeteknek. Szokták mondani, hogy „te, ez egész jó, ez olyan mint a stand-up”. Erre az a válaszom, hogy ha a stand-up és a mesék korát összehasonlítjuk, akkor az egyik pár ezer éves, a másik a jenki kultúrából nem olyan régen keveredett ide. Hogy mit mihez hasonlítunk, az sok mindenről árulkodik: hogy melyik a hangosabb, melyik a halkabb, melyik a győztes kultúra képviselője és melyik az, amelyik fű alatt valahogy megél. A mese egyidős az emberiséggel. A mesének sok előnye mellett az egyik az, hogy finoman aktualizál. Nincsenek benne politikai helyzetek: tágabban, egyetemesebben gondolkozik. Úgy nevel, hogy nem bánt meg senkit. Ha magadra ismersz a rókában, a te bajod, de különben nem ugrik neki, hogy tekintélyt pusztítson, és emberi méltóságot rongáljon.

– Ezek a mesék ugyanakkor tele vannak bölcsességgel. Átragad ez a mesélőre is?

– A bölcsesség olyan, hogy az ember magára ismer, de azért nem olyan misztikus jelenség. Van egy Fáy András mese, amiben elvész Minerva templomának a kulcsa. Jönnek a mesteremberek, akik csodálatos kulcsokat készítenek, mesterséges tollazatokat, görbítvényeket, likakat. De egyik sem nyitja a bölcsesség templomát. És akkor jön a pórnép: buzogánnyal kezdi ütni az ajtót, s már a küszöböt majdnem megrongálják, amikor Minerva alászáll az égből és egy görbe szeggel kinyitja a bölcsesség kapuját. S azt mondja az embereknek, hogy a bölcsesség nincs annyira elzárva tőletek, csak borzasztó mesterségesen, vagy igen durván közelítitek meg…

– Önnek mondhatni még a szeme és a bajsza is mosolyog. A drámaibb hangvételű dalok előadása nehezebb?

– Nem tudom, a magam elemzésére még nem értem rá. Amit elmondok, az mind az enyém. Nem is nagyon ültem neki mesének, történetnek úgy, hogy na, most azt én megtanulom. Hanem ahogy megszerettem, elkezdett dolgozni bennem. Én azt mondom, ami az enyém. Hagyom, hogy sokáig érjen, nem szoktam siettetni. Így fogalmam sincs, hogy milyen arcot vágok hozzá, nem tudom, hogy milyen színészi eszközeim vannak. Azt viszem fel a színpadra, hogy rajongok a témáért. S még „valakit” magammal viszek: a bizonytalanságot. Az a legjobb kollégám, hogy én se teljesen tudjam, mi lesz a végén. Ez lázban és frissen tart, emiatt nem unom meg.

– Az Egyesült Államoktól Székelyföldig számos helyszínen fellépett, de tavaly óta tiszteletbeli székely is. Azzal az ízes beszéddel, amit sajátjaként tud alkalmazni, Székelyföldön hogyan fogadják? Milyen, ha Csíkcsicsóban a csíkcsicsóiakról mesél?

– Nemrég voltam Csicsóban, szeretik nagyon. Úgy kacagják, hogy tán még többet is tudnak róla, mint én, aki előadom.

– Jobban értik netalán?

– Hát, hiszen őtőlük szakadt az én nyakamba. 1979-től sokat járok Moldvába, Csíkba, Háromszékre. Utána kezdtem csak járni Kalotaszegre, Mezőségre, de Kelet-Erdély volt nagyon sokáig a kizárólagos „búcsújáróhelyem”. Beszélni, énekelni tudó embereket kerestem fel, faggattam őket. Nem szándékkal, hanem csak mert szerettem, s az, amit csinálok, ebből fakad. Ha mesét mondok, hírt hozok róla, hogy találkoztam még beszélni tudó emberekkel. Örömhír, amit csinálok. Ők vezetik a kezem. Ha mesélek, akkor nem magam hallom, hanem azokat az embereket, akikkel sok éjszakát eltöltöttem. Olyan öreg embereket kérdeztem, akiket a környezetük sem hallgat meg.

– Ez nagyon szép tiszteletadás is egyúttal azok felé, akikkel találkozott, beszélhetett.

– Jól esett. A tiszteletadásban van valami tiszteletreméltó teljesítmény és elhatározás. Ez az enyém viszont tömény hedonizmus. Ha elvették volna tőlem ezt a lehetőséget, megbetegednék. Nekem ez adta az egészséget, hogy hallhattam ilyen embereket.

– Gyerekeknek szokott mesét mondani?

– Nagy ritkán. Olyankor persze másmilyenek, gyermekeknek valók a mesék és olyan mondatok vannak benne, melyek korábban térülnek meg. Tehát nem úgy van, hogy mondok tíz mondatot és még nem lehet tudni, hogy miről van szó. Ezt a felnőttek szeretik, mert csiklandozza őket, hogy na, ebből mi lesz. A rendezett káosz jó, felizgatja az ember fantáziáját, hogy lám, ebből hogy vág rendet. Felépíteni tizenöt olyan mondatot, ami látszólag kusza és a tizenhatodik mondat mindent helyrerak: az ilyet nagyon szeretem. Sok-sok oldalutcát, kitekintést jelent, meg kell állítani a cselekményt, úgy, mint ahogy a víz halad a torkolathoz. Egy-egy völgyben tó lesz belőle, aztán vízesés, aztán megint összeszűkül, elmélyül. A mesének van valami víz-természete. Mire eljut a torkolatig, kanyarokat tesz meg, mély gödröt ás magának, aztán gyorsan továbbszalad, nem egyenletes a tempója.

– Csuvas népköltészetet is fordított magyarra. Ennek nyomán milyen világ tárult ön elé?

– Megmondom, hogy mivel találkoztam: a világörökség egy részével, amiről a világörökség-bizottság még nem tud, s ezt úgy hívják, hogy rokondicsérő költészet. A csuvasok, amikor sördalokat énekelnek, akkor például egymással összeveszett, egymásra haragvó rokonokat tudnak kibékíteni. Ezekben a dalokban arról énekelnek, hogy a rokonság ingyen biztosítás. Hogy szép a ház, ha erős a kerítés, de akkor szép igazán, ha két atyafi le tud ülni egy asztalhoz. Ez a nép a rokoni összetartásról, a testvéri szeretetről olyan, de olyan sokat tud, s dalaiban annyi költői képet összegyűjtött az évszázadok során, hogy úgy éreztem, ezt a magyar ember orra előtt el kell húzzam. Hogy itt valami olyan titok van, amit elhallgatni már nem tudok. Olyan, mint egy vitamintabletta, amit a magyar embernek beadnék minden nap: tudja meg, mit jelent, hogy ha tudok a testvéreimről, attól én erősebb vagyok. Az ember választás elé kerül: szégyelljem, hogy testvéreim vannak a világban, ez nekem vajon valami hátrány, evvel én kevesebb vagyok-e, vagy pedig pont fordítva, hatalmas erő, hogy tudom, hogy van testvérem és sorstársam. Ez a nagy kérdés. A magyarság ebből vizsgázott, mégpedig elég rosszul. Ezért gondoltam, hogy ki tudok emelni a világ viszonylag távoli pontjáról egy kultúrát – egy egyébként közelit, mert hatszáz közös szavunk van velük és közös dallamaink is vannak –, és valamit fel tudok mutatni, ami nem azt mondom, hogy hiány a magyar ember gondolkodásában, de mindenképp jól jön.

Berecz András
Énekes, mesemondó, népmesegyűjtő, folklórkutató és előadóművész. 1957. október 29-én született Budapesten. Festőnek és jogásznak készült, de élete során volt rakodó segédmunkás, erdőművelő és útkarbantartó is. Az Ökrös és az Egyszólam együttesek alapító-énekese. Nevéhez több lemez, kazetta, CD, rádió- és televíziófelvétel kötődik, de az éneklés, mesemondás mellett néprajzi kutatásokat is folytat, továbbá műfordítással is foglalkozik. Fontosabb díjai: Népművészet Ifjú Mestere díj (1985), Magyar Művészetért díj (1990), Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1993), Magyar Örökség díj (2001), Alternatív Kossuth-díj (2005), Príma díj (2005), Kossuth-díj (2011). Nős, négy gyermek édesapja.

– Ön támogatója a Férfiak Klubjának. Azzal a bölcsességgel, ami a mesékből tanulható és azoknak a szavaknak az erejével, amit ismer, mit üzen a férfiaknak?

– Azt, hogy férfinak lenni öröm. Ha az ember nem örül saját bőrének, s annak, ami a bőre alatt van, átok a létezés. A férfipélda múlik a világból, a küzdelem fogyatkozik. Olyan helyzetbe lehet kerülni városban, hogy az ember zörgő papírból és nejlon zacskóból táplálkozik, felmegy az internetre és öröm éri reggeltől estig. Férfiatlan sors. Pedig a jó Isten ezt a szerepet valószínűleg örömnek osztotta ki. Megküzdeni azért, akit szeretünk, megkeresni a titkait – életre szóló szép és férfi feladat. És valószínűleg a nőtől igen szép és jó szerep ezt meghálálni egy életen át, mindig leleményesen. Két figyelmes, egymásra figyelő ember csodákat tud művelni a másikkal és saját magával is, úgyhogy hajrá! Előre az úton, a kíváncsiság útján! Akárhány görbület van, meg forduló, be kell venni a kanyart és menni tovább a sűrűségbe is. Mert ha sírás vagy nevetés is van, a titok mindig meghálálja magát. Az ember ki van éhezve, szomjazza a titkokat. És ebben a női–férfi játékban rengeteg a titok és egy életre való. Jó ezt megjárni.

– Gyermekeivel is szokott közösen fellépni. Ők sosem lázadtak az előadóművészet vagy a népi kultúra ellen?

– Nem lázadtak soha, mert nem volt kényszer, senkit sem kényszerítettem, hogy ezzel foglalkozzon. Régi nagy gondolkodók szerint a szó tanít, a példa vonz. A tanítás és a vonzás között óriási a különbség. Ha csak csinálod a dolgod, az vonzó. Ha a szakálladat rázod aggodalmasan, azzal szinte lebeszéled róla. A gyerekeim azt látták, amit csináltam. Különben sem volt választásuk: magyar népdal, magyar tánc, magyar mese és viszontlátásra. Ez nem azt jelenti, hogy kirekesztem őket a világ műveltségéből, hanem azt, hogy anyanyelvi szinten tudok adni nekik valamit. Tengerésznyelvre lefordítva kikötőt. Ahova ha haza mégy, a te anyanyelveden köszönnek, azt a bort hozzák, amit ismersz és tudod, hogy jó. Kiemelik a hajódat, a fenekét befestik, megreparálják. Utána mehetsz a világba, csak találj vissza. Csak azt a lámpát ne felejtsd el, ami az öböl elején van. Akkor jó neked. Különben világ árvája vagy, mert csapódsz ide is és oda is.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.