Egy kemény hölgy ügyei

2015. április 25., 10:41

Kinevezésekor ő volt a legfiatalabb főügyész Romániában, ugyanakkor az első nő, aki korrupcióellenes intézmény élére került. Laura Codruţa Kövesi ma népszerűbb, mint az ortodox egyház vezetője, a legfrissebb elismertségi listán csak az új államelnök és a rohammentő-szolgálat alapítója előzi meg.

Egy kemény hölgy ügyei
galéria



Lukács Csaba, Magyar Nemzet

– Több mint ezer vádlottat állítottak 2014-ben bíróság elé. Idén is tartják az ütemet?

– Igen, sőt gyorsítunk is: idén már 1500 ügyünk van bírósági szakaszban, ami azt jelenti, hogy működésünk során nagyjából immár hétezer ügyet dolgoztunk fel. Tavaly 1100 ítélet született az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság, a DNA ügyeiben, 86 ügyészünk munkáját 190 rendőr segíti.

– A 2010 előtti Romániában nem nagyon hallottunk korrupciós ügyekről. Mi történt azóta? Elviselhetetlenül sokat lopnak a politikusok, vagy az ügyészek lettek hatékonyabbak?

– Azt hiszem, a 2005-ös törvénymódosítások és az intézménynek a jelenlegi DNA-vá való átszervezése után szükség volt egy átmeneti időszakra, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek. 2006 után azonban kezdtek megjelenni azok az ügyek, amelyekben politikusok, parlamenti képviselők, miniszterek voltak érintettek. Az első években kevesebb ilyen volt, de 2008 után megnőtt a számuk. Mivel a DNA ügyészei mindenki esetében egyformán alkalmazták a törvényeket, az emberekben egyre nőtt a bizalom. A polgárok egyre több feljelentést tesznek, így a fontosabb személyeket érintő ügyek száma is szaporodni kezdett. Az ügyészek hozzászoktak a hasonló ügyekhez, nagyobb szakmai gyakorlatra tettek szert, továbbá bizonyos törvényi eszközök is segítik őket ebben a tevékenységben – mindez együtt vezetett ezekhez az eredményekhez.

– A feljelentők országa lett Románia? Ceauşescu idejében besúgónak nevezték őket...

– Azért ez nem így van, a DNA egyetlen ügye sem alapul kizárólag feljelentéseken. Amikor bíróság elé állítunk valakit, bizonyítékokat kell gyűjtenünk, és vannak helyzetek, amikor nem tudjuk bizonyítani a feljelentések megalapozottságát. Ha egy ügy feljelentés alapján indul, a bíróság elé állításhoz más bizonyítékokat is be kell szereznünk. Tanúmeghallgatásokra, bankszámlakivonatokra, műszaki eszközökkel szerzett bizonyítékokra van szükségünk. Egy feljelentés ugyanis csak az eljárásindítás egyik módja. Kaphatunk korrupciós ügyre vagy személyre vonatkozó feljelentést, ami alapján elindíthatjuk a nyomozást – néha megállja a helyét, néha nem. Azt hiszem, ezt a kérdést mostanában csak azért vetik fel sokan erőltetett módon, mert egyes, miniszterekre, volt miniszterekre vagy parlamenti képviselőkre vonatkozó ügyek eredeténél feljelentések állnak. Másrészről az új büntetőügyi eljárási törvény és az új büntető törvénykönyv olyan módosításokat tartalmaz, amelyek alapján nagyon nagy büntetéseket lehet kiróni korrupciós bűncselekményekre. Van például egy ügy, amelyben egy több korrupciós tettet elkövető bírót 22 év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek. Ez több, mint amennyi például gyilkosságért kiróható. A törvény lehetőséget ad egyes vizsgálat alá vont személyeknek büntetésük harmadolására, ha az elsőfokú tárgyalás során beismerik bűnösségüket, vagy akár a megfelezésére is, ha feljelentést tesznek, illetve együttműködnek az igazságszolgáltatási szervekkel egyéb korrupciós ügyek felderítésében. Ez nem új jogi intézmény, régóta létezik a román jogrendben, és más EU-tagállamban és az Amerikai Egyesült Államokban is alkalmazzák.

– Érzékelt bármikor politikai vagy az állam különböző intézményei felől érkező nyomásgyakorlást? Hogyan sikerül megőrizni a DNA pártatlanságát és függetlenségét?

– A DNA és ügyészeinek függetlenségét törvény szavatolja, és ennek a munkatársaim is tudatában vannak. Bármiféle nyomásra az ügyek szakmailag megalapozott, tisztességes módon történő és gyakran nagyon rövid időn belüli összeállításával igyekszünk válaszolni. A DNA-ra mint intézményre és néha még az ügyekért felelős ügyészekre is sokszor a nyilvánosság előtt gyakorolnak nyomást, főleg ha fontos személyek ellen folytatunk vizsgálatot. Voltak olyan ügyeink, amikor médiatröszttel rendelkező üzletembereket vizsgáltunk, akkor a tulajdonos sajtóján keresztül közvetlenül vagy közvetve presszionáltak. Az ügyészek bátran dolgoznak, és az a legjobb válaszunk, ha sikerült elítéltetnünk a vizsgált személyeket, mert ez azt bizonyította, hogy az ügyeket jól, a törvénynek megfelelően és az alapvető jogok és garanciák tiszteletben tartásával állítottuk össze.

– Milyen az együttműködésük a Román Hírszerző Szolgálattal, kapnak-e tőlük ügyeket?

– A SRI-vel való együttműködésünk a törvény és a köztünk lévő megállapodás alapján zajlik, tőlük csak bejelentéseket kapunk. Nem küldhetnek nekünk kész iratcsomót, de nem küldhetnek tanúvallomásokat vagy más bizonyítékokat sem, mert nem rendelkeznek ilyen hatáskörrel. Bizonyos tájékoztatásokat küldenek, amelyek aztán bűnvádi eljárások elindításának alapját képezhetik. A DNA ügyeinek több mint 90 százaléka magán- és jogi személyektől érkező bejelentések alapján indul, és csak 5 százaléka hivatalból történő eljárás formájában, ideszámítva a sajtóból szerzett információk vagy a hírszerző szolgálatok bejelentései alapján indított ügyeket is.

– Együttműködnek nemzetközi titkosszolgálatokkal? Kaptak-e adatokat külföldről, például Amerikából?

– Mi csak olyan ügyészségi struktúrákkal vagy ügynökségekkel működünk együtt, amelyek korrupciós ügyekben rendelkeznek nyomozati hatáskörrel. Az amerikai hatóságokkal az amerikai igazságügyi minisztériumon keresztül dolgozunk együtt. Persze létezik együttműködés az FBI-jal is, amelynek korrupciós ügyekkel kapcsolatos nyomozati hatásköre is van. Ilyesmire akkor kerül sor, amikor amerikai területen zajló korrupciós tevékenységről van szó, illetve ha a hasonló tetteket elkövető román állampolgár Amerikába távozott.

– A kolozsvári származású publicista, Tamás Gáspár Miklós az egyik magyarországi lapban nemrég a következőt írta: „Romániában a különleges korrupcióellenes ügyészség és a vádanyagot szállító titkosszolgálat de facto átvette a hatalmat – és ez aránytalanul megerősíti a nemzetközi pénzügyi szervezetek és az Egyesült Államok informális befolyását –, ami átrendezi (történelmileg túlontúl is ismerős módon) az ország tekintélyi struktúráját, élen a hadsereggel, az államegyházzal és a titkosrendőrséggel. Ugyanakkor persze a korrupciós ügyek súlyosságát nem lehet tagadni.” Mi erről a véleménye?

– Nos, általában nem kommentálom sem a politikusok, sem az elemzők nyilatkozatait. Most is csak annyit mondhatok, hogy a SRI bejelentései alapján elindított ügyek aránya 5 százalék alatti, és más hírszerző szolgálatokkal is együttműködünk. Bennünket nem érdekel, mi történik a politikai színtéren, vizsgálatainkat a hatáskörünkbe tartozó bűncselekményekre összpontosítjuk, a törvénynek megfelelően szerzünk bizonyítékokat. Nem a pártjuktól, hanem a tisztségüktől függően válogatjuk ki a vizsgálat alá vont politikusokat, mert bizonyos tisztség az országos korrupcióellenes igazgatóság hatáskörébe kerülésével is jár. Ha megyei tanácsi elnökről, polgármesterről, miniszterről, parlamenti képviselőről van szó, ha valaki vezető tisztséget tölt be közintézményben, akkor a mi hatáskörünkbe tartozik – pártállástól függetlenül.

– A DNA mint intézmény népszerűvé vált Romániában, ön pedig a harmadik legnépszerűbb a közéleti személyiségek listáján. Szándékában áll politikai karriert építeni?

– Nem. Nemrég megjelent egy hír, miszerint indulni szeretnék az elnökválasztáson. Szó sincs róla, nem jövőre, soha! Csaknem húszéves gyakorlattal rendelkezem az igazságszolgáltatásban, amit az igazságügyi rendszer javára szeretnék kamatoztatni. Elsősorban az foglalkoztat, hogy sikeresen végigvigyem a mandátumomat, és hogy a DNA-s kollégáimmal együtt megtegyük, amit kell a büntetőügyekben: tisztességesen, következetesen és szakmailag kifogástalanul dolgozzunk.

– Már exportálni is kezdték a DNA-t, néhány napja Bulgáriában kezdte el a működését hasonló intézmény. Más kelet-európai ország részéről is van érdeklődés?

– Igen, van. Nagyon sok DNA-s kollégát már 2009–2010 óta meghívtak különféle európai projektekbe, ahol megoszthatták tapasztalataikat. Többen vesznek részt képzéseken, európai szintű gyakorlati útmutatók összeállításában, és nagyon sok megállapodást kötünk hasonló külföldi intézményekkel. Örvendek, hogy más államok is átveszik a DNA modelljét, ami különben nem saját találmány, mi is uniós modellt vettünk át. Fontos lenne, hogy minden államnak legyen hasonló ügynöksége, hasonló ügyészségi struktúrája, hogy amikor közös ügyek merülnek fel, könnyebb legyen az együttműködés.

– Nemrégiben vizsgálatot indítottak a római katolikus egyház ellen a visszaszolgáltatások kapcsán. Az Erdélyben élők tudják, hogy a visszaszolgáltatott ingatlanok az egyház tulajdonában voltak, a kommunisták kobozták el őket. Milyen gond támadt a visszaszolgáltatásukkal?

– Nem tudok, nincs jogom folyamatban lévő ügyeket, egyedi eseteket kommentálni. Általában véve nekünk nincs hatáskörünk beavatkozni egy visszaszolgáltatás folyamatába: a bíróságok döntenek arról, hogy egy ilyenfajta ingatlant visszaszolgáltatnak-e vagy sem. Nekünk csak egyedi korrupciós esetekkel van dolgunk, amelyek adott visszaszolgáltatási üggyel kapcsolatos bírósági eljárásra vonatkoznak. Arra, ahogyan végrehajtottak egy bírói ítéletet, vagy bizonyos visszaszolgáltatási tevékenységben érintett tisztviselők tevékenységére. Általában véve nem tartozik a hatáskörünkbe olyan intézmény ügye, amely igyekszik visszaszerezni a korábban a tulajdonában lévő javakat, ha közben nem követ el korrupciós ügyet. Mi csak akkor folytatunk vizsgálatot egy bizonyos területen, amikor egy magánszemély által elkövetett korrupciós ügyről van szó, mert Romániában létezik a személyes felelősség elve. Mi sohasem vádolunk meg egy egész intézményt, ha az intézmény egyik tagja bűncselekményt követ el.

– Voltak hasonló ügyeik az ortodox egyház esetében is? Vagy annak mentelmi joga van?

– Nagyon nehéz válaszolnom erre a kérdésére, mert mi nem vezetünk statisztikát a vizsgálat alá vont személyek vallásáról. Annyit mondhatok, hogy voltak ügyeink, amelyekben különböző felekezetekhez tartozó templomokra vonatkozó visszaszolgáltatásokat vagy különböző felekezetekhez tartozó polgárokhoz tartozó tulajdonokat vizsgáltunk. Biztosítani tudom arról, hogy mindig tiszteletben tartjuk az alapvető emberi jogokat és a perrendtartási garanciákat, és nem válogatunk sem etnikai szempontból, sem valamely párthoz vagy valláshoz tartozás alapján.

– Ha megenged egy személyes kérdést: honnan származik a magyarul hangzó Kövesi név?

– Ez hosszabb történet. Házasság révén kaptam ezt a nevet, amit a válás után is megtartottam.

– Magyarul is tud?

– Néhány szót igen, főként azért, mert Sepsiszentgyörgyön születtem, nyolcéves koromig ott is éltem. Együtt játszottam a magyarokkal, barátaim is voltak közöttük, természetes, hogy sokat tanultunk egymástól.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett erdelyinaplo.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az erdelyinaplo.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID erdelyinaplo.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ erdelyinaplo.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Statisztikai célú sütik

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A statisztikai célú sütik által gyűjtött információk arra vonatkoznak, hogy pl. a látogató az oldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett nyitott meg, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje stb.

A felhasználónak lehetősége van a normál, illetve anonimizált beállítás közül választani.

Például, a Google Analytics IP-anonimizálási funkciója az IPv4-felhasználók IP-címének utolsó oktettjét, illetve az IPv6-címek utolsó 80 bitjét nem sokkal a cím Analytics adatgyűjtő hálózatba kerülése után nullára állítja a memóriában. Ilyen esetben a rendszer soha nem írja lemezre a teljes IP-címet.

Statisztikai célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Statisztikai célú sütik:

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – minden funkció aktiválásra kerül

ANONIM – a társadalmi-demográfiai funkciókat inaktiválódnak, és az IP-cím anonimizálásra kerül

Statisztikai célú sütik listája: _ga, _gat, _gid.


ANONIM
NORMÁL
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport