Autonómiakísértetek nyomában

Csinta Samu 2014. március 28., 11:38

Nem kezdeményez, de bármilyen párbeszédhez szívesen csatlakozik, amely a székelyföldi románság félelmeinek „lebontását” célozza. Ioan Selejan, Kovászna és Hargita megye ortodox püspöke szerint leginkább az ország különböző régióinak egységes autonómiaigénye hatástalaníthatná a székelyföldi „bombát”.

Autonómiakísértetek nyomában
galéria
Fotó: Kristó Róbert

– Nincs olyan érzése, hogy székelyföldi románok és magyarok elbeszélnek egymás mellett?

– De bizony hogy van, pedig ugyanazt az igát húzzuk. Majd meglátja, mi történik, miután lecsendesednek a dolgok, és mérleget vonnak a krími események után.

– Miért, mi történik?

– A nagy elemzők megállapítják, amit én már most ki merek jelenteni: minden a kommunikáció hiányára vezethető vissza. A konfliktusok amúgy is legtöbbször ebből a hiányosságból fakadnak. Ahol van párbeszéd, ott hamar kialusznak a feszültségek.

– Ebből az alapállásból szemléli az egyre hangsúlyosabb székelyföldi autonómiatörekvéseket is?
– Roppant összetett kérdéssel van dolgunk. Országos szinten egyértelmű a decentralizációs szándék, a megvalósítás azonban nagyon nehézkes. A különböző döntési jogok áthelyezésének folyamata helyi szintekre pedig itt, Székelyföldön különleges, területi, etnikai árnyalatokat is kap. És mivel mindennél fontosabbnak tartjuk, hogy ezt az országot megőrizzük a maga érintetlen egységében, nem csoda, ha riadalmat keltenek az olyan hangok, miszerint ez a terület elszakadni készül Romániától.

– Ön is reálisnak tartja ezt a veszélyt? A képzettsége, tekintélye révén, a rendelkezésére álló információk birtokában éppen önnek kellene megnyugtatnia a Székelyföld elszakadásától tartó embereket.

– Sokszor elmondtam a hozzám fordulóknak, hogy a különböző hatalmi, döntéshozatali elemeknek a területi struktúrákhoz való közelítése jó dolog, amit véghez kell vinni. Mivel azonban ezt a jelenséget többnyire kizárólag erre a régióra értelmezik, az RMDSZ pedig újra kormányon van, a többi politikai párttal – amelyek között tudomásom szerint egyik sem ellenzi a decentralizálást – összefogva kellene tisztázni ezt a kérdést. Mert az kétségtelen, hogy Székelyföldön sokkal többet beszélnek autonómiáról, mint Moldvában vagy Olténiában.

– Talán érthető módon, hiszen az autonómiaigények tekintélyes mértékben történelmi gyökerekből is táplálkoznak. Az ókirályság régióinak pedig korábban nem nagyon voltak hasonló „gondjaik”...

– Ez részben igaz, ugyanakkor épp ez az alapkérdés. Mert ha a többi romániai régióban is hasonló gyakorisággal beszélnének az autonómiáról, megszűnnének az azzal kapcsolatos gyanakvások, miszerint Székelyföld el akar szakadni, hogy mást akar, mint a többiek. A magyar félnek egyértelműsítenie kellene a parlamentben az álláspontját, és elfogadtatnia azt a többiekkel is. Mert amíg csak itt beszélnek előbb kulturális autonómiáról, aztán területi autonómiáról, a legtöbb románban felmerül a kétely: miféle vonalakat akarnak ezek a magyarok meghúzni?

– De milyen vonalakról lehet itt szó? Legfeljebb képzeletbeli vonalakról...

– Képzeletbeli vonalakról sem, hiszen ez a régió képtelen lenne élni például az országos energiarendszerek nélkül. Már csak ezért sem lenne szabad bármiféle elhatárolódásról beszélni, még ha azok elméleti síkon működnének is. Az alkotmány valamennyi romániai magyar számára garantálja a szabad közlekedést és munkavállalást az ország teljes területén. Még egyetlen magyar sem jött hozzám azzal a kérdéssel, hogy atyám, segítsen nekem az autonómia kivívásában, annál inkább jöttek olyan kérésekkel, hogy atyám, segítsen munkahelyhez jutni.

– Ha magyar emberek nem is ostromolták autonómiakérdésekben, politikai vagy civil szervezetek keresték meg ebben a témában?

– Nem, még nem, de részben megértem őket, hiszen roppant kényes kérdésről van szó.

– Éppen ezért kellene a párbeszéd lehetőségét keresnie mindkét félnek.

– Nézze, nagyon korrekt viszonyban vagyok például a Hargita megyei tanácselnökkel, Borboly Csabával. Mindig megkaptuk például az ortodox egyháznak járó támogatást. Biztosan mindenkinek jót tenne, ha elmélyítenénk ezt a párbeszédet, megnyugtathatnánk a térség románjait, akik joggal aggódnak, hogy mi lesz velük, ha Székelyföld autonómiához jut. Mert erre még senki sem próbált alapos választ adni.

– Ön szerint mi történhetne a románsággal?

– A történelembe visszapillantva egyet kell értenünk abban, hogy a románság sokszor húzta a rövidebbet Erdélyben. Nézzen körül alaposan Székelyföldön, aligha talál olyan magyart, aki elveszítette az anyanyelvét.

– Székelyföldön talán nem, de a csángókról azért hosszan beszélhetnénk.

– Maradjunk azonban Székelyföldön, ahol tekintélyes egykori román közösségek veszítették el a nyelvüket és identitásukat. Mikóújfalu, Sepsibükszád vagy Aldoboly beszédes példái ennek a jelenségnek. Ezek az emberek már csak a templomban, imáikban románok, otthon magyarul beszélnek. Ha a magyarok számára riasztó perspektíva elveszíteni az anyanyelvüket, a kultúrájukat, akkor a székelyföldi kisebbségi románokban is ugyanezek a félelmek dúlnak. Ezért lenne logikus, ha ez a két kisebbségi félelem találkozna, hogy a döntések meghozatalakor figyelembe vegye a másik érdekeit is.

– Ön sem kezdeményezett párbeszédet a magyar elöljárókkal? Ha már ők nem keresték...

– Talán nem az én véleményem a legfontosabb ezekben a kérdésekben. Igyekszem minél inkább kívül maradni a politikai, közéleti csatározásokon, hiszen a politika néhány évente cseréli az arcait. Az egyház viszont kétezer éve változatlan állásponton van.

– Azért a történelemben előfordultak már jelentős közéleti szerepet vállaló papok is. Még az ortodox egyházban is. Arról nem is beszélve, hogy a székelyföldi románság különböző szervezetei önt tartják szellemi vezetőjüknek...

– Nyilván papi identitásom nem zárja ki, hogy részt vegyek közéleti kérdések megvitatásában is. Már csak azért sem, mert a hívek többsége csak vasárnap jelenik meg a templomban, a hét többi napjain más színtereken kell megpróbálnom segíteni őket. De a főszerepet akkor is a politikusoknak kell játszaniuk ebben a kérdésben.

– A román politikusok sem kíváncsiak az ön véleményére Székelyföld jövője tekintetében?

– Ritkán. Egy regionalizációs ügyekben tartott marosvásárhelyi megbeszélésen vettem részt, ahol azt mondtam: kérem, írják le nekem, milyen jogosítványokkal rendelkeznek majd a tervezett új régiók, milyen rendszerben választják meg a vezetőit. Egyelőre azonban senki sem tud válaszolni ezekre a kérdésekre, mint ahogy a várható, jó és rossz következményekre sem. Pedig ezeket a dolgokat nagyon alaposan elő kell készíteni, hiszen nemcsak politikai játékokról, hanem – elsősorban – emberi sorsokról van szó.

– Hogyan viszonyult például ahhoz a Hargita megyei kezdeményezéshez, amely egyfajta autonómiát kínál a Maroshévíz környéki román többségű településeknek?

– Nem volt az semmiféle autonómia. Együtt beszéltük meg a Hargita megyei prefektus jelenlétében, hogy a megyében már létező térségi tárulások mintáját ki kellene terjeszteni Maroshévíz környékére is, hiszen jóval nagyobb eséllyel lehetne pályázni akár uniós forrásokra is. Ezt követően találkoztam az ottani polgármesterekkel, akiknek elővezettem Borboly Csaba kezdeményezését, ismertettem a hasonló társulások eredményeit, sőt, kezdeményeztem, hogy nézzük meg együtt a helyszínen, hogyan is működnek ezek a programok. Magam is támogatom a kezdeményezést, amely a térség versenyképességét és a települések közötti szolidaritást növelhetné. Az emberekkel folytatott megbeszélés arra is jó volt, hogy egyöntetűen csatlakozzanak, ugyanakkor hogy szétoszlassuk a lábra kapó félelmeket, mert bizony már kezdtek különböző „autonómia-kísérteteket” látni. Az ügyből azonban csak a különböző utólagos értelmezések fabrikáltak autonómiakérdést.

– Elképzelhető, hogy a krími események nyomán a Moldovai Köztársaságban is „helyzet lesz”, ami a Románia és Moldova közötti közeledést is befolyásolhatja. Támogatja például a román államelnök által nemzeti stratégiai kulcskérdésnek nevezett román-moldovai egyesülés tervét?

– Kár lenne tagadni, hogyan gondolkodunk azon területek identitásáról, amelyeket a Molotov–Ribbentrop-paktum szakított el Romániától, és csatolt a Szovjetunióhoz. Annak az egyezménynek egyetlen pontja van még érvényben: Besszarábia elszakítottsága. Ennek ellenére mi továbbra sem akarunk erőszakosan viszonyulni a kérdéshez. Ha ők akár holnap úgy döntenek, hogy haza akarnak térni, mi tárt karokkal várjuk őket – miközben tisztában vagyunk a kommunizmus évtizedeiben véghez vitt etnikai átalakítás, agymosás következményeivel és Románia korlátozott gazdasági lehetőségeivel. Nem fogjuk csapkodni az asztalt, de a kapu nyitva áll.

– Ha már a románok félelmeiről beszéltünk, mivel igyekszik „megnyugtatni” az ortodoxia állami támogatású további térhódításától tartó székelyföldi magyarokat?

– Szeretném egyértelműsíteni: a székelyföldi templomépítések fejezetét gyakorlatilag lezártnak tekintem. Van még egy befejezésre váró templom Sepsiszentgyörgyön, kettő Hargita megyében Maroshévíz környékén. Úgy ítéljük meg, hogy ezekkel elegendő templommal rendelkezünk a híveink számához viszonyítva. Néhány kápolna, imaház építésére még sor kerülhet, elsősorban kórházakban, de az ortodox egyház a továbbiakban a szociális kérdésekre, az emberek megsegítésére kívánja helyezni tevékenysége hangsúlyait. Már csak az Úr segítségére, békére és egymás megértésére van szükségünk.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.