A bíróságon próbálja kikényszeríteni a nyelvi jogok tiszteletben tartását a CEMO

Szucher Ervin 2016. február 06., 16:26 utolsó módosítás: 2016. február 06., 17:12

Evés közben jön meg az étvágy – a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) nem ragad le a három stratégiai perénél, amelyet Marosvásárhely, Nagyvárad és Szatmárnémeti polgármesterei ellen indít a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztésének következetes elutasításáért. Szigeti Enikő, a marosvásárhelyi civil szervezet vezetője elmondta, hogy a hír bejelentése után több partiumi magyar többségű településről is azzal a kéréssel fordultak hozzá, hogy azonos mulasztásért a CEMO hívja perbe az illető kisváros magyar polgármesterét is.

A bíróságon próbálja kikényszeríteni a nyelvi jogok tiszteletben tartását a CEMO
galéria


– Honnan az ötlet és a bátorság, hogy egyszerre három nagyvárosban is stratégiai pert indítsanak utcanévtábla ügyben a polgármesterek ellen?

– Hosszú évek tevékenysége során azt tapasztaltuk, hogy amikor a kétnyelvűségről van szó, a közintézmények nem tekintik kötelezettségüknek a törvényes előírások betartását – és itt nem csak az utcanévtáblákra gondolok. Az általunk megszólított vagy felszólított intézmények még akkor is kibúvókat kerestek, amikor az Országos Diszkriminációellenes Tanács egyértelműsítette számukra, hogy törvénytelenül jártak el. Emlékezzünk vissza az iskolaépületek homlokzatán lévő kétnyelvű táblák bonyodalmára, a marosvásárhelyi önkormányzat mennyi cselezés és időhúzás után helyezte ki nagy ímmel-ámmal. Eddig háttértárgyalások, egyeztetések, kérlelések által próbáltunk érvényt szerezni a hazai törvényeknek és a Románia által is elfogadott nemzetközi nyelvi chartának, de ez túl göröngyös útnak bizonyult. Még akkor is, ha az RMDSZ-es vezetők esetében lényegében a magyarság érdekérvényesítéséről van szó. Itt mindenki úgy tesz, mintha az ország által ratifikált nemzetközi egyezmények betartása teljesen fakultatív feladat lenne. Rájöttünk, hogy nem megy, hát váltottunk. Azért választottunk egyszerre több települést, mert kíváncsiak vagyunk, miként kezeli a törvényalkalmazási hiányosságokat, félremagyarázásokat, értelmezéseket, mellébeszéléseket a hazai igazságszolgáltatás.

– Mit várnak a hazai igazságszolgáltatástól?

– Az igazságszolgáltatás elméletileg egy objektív terület, amelynek a tisztán megfogalmazott jogok és törvények alkalmazását kellene értelmeznie. Ennek dacára tudatában vagyunk annak, hogy ahány bíróság és ítélet, annyiféle indoklás születik majd. Annál is inkább, mivel eddig is azzal szembesültünk, hogy az említett nyelvi és kisebbségi jogok 2008-ban ratifikált chartájának előírásait sem az Országos Diszkriminációellenes Tanács, sem a bíróságok nem építették be döntéseik indoklásába. Ebből legfeljebb kiderül, hogy Románia kétféle diskurzust folytat: egy hivatalost, amely arra hivatott, hogy kifelé azt bizonygassa, hogy az ország példásan megoldotta a kisebbségi kérdést, és egy másikat, amivel naponta kénytelenek vagyunk szembesülni.

– Ezek szerint inkább tesztelni készülnek az igazságszolgáltatási rendszert?

– Mi megoldást várunk: azt szeretnénk, ha a bíróságok a törvények tiszteletben tartására tudnák rábírni az alpereseket. Szükségesnek tartanánk, ha végre sikerülne a nemzetközi chartát is beépíteni a hazai jogrendszerbe. Minden egyes önkormányzat, amelyet mi vagy más civil szervezetek felszólítottunk a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztésére, azzal hárította el a kérés teljesítését, hogy ez a kötelesség a hazai helyhatósági törvényben szó szerint nem szerepel. Érdekes, hogy azok a polgármesterek, akik hajlandóak kitenni a kétnyelvű táblákat, ugyanarra a törvényre hivatkoznak, no meg a nemzetközi előírásokra.

– Három településen keresnek jogi orvoslatot ugyanarra a kérdésre, de említette, hogy további pereket is készülnek indítani. Az erdélyi magyarság Dan Tănasája lesz a CEMO?

– Sok mindent el lehet mondani Dan Tănasăról, de egy biztos: nagyon hatékonyan pereskedik. Tudjuk vagy legalábbis gyanítjuk, hogy egy egész csapat áll mögötte, de tény, hogy a stratégiai pereskedés professzionális módját űzi. Ezen a területen lenne mit tanulni tőle, hisz ezen a téren a magyar közösség alulteljesített.

– Viszont egyértelmű, hogy Dan Tănasă célja nem a jogvédelem, hanem a jogtiprás. Ehhez pedig kiváló partner a román igazságszolgáltatás. Miből gondolják, hogy egy, a magyarság jogaiért síkra szálló szervezet is pont olyan hatékonyan számíthat a bíróságra?

– Nem táplálunk illúziókat, első fázisban biztos nem számíthatunk. Tudjuk, hogy számtalan akadállyal és rosszindulattal fogunk találkozni, hibákat is vétünk, de felkészültünk az útra. Azt látjuk, hogy a legtöbb ügyet nem is tárgyalják érdemben; a bírók technikai, procedurális, perrendtartási hibákat keresnek, és azokra támaszkodva hozzák meg a kisebbség számára kedvezőtlen döntésüket. Így nem sütheti rájuk senki a magyarellenesség bélyegét. Viszont, ha abból indulunk ki, hogy valamikor húsz évvel ezelőtt Magyarországon is számos megkérdőjelezhető, furcsa döntés született a roma diszkriminációs ügyekben, mára viszont a bírói testületek egészen más, szakmai, korrekt ítéleteket hoznak, akkor van némi remény. A téves döntések nem feltétlenül a bírók részrehajlását tükrözték, mint inkább a nemzetközi jogrendben való járatlanságukat. Ha Romániában is egyre több kisebbségjogvédelmi üggyel fognak találkozni a bírók, merem remélni, hogy tapasztalatot szereznek abban, miként kell ezekben objektíven és nem érzelmi alapon dönteni.

– Mi következik Marosvásárhely, Nagyvárad és Szatmárnémeti után? Megvárják a perek végkimenetelét vagy menet közben már újabb eljárásokat indítanak be?

– Annak tudatában, hogy egy hosszú folyamatnak nézünk elébe, nem tartjuk ésszerűnek megvárni a végleges ítéleteket és azok indoklását. Amint az erdélyi magyar sajtót bejárta a három stratégiai perünkről szóló hír, további helységekből kaptunk felkérést a procedúra beindítására. Többek között olyan magyar többségű városokból kerestek meg szervezetek és civilek, mint például a Szatmár megyei Nagykároly vagy a Bihar megyei Nagyszalonta. Ezeket a településeket magyar polgármesterek vezetik, még sincsenek tiszteletben tartva az anyanyelvhasználati jogok.

– Miért nem ezekkel a magyar elöljárók által vezetett településekkel kezdték? Elvégre az ember előbb a saját portája előtt szokott seperni.

– Ez így van, de mi úgy gondoltuk, hogy a megyeszékhelyekkel kell példát statuálni.

– Átfogalmazom a kérdést: a szatmárnémeti városházát miért nem négy évvel ezelőtt hívták perbe, amikor a települést még magyar polgármester vezette, aki ugyanúgy elhanyagolta a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztését, mint ahogyan a román utódja teszi most.

– Sajnos a legtöbb erdélyi magyar polgármester elhanyagolja a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztését, egyáltalán fel sem merül benne, hogy ez közösségi igény, ami jogszerűen megilleti a magyarságot. Tudok olyan kisebb, színtiszta magyar településekről, ahol ádáz küzdelmek árán kerültek ki a kétnyelvű táblák vagy olyan városkáról, Nyárádszeredáról, ahol évekkel ezelőtt még nagyobb és hosszabb harcra volt szükség ahhoz, hogy az RMDSZ tanácsosai beleegyezzenek a főtér Bocskai Istvánról történő elnevezésébe. A Szalontáról és Nagykárolyról kapott levelekben az ott lakók elpanaszolták, hogy ők már régebben is szorgalmazták a többnyelvű utcanévtáblák kifüggesztését, de az RMDSZ-irodákban süket fülekre találtak. Szervezetünk az elmúlt években számos Maros megyei magyar polgármesternek és önkormányzati képviselőnek tartott képzést, bemutattuk a közösség jogait, elmondtuk, hogy a törvény kínálta lehetőségek keretében ezzel élni kellene. Mi mondtuk, mi hallottuk. A legtöbb elöljáró csak a választási kampányban magyarkodik, amint székbe kerül, ezt az ügyet háttérbe tolja.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett erdelyinaplo.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az erdelyinaplo.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID erdelyinaplo.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ erdelyinaplo.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Statisztikai célú sütik

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A statisztikai célú sütik által gyűjtött információk arra vonatkoznak, hogy pl. a látogató az oldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett nyitott meg, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje stb.

A felhasználónak lehetősége van a normál, illetve anonimizált beállítás közül választani.

Például, a Google Analytics IP-anonimizálási funkciója az IPv4-felhasználók IP-címének utolsó oktettjét, illetve az IPv6-címek utolsó 80 bitjét nem sokkal a cím Analytics adatgyűjtő hálózatba kerülése után nullára állítja a memóriában. Ilyen esetben a rendszer soha nem írja lemezre a teljes IP-címet.

Statisztikai célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Statisztikai célú sütik:

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – minden funkció aktiválásra kerül

ANONIM – a társadalmi-demográfiai funkciókat inaktiválódnak, és az IP-cím anonimizálásra kerül

Statisztikai célú sütik listája: _ga, _gat, _gid.


ANONIM
NORMÁL
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport