Építkezési cégtörténet: Magyarországról haza, a Szilágyságba

Makkay József 2016. január 16., 19:53
Építkezési cégtörténet: Magyarországról haza, a Szilágyságba
galéria
Fotó: Makkay József

Az erdélyi építőipar magyar kisvállalkozóinak zöme igen hasonló szakmai előéletet tud a háta mögött. Többségük magyarországi munkán edződött, a határ túloldalán vált igazi szakemberré, és a bátrabbja ezt már Magyarországon is kisvállalkozási keretben igyekezett hasznosítani. Kun Attila, a szilágysági Vérvölgy építkezési vállalkozója (képünkön), e korrajz jellegzetes példája. Tizenhét évnyi magyarországi munkavállalás után tért haza Erdélybe. Abban az időszakban, amikor a Szilágyságban is példa nélküli módon futott fel az építőipar, míg Magyarországon egy hosszas emelkedést követően került leszállóágba. Ma Kun Attila a megye egyik megbecsült vállalkozója, aki nemcsak házakat és kisebb-nagyobb műhelyeket, gyárakat hoz tető alá, hanem építőipari földmegmunkáló gépsorával számos településen vállal közművesítést, a falvak ivóvízhálózatát és a szennyvízelvezető csatornarendszert fekteti le.

Kulcsrakész házak

„Mi is, mint sok más erdélyi kőműves, ács és egyéb építőipari munkás, átestünk azon a rossz tapasztalaton, hogy a munka végeztével nem kaptuk meg kialkudott bérünket. Ez késztetett arra, hogy többé ne órabérre dolgozzunk” – meséli a vállalkozóvá válás magyarországi történetét Kun Attila. Néhány szilágysági társával olyan vállalkozót kerestek, aki beleegyezett abba, hogy ne órabérre, hanem az elvégzett munka mennyisége alapján fizesse őket. A méterre kiszámított és a magyarországi árak feléért elvállalt vakolás és egyéb kőművesmunkák még így is jó pénzt hoztak a szilágysági csapatnak, hiszen sokat dolgoztak, sokkal többet, mint magyarországi társaik. Amikor kiderült, hogy legalább háromszor-négyszer többet kereshetnek ezzel a módszerrel, mint órabérre fizetett társaik, a szilágysági fiatalember bejegyeztette első cégét, egy betéti társaságot Magyarországon. Őt is meglepte, hogy egyből mennyi munkája akadt: a dolgozni szerető, erdélyi szakmunkások számára a kilencvenes években paradicsomnak számított Magyarország, hiszen az itthoni kereseti lehetőségek többszöröséhez jutottak hozzá. Rengeteg új lakóház épült, Kun Attila csapata pedig a megkapott tervrajz alapján kulcsra készen adta át a megrendelőnek a házat vagy a luxusvillát. Soha nem volt gond a munka hiánya, inkább az jelentette a kihívást, hogy az újabb és újabb ajánlatokból mit vállalhatnak fel. A nyolc évig tartó magyarországi vállalkozói időszak végére mintegy negyven emberrel dolgozott, az aprócska cégként induló vállalkozás építőipari vállalattá nőtte ki magát: a civil építkezések mellett egyre több ipari megrendelést is kapott, tehát komoly fejlődés és fejlesztési lehetőségek előtt állt. A szilágysági vállalkozó ekkor hozta meg élete egyik nehéz döntését: hazatért Erdélybe. „Számomra soha nem volt kérdéses, hogy hol szeretnék élni. Amikor sikerült annyi pénzt félretennem, amiből a Vérvölgyön maradt családom számára egy létbiztonságot jelentő kisvállalkozást tudtunk elindítani, eldöntöttem, hogy hazajövök. Kitelepedhettem volna családostól Magyarországra, nagy céggé fejleszthettem volna a vállalkozást, mégis jobban ragaszkodtam az itthonihoz” – magyarázza a hazatérés körülményeit. Magyarországi vállalkozását öccsére bízta, ő pedig hazatért Vérvölgyre.

Nem a legkisebb ár a célravezető

A kétezres évek derekán idehaza, a Szilágyságban is jó időszak fogadta. Modern földmunkagéppel tért haza, amihez más felszerelést is vásárolt, így az építkezéseken az alapozások kiásásához szükséges markológépekért a szó szoros értelmében sorban álltak az emberek, annyira kevés munkagép üzemelt. Ebben az időszakban sikerült gépparkká bővíteni munkagépeit, így az új erdélyi vállalkozása is hamarosan megerősödött. Eredetileg betonelemgyártásra akart szakosodni, és az ehhez szükséges telepet ki is építette szülőfalujában. Az infrastruktúra-fejlesztésre érkező uniós pénzek azonban jobb kínálatokkal kecsegtették, hiszen gépparkjára egyből sok faluban lett szükség a vízbevezetéshez és a szennyvízelvezetésre. Ezeket a munkálatokat többnyire alvállalkozóként kapta meg. A romániai pályázati rendszer ugyanis nem teszi lehetővé, hogy egy ilyen méretű kis cég megpályázzon egy 5 millió eurós falusi közművesítést, a megye néhány nagy cége viszont az elnyert munkálatokat mindig továbbadja alvállalkozóknak. „A haszon nagyobb részét természetesen lefölözik, de ha saját gépparkja van a cégnek, alvállalkozóként, kisebb profit mellett is megéri ilyen méretű munkát elvállalni” – magyarázza Kun.

Házépítés szegényeknek
Kun Attila különösen érzékeny elesett sorstársai iránt. Azt mondja, tisztában van vele, honnan indult. Hívő emberként azt tartja, megszerzett vagyona elsősorban nem az ő érdeme. Úgy próbál segíteni rossz körülmények között lakó, szegény sorban élő családokon, hogy a bontásból származó és felhasználható építőanyagot ingyen továbbadja, leszállítja a rászorulóknak, vagy éppen új házat épít sokgyerekes családok számára. Amikor egy ilyen akciót elindít, akadnak vállalkozótársak, építőanyag-forgalmazók, akik mélyen a piaci ár alatt vagy éppen ingyen biztosítják a szükséges építőanyagot. Mindehhez azt várja el, hogy azok részéről is meglegyen az együttműködés szándéka, akin segíteni szeretne. „Ha valakin segíteni akarunk, Isten mindig ott van mellettünk, így lesz ebből csapatmunka ”– fogalmaz.

Az utóbbi években rengeteg új munkagép érkezett a Szilágyságba is, ami jelentősen mérsékelte az árakat, a jó munkát végző, jó hírnévvel rendelkező cégeknek azonban így is bőven marad megrendelése. A 18 alkalmazottal dolgozó vérvölgyi vállalat a közművesítés és megyei útépítés mellett ma is foglalkozik építkezéssel, hiszen egy cég számára a több lábon állás létparancs.

Kun Attila a romániai piac legnagyobb gondját a szélhámos cégekben látja, amelyektől szerződés ellenére sem lehet behajtani a tartozásokat. Úgy tartja, példátlan az a romániai gyakorlat, hogy miközben valaki több céget is csődbe visz, és gyanútlan vállalkozókat ver át, újabb és újabb cégekkel szedheti áldozatait. Ez nagy körültekintést igényel, hiszen mint fogalmaz, ha nem néz alaposan utána a megrendelőnek, bármilyen szerződést is kössön, futhat a pénze után. Egy-egy ilyen érvágás a bankkölcsönnel dolgozó cégek számára végzetes is lehet, Kun azonban soha nem kért bankhitelt. Azt tartja, a legjobb az, ha önerőből és lassan építkezik az ember, mert akkor vállalkozása biztos lábakon áll.

„Az állami licitek rendszerébe eleve be van kódolva a rossz minőségű és határidőre el nem készíthető munka. Amikor egy liciten a legolcsóbb ár a döntő, magától értetődik, hogy azt nem lehet kivitelezni a kívánt paraméterek között. Ahhoz hogy nyerjenek, egyes cégek olyan nevetségesen alacsony árat kínálnak, amire ha egy szakember rápillant, rögtön látja, hogy az elnyert megbízatás mind a megbízó, mind a kivitelező számára fiaskó lesz. Ezen a rendszeren kéne változtatni!” – fogalmaz a vállalkozó.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.