A jóhiszemű adófizetőkön segítenek

Kőrössy Andrea 2015. november 26., 19:45

A jóhiszemű adófizetőknek kedvez a leköszönő Ponta-kormány idén októberben elfogadott sürgősségi rendelete, miszerint elengedik a rossz adófizetők büntetőkamatát, amennyiben az érintettek megadott határidőre befizetik a tartozást és a késedelmi kamatokat.

A jóhiszemű adófizetőkön segítenek
galéria
Fotó: Boda L. Gergely

Noha az intézkedés eredetileg csak a jogi személyekre vonatkozott volna, a kabinet végül úgy döntött, hogy a rendelkezést a magánszemélyekre is kiterjesztik. Habár Victor Ponta volt miniszterelnök korábban hangsúlyozta, hogy nem kifejezetten amnesztiáról van szó, hiszen nem magát az adósságot engedik el, a nehéz helyzetbe került érintetteknek mégis jókora könnyebbséget jelenthet az intézkedés. A 2015/44-es számú, a Hivatalos Közlönyben október közepén megjelent rendelet szerint azok a cégek és személyek, akik ez év szeptember 30-ig nem fizették ki a rájuk kirótt adókat és illetékeket, megúszhatják a büntetőkamatok kifizetését, amennyiben 2016. március 31-ig az államnak járó hozzájárulásokat, június végéig pedig a késedelmi kamatokat is leróják. Egy másik feltétel ugyanakkor, hogy a büntetőkamat eltörlésére vonatkozó kérés leadásának pillanatában minden adóbevallást be kell nyújtaniuk.

A büntetőkamat eltörlésére vonatkozó kérést legkésőbb 2016. június 30-ig kell benyújtani az adóhivatalnál. A sürgősségi rendelet arra is kitér, hogy a helyi önkormányzatok is elrendelhetnek hasonló jellegű intézkedést, azaz megadott feltételek mellett elengedhetik a helyi adókat és illetékeket határidőre be nem fizető jogi és magánszemélyek kamatját. Nem ez az első ilyen jellegű intézkedése a leköszönő kabinetnek, amely az elmúlt években többször hirdetett pénzügyi amnesztiát különböző kategóriákba tartozó személyek számára. Egy évvel ezelőtt, tavaly ősszel lépett hatályba az az intézkedés – a 2014/124-es számú törvény nyomán –, amelynek nyomán minden érintett közalkalmazott mentesült egy korábban kapott bérpótlék visszafizetése alól. A kormány ezt a rendeletet is módosította, eredetileg ugyanis az intézkedés csak egyes pedagógusokra vonatkozott volna, végül azonban Traian Băsescu akkori államfő felszólítására minden közalkalmazottra kiterjesztették.

Az érintetteknek egy 2009-ben elfogadott törvény alapján odaítélt bérpótlékot kellett volna visszafizetniük az államnak, amelyről a számvevőszék, valamint más ellenőrző szervek is megállapították, hogy jogtalanul utalták ki az állami alkalmazottaknak. „A rendszer által okozott hibát javítottuk ki, az indokolatlanul kiutalt juttatásért nem okolhatók a közalkalmazottak. Olyan összegekről beszélünk, amelyeket egy ostoba törvény alapján kellett volna visszafizetniük az állami beosztottaknak” – fogalmazott akkor az amnesztiát kezdeményező Liviu Pop szociáldemokrata (PSD) szenátor. A kormány tagjai egyébként nem részletezték, hogy az intézkedés hány személyt érintett, az erre vonatkozó kérdésre annyit közöltek, hogy mindez körülbelül 300 millió lejbe kerül az államnak.

Tavaly ősszel ugyanakkor nemcsak a közalkalmazottak, hanem a kismamák és a nyugdíjasok is „jól jártak”, hiszen a kormány az esetükben felszámolt adósságot is elengedte. A kismamák amnesztiájára vonatkozó dokumentum a 2010/111-es számú jogszabályt korrigálta, amely szerint az anyáknak vissza kellett volna fizetniük a hibásan kiszámított, így jogtalanul odaítélt gyermeknevelési segélyt (gyes). A parlament az amnesztia biztosítása mellett arról is döntött, hogy a már visszafizetett gyest a kormány ez év január elsejétől öt éven belül megtéríti a kismamáknak.

Az intézkedésre vonatkozó tervezetben a kezdeményezők ugyancsak arra hívták fel a figyelmet, hogy a kialakult helyzet miatt nem a kismamák, hanem a rendszerhibák okolhatók, az érintettek pedig önhibájukon kívül részesültek pluszjuttatásban, ezért nem kötelezhetőek annak visszafizetésére. Az intézkedés egyébként több mint 12 ezer fiatal anyukát érintett.

Hasonló helyzet alakult ki a nyugdíjasok kapcsán, akik szintén rendszerhiba miatt jutottak pluszösszeghez, amelyet végül nem kellett leróniuk. A parlament ugyanakkor ebben az – összesen 21 ezer nyugdíjast érintő – esetben is úgy döntött, hogy a már visszafizetett juttatást öt éven belül megtérítik, mindezt a 2014/125-ös számú jogszabályba foglalták bele.

A kormány az elmúlt időszakban nemcsak magánszemélyeknek kedvezett, hanem egyéni vállalkozói engedéllyel (PFA) rendelkezőkre vonatkozó amnesztiát is kihirdetett. Idén nyáron lépett hatályba a 2015/209-es számú törvény, amely bizonyos adókötelezettségek eltörlésére ad lehetőséget, ugyanakkor elfogadták a 2015/225-ös számú jogszabályt is, amely a megadott kategóriába tartozó személyeket mentesíti az egészségbiztosítási hozzájárulás kifizetése alól. A két jogszabály előírja, hogy nem kell egészségbiztosítási hozzájárulást fizetnie annak, akinek a jövedelme 2012 eleje és 2014 decembere között nem érte el a bruttó havi minimálbér értékét.

Az intézkedés azokat az egyéni vállalkozókat, illetve szerzői jogdíjból jövedelmet szerző személyeket is érinti, akik korábban átlépték a megadott jövedelemhatárt, és emiatt általános forgalmi adót (áfa/TVA) kellett volna fizetniük, ennek nyomán viszont amnesztiában részesültek. A dokumentumok emellett arról rendelkeznek, hogy a 2015 júliusa előtt belföldi vagy külföldi kiküldetésben dolgozó alkalmazottnak biztosított napidíj immár bérkiegészítésnek minősül, így ez után a fizetésekre vonatkozó adókat kell felszámolni.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.