Önértékelés: logika és paradoxon

2015. október 28., 19:47 utolsó módosítás: 2015. október 28., 19:48
Önértékelés: logika és paradoxon
galéria

Dr. Plesek Zoltán pszichológus

A társas élet egyik velejárója a folyamatos összehasonlítgatásból származó önértékelés. Ki vagyok én és ki a társam, elég jó vagyok-e és a társ elég jó-e számomra? Elnyúlt az az időszak, amelyet a párok a házasságkötés előtt együtt töltenek és sokkal több idő maradt arra, hogy a szerelem ábrándos időszakai után újra és újra értékeljük magunkat és társunkat. Másrészt a halálig tartó házasság fogalma is sokat veszített feltétlen értékéből. Talán ezek a tények is hozzájárulnak ahhoz, hogy ma nehezebben köttetnek a házasságok, mint ötven évvel ezelőtt, és sokkal gyakoribbak a válások. Nem tudnám eldönteni, hogy a mai „felvilágosult” állapot-e a jobb, vagy az akkori volt tényleg ideális az erős társadalmi értékeivel? Egy dolog biztos: a mai társadalom sajátosságai a párkapcsolatok esélyeire is kihatnak.

Egy időben sok fiatal nő keresett meg pszichológiai tanácsadásért, hogy valamit kezdjen alacsony önértékelésével. Úgy gondolta, hogy a magas önértékelés a jó. Általában azt mondták: ahhoz, hogy manapság érvényesülni lehessen, a nőnek magas önértékelésre van szüksége. Párkapcsolatukat és szakmai pályájukat akarták rendezni, illetve ahol ez még nem volt meg, a legjobb választásra törekedtek. A beszélgetés szerkezete nagyjából mindig ugyanazt a modellt követte: egyszerre keresték a magas önértékelést, és elítélték a törtetést és az önzőn céltudatos próbálkozásokat. A pszichológiai gondolkodás gyorsan átlátja ennek a következményeit: az ember ilyenkor az ellentmondásos értékei között gyötrődik, és sehova nem halad. Kis türelemmel és nem kevés beszélgetéssel a fiatalok eljutnak oda, hogy megértsék az ellentmondást, de ez még nem oldja meg a kérdést: hogyan tovább?

Az alacsony önértékelés második logikai csavarja abban áll, hogy valójában nincs olyan alacsony önértékelés miatt szenvedő ember, akinek az önértékelése ne legyen irreálisan magas is. Ezt már nehezebb lenyelni, hiszen az alacsony önértékelésű szerethető áldozat szerepéből nem szívesen lép ki az ember. A dolog logikája pofonegyszerű: lehet valakinek igazán alacsony önértékelése, de szenvedni csak akkor fog emiatt, ha legalább egészséges elvárásai vannak magával szemben. Az alacsony önértékelés és a helyes elvárások közötti eltérés egyre több kudarchoz vezet: az ember lassan átmegy az áldozat szerepébe, egyre türelmetlenebbül várja a sikert és emiatt elvárásai egyre inkább irreálissá válnak. Miközben telik az idő, az ember elismerést akar, ezért egyre türelmetlenebb lesz önmagával és környezetével szemben. Ha én tudom magamról, hogy mit érek – a jó nagyra nőtt önértékelés ellenére az eredmények késnek vagy elmaradnak –, akkor egy dolog lehetséges: a világgal van valami baj. A párom is jó nagy részét képezi a világomnak, szóval lehet, hogy vele van a gond. Ez pedig a társkapcsolatoknak legtöbbször nem tesz jót.

A tapasztalat szerint az emberek ösztönösen érzik azt, hogy a jó önértékelés nem lehetetlen és elérése nem bonyolult. Akinek ez mégsem sikerül, az rendszerint azért van, mert a jó önértékelés jó önismeretet feltételez, ez pedig csak idővel alakul(hat) ki. Nem mindegy, hogy hol és mikor van esélyünk megtanulni. Néha csábítónak tűnik az a vélemény, hogy helyes önértékelés nem is létezik.

Sorozatunk következő részében arról lesz szó, mi a jó önértékelés kulcsa és miként tudjuk azt ellenőrzés alatt tartani.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.