Katona vagy menyasszony

Sikó-Barabási Eszter 2016. augusztus 20., 11:48
Katona vagy menyasszony
galéria

Most a fájdalomról akarok írni. Nem a cseppfolyósra énekelt szűfájdalomról, a létfájások divatjáról sem, hanem a konkrét testi fájdalomról, amit egyre kevésbé tisztelünk magunkban, egymásban. Ritkán éreztem, hogy a fájdalom nem fér belém, túlnő rajtam, mondhatni, már-már önállósítja magát. Néhány vehemensebb fogfájáskor, ínszalagnyúláskor, szüléskor, 2 db. esetén, merthogy a harmadik – mint azt a szakértők megmondták – fájásgyenge volt (melyhez hasonlókat kívánok nekik), s a legutóbbi elhúzódó fájdalomkor, amely egy trombózist akart a tudomásomra hozni. Hogy egyáltalán miért hagytam, hogy felülkerekedjen rajtam, ez a legfőbb kérdés, miért röstelltem a fájdalmat, miért visszeres bogok kéklő tükrében vizsgálgattam a dühöngését, vajon eléggé fáj-e már nekem ahhoz, hogy letehessem a fakanalat, a mosolyt az arcomról, a mindennapi anyanyugalmat, na meg azt érzem, hogy nem tudok járni, de vajon mennyire nem tudok?!! Amikor a sürgősségre értem, gondoltam, ambuláns ellátással megúszom, de az orvosnő gyorsan három árvámat kezdte el emlegetni, ezért egyeztem bele, hogy beutaljanak.

Kórházi élet. Aki eddig csak a szülészeten volt életében, annak akár élmény is lehet. Egyedül kerültem egy kórterembe, a szívosztályra, jött a szakorvos – miért van itt, ez milyen trombózis, mikor nincs is megdagadva – vitatkozott velem, s bár alapjában véve emberként kezelt, csak éppen azt nem sziszegte felém, hogy sssszimuláááns. Akkor viszont már nem érdekelt, tudtam, hogy fájhat nyugodtan, nem én túlzom el, szinte megkönnyebbülést éreztem, hogy életveszélyben vagyok, és nemcsak az én technikáim hiányosak, az ommm, ommm fájdalommm leküzdésében, hanem ez egy igazi, legitim fájás, amiről papírom is lesz, s lám-lám, a mosdóba se mehetek ki, ahogy ezt a kerekes székecske mutatja a vödörrel. Jöttek vérhígító injekciót adni, a férjem meg csokis nápolyit hozott aggódó tekintettel, aztán éjféltájban nagy zörgetés, berobogott Dom’ Valentin, rögtön szívpittymérőt kapcsoltak rá, s ugyanúgy megkapta a maga vödrös trónusát, mint én. Valentin urat nem láttam a paravántól, de hallhattam nyögést, horkolást és azt a pajkos csobogást, amit meg sem próbált elrejteni, míg én hajnalig vidám ágybavizelések pelenkás fantáziaképeiben ringattam magam, de arra nem vett rá belém vert szemérmességem, hogy saját vödrömet megcsordítsam. Dom’ Valentin másnap reggel harsány szörut picsorusullal köszöntött, s kezdődött az élet. A napos oldalát az asszisztensek és a kórtermi társak jelentették. Terhesség és trombózis! – köszöntött vígan az asszisztens, aki takarítani jött, a kórtermi társak pedig, akikhez átkerültem, a „mi kismamánk”-nak becéztek. – Jaaaaaj, a mi kismamánk már három órája nem pisikált – (ka)kukkolta ki az egyik hölgy. Elröhögtem volna magam, ha a fent említett pisika nem akadályoz. Végül a – Pisikáljon, mi is szoktunk! – felszólításnak már nem lehetett ellenállni... Második napon semmi nem történt, tudniillik a dopplerhez nincsen kulcsa csak az érsebésznek. Én gyó­gyulgattam, ágynyugalom, nyújtott láb, szerető környezet, jó könyvek. A szakorvos szimpátiáját nem sikerült elnyernem – lehet, hogy kiszúrta, hogy a Pokolbéli víg napjaimat olvasom? Harmadnap megjött a jó érsebész. Majd negyedórán át szobroztam a rendelőjében ingben-glóriában, míg végül közölte, hogy ő mennyit tanult azért, hogy itt legyen, s hogy merem őt kioktatni, hogy melyik lábam fáj, meg látja ő, hogy ott van a k..va nagy trombózis, de nehogy azt higgyem, hogy ennél nincsen nagyobb... Na ekkor már csendesen bőgtem, a hormonok, a pucérságom, meg a hangnem miatt... ő pedig összemosolygott a szakorvosommal – egy–null a Mega-láztatás nevű valóságshow-ban az orvos javára, s még csak reggel van...

Negyednapra hazakerültem a kórházból. Az asszisztenseknek búcsúzóul hálamosolyt és két igen jó viccet adtam, a szakorvos meg érje be ezzel a pár sorral...

Nem szeretném, ha a gyermekeimtől bárki is elvitatná saját, jogos fájdalomérzetüket, ezért most nyíltan felhatalmazok mindenkit arra, vágjon szájon, mikor következőkor kibuggyan belőlem: Mire katona/menyasszony leszel, nem fog fájni...

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.