Ha nem jön a gólya

Makkay József 2014. július 04., 12:50

Sokan ismerünk gyermekáldásra váró párokat, akik a barátok kérdő tekintete elől menekülve reménykednek: előbb-utóbb mégis meglesz a keresztelő. Ma már azonban nem kell csodára várni: a meddőséggel küzdők egyre nagyobb táborához szól az utóbbi két évtizedben forradalmasított, Erdélyben is elérhető lombikbébi-kezelés.

Ha nem jön a gólya
galéria

 

István és Lilla története ihletett e cikk megírására. Lilla egy nap azzal az örömhírrel állított be hozzánk, hogy két hónapos terhes. Élete legnagyobb élménye: hosszú évek óta készülődnek rá, de valamennyi eddigi próbálkozás után kártyavárként omlott össze a teherbeesés reménye.

Mi lenne, ha megírnám a történeteteket? – tettem fel a kérdést családi barátaink nőtagjának. Lilla elkomorodott, és valami olyasmit mondott, hogy ebbe István nem egyezne bele. Istvánt ugyanis a legutóbbi orvosi eljárás lelkileg komolyan megviselte. Időbe telt, amíg sikerült feldolgoznia, hogy, ha gyereket akarnak, el kell fogadniuk az elfogadhatatlant: a feleségét egy ismeretlen férfi donorspermájával lehet csak megtermékenyíteni, miután sajátja erre alkalmatlan. „Amúgy Istvánnal férfiként minden rendben van” – osztotta meg az örömhír oldalvizein Lilla.

Másnap Istvánnal hármasban próbáltuk bontogatni a szálakat. A férfi megnyílt, és mesélni kezdett. Több éve járnak Kolozsvárra, Temesvárra, Debrecenbe, mindhiába. Miután évekkel ezelőtt kiderült, hogy mindkettőjükkel meddőségi problémák vannak, tucatnyi kezelésen estek át, a várt baba mégsem érkezett. Istvánnak már frásza van a negatív terhességi teszttől. Házasságuk hetedik esztendejében az is felmerült, hogy árvaházból fogadjanak örökbe gyereket. Kolozsvári nőgyógyászuk – aki már az összes sós fürdőt és tengerpartot kipróbáltatta velük –, azt tanácsolta, tegyenek még egy kísérletet, és jelentkezzenek kivizsgálásra, szaktanácsadásra az új marosszentgyörgyi meddőségi klinikán. Újabb tüzetes vizsgálat után a klinika szakemberei elmagyarázták: István spermaképlete annyira rossz, hogy kár hiú ábrándokat táplálni a párkapcsolatukból származó megtermékenyítésről. Ha gyereket akarnak, Lillát egy nyugat-európai spermabankból megrendelhető ondóval tudnák megtermékenyíteni.

Hetekbe telt, amíg feldolgozták a hírt. Döntésükhöz a szakorvosok véleménye is hozzájárult: korántsem egyedi esetről van szó, nem ők az első, és nem is az utolsó pár, aki erre a megoldásra szorul. A meddőséggel küzdő férfiak körében gyakori betegség ez, erre találták ki a spermabankokat. Ha nem is életet – a véradástól eltérően –, de mindenképpen boldogságot, boldog párkapcsolatot menthet meg.

Lilla számára a hosszú évek óta várt áldott állapot második hónapjától állandó pihenés következett: otthagyta munkahelyét, hogy minden percét az orvosok által előírtak szerint töltse. Méhe nehezen fogadta be a lombikban megfogant embriót, így a terhesség megmaradása is újabb erőpróba számukra.

A nagy kaland fotói

Mielőtt bebocsátást nyernék Nagy Barna nőgyógyász-főorvos rendelőjébe, a marosszentgyörgyi Maros Meddőségi Klinika várótermében a falon sorakozó gyermekek fényképeit nézegetem. A székeken leendő, reményteli kismamák, egymás kezét szorító párok várnak sorukra. A fényképek a klinika lombikbébi-programjából nyújtanak ízelítőt. A szakorvosi rendelőben derül ki, hogy sok fénykép fel sem kerülhet a tablóra, mert a szülők nem küldik el. Sokan szégyellik, hogy ilyen módon jutnak gyermekáldáshoz, így aztán teljes titoktartást kérnek, amit a klinika be is tart. Szerencsére azonban sok olyan szülő akad, aki elhozza gyerekét, hogy fényképen örökítsék meg a nagy közös kalandot, a kisbaba személyében megérkező boldogságot, és egyben a sokadik szakmai elégtételt a klinika nőgyógyászainak, biológusainak, dolgozóinak.

A 2011-ben alapított klinikán a lombikbébi-kezelés, az IVF (In Vitro Fertilizáció) tavalyi, 34,5 százalékos sikerrátája országos viszonylatban is kiemelkedő eredmény. A statisztika az első próbálkozásra megfogant, a méhbe beültetett embriók sikeres terhességarányát jelzi. A Magyarországon 1992-től nagy sikernek örvendő Kaáli Intézet klinikaláncának eredményes lombikbébi-programja honosodott meg magyar szakmai befektetők révén Erdélyben is. A klinika orvos-igazgatója, Nagy Barna szerint ez a fajta szolgáltatás azért mutat kiemelkedő eredményeket, mert a hasonló hazai klinikáktól eltérően kizárólag a meddőség kezelésével és a mesterséges megtermékenyítés különböző formáival foglalkoznak. Nincs szülészeti részlegük, nem vállalnak sürgősségi ellátást, ami elvonná a szakemberek figyelmét az egészségügyi intézmény fő szakterületétől. A terhességgondozást is csak három hónapig vállalják: a további hat hónapos időtartamra a páciens saját kezelőorvosához, nőgyógyászához kerül vissza. Ez a módszer az elmúlt évtizedekben nem csak Magyarországon, hanem Európa hasonló klinikáin is jó eredményeket hozott.

Ismeretlen apukák Dániából

Ismerőseim története alapján kérdezem dr. Nagy Barnát: tudnak-e segíteni valamennyi olyan páron, aki mindent elkövet, hogy gyereke legyen? „Átlagosan a párok tíz százaléka küzd meddőséggel. A hozzánk kerülők mintegy kilencven százalékának van reális esélye gyermekáldásra” – válaszol. A biztatóan magas sikerarányra romániai átlagban azonban mégsincs esély, mert a 12 ezer lejbe kerülő orvosi beavatkozás és kezelés költségeiből az Egészségügyi Biztosító Pénztár pillanatnyilag semmit sem vállal. Tavalyelőtt mintegy 4000 lejt fizetett ki a biztosító a lombikbébiprogramban részt vevők számára, tavalyra azonban a keret kimerült, és úgy tűnik, idén sincs rá pénz.

Az Európai Unióban egymillió lakosra átlagban 1200 mesterséges megtermékenyítés jut – ennyi „lombikbaba” születik –, Románia azonban tavaly az európai átlag mintegy 10 százalékát teljesítette. A két-három magánklinika mellett a kolozsvári, temesvári és bukaresti állami kórházban elérhető meddőségi kezeléseket és az IVF-beavatkozást a páciensnek épp úgy ki kell fizetnie, mint magánklinikán, erre pedig csak az anyagilag tehetősebb réteg képes. Igaz, ma már erre a célra is lehet kedvezményes kamatú banki hitelt igényelni, a program mégsem a szegényebb rétegekhez szól. Aki rászánja magát a tüzetes kivizsgálásra, és az ennek függvényében felírt orvosi kezelésekre, annak Romániában is jó esélye van a keresztelőre.

A nőgyógyász tapasztalata szerint a klinikához forduló, meddőségben szenvedő párok mintegy fele-harmada kerül lombikbébi kezelésre. A jelentkezők jelentős hányadát sokrétű kezeléssel gyógyítják ki, és egy idő után a kismamák természetes úton is teherbe esnek, azaz visszaáll termékenységük. A meddőség egyformán érintheti a pár mindkét tagját, így szükséges a közös részvétel, a közös kivizsgálás. A gyógyíthatatlan férfimeddőség esetében lehet igényelni spermadonort: Romániának dán spermabankkal van minisztériumi szintű szerződése. A leendő apukáról csak egyéves korban készült képet kaphat az igénylő, a donor személye mindvégig titokban marad.

Nagycsalád lombikban

A meddőségi arány növekedése egyértelműen összefüggésbe hozható a megváltozott életformával. A női szervezet és a leendő gyerek számára ideális szülési periódus a húsz év körüli életkor: ekkor a legmagasabb a nők termékenysége. A kor előrehaladtával ez folyamatosan, 35 év után pedig látványosan csökken, – mondja a nőgyógyász. Az egyetemi tanulmányokat folytató nők azonban jóval harminc után vagy éppen a negyedik ikszhez közeledve vállalnak gyereket. A marosvásárhelyi szakember szerint a gyerekvállalás egyre inkább a nő karrierjétől függ, emiatt tolódik ki folyamatosan az első szülés időpontja. Nagy Barna mégis örvendetes jelenségnek tartja, hogy az utóbbi időben Erdélyben is növekszik a születések száma, egyre több harmincan túli nő vállal újabb babát a korábban megszületett gyereke mellé, esetenként a harmadikat vagy akár negyediket is. A klinika minden igényre felkészült: a lombikbébi procedúrával egyszerre több ovocitát termékenyítenek meg, következésképpen a 3-5 napig mesterséges körülmények között tenyésztett embriókat több évre is lefagyasztva tartósítják a későbbi beültetéshez. Gyakori eset, hogy az első gyerek után a szülők másodszor is felkeresik a klinikát újabb embrióbeültetés céljából. A zömében Székelyföldről, Észak-Erdélyből, egy-két moldvai megyéből érkező betegek közül – a sikeres lombikbébi-kezelés nyomán – 160 kismama maradt eddig terhes a két év alatt.

A romániai kezelési lehetőségek bővülésével néhány éve már nincs szükség Magyarországon vagy nyugati országokban szerencsét próbálni. A rendszerváltás után a meddőséggel küszködő legtöbb erdélyi magyar beteget Magyarországra irányították. Ez ma már azért nem vonzó az erdélyieknek, mert az itthoni kivizsgálás olcsóbb. Igaz, a magyar egészségügyi biztosítással rendelkező személyek számára a magyarországi egészségügyi rendszer öt ingyenes IVF-beavatkozást finanszíroz. A nemzetközi átlag alapján a meddőségi tünetekkel küszködő nők 3,5 beavatkozás után maradnak terhesen, a magyar rendszer tehát az egyik legbőkezűbb az unióban.

„Egyre több európai országban államilag finanszírozott egészségügyi programok része lett a demográfiai kérdés. Nálunk ez a szemléletváltás még várat magára” – összegzi a romániai helyzetképet Nagy Barna. Pedig a gólya mindenhová szívesen megérkezne.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett erdelyinaplo.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az erdelyinaplo.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID erdelyinaplo.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ erdelyinaplo.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Statisztikai célú sütik

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A statisztikai célú sütik által gyűjtött információk arra vonatkoznak, hogy pl. a látogató az oldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett nyitott meg, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje stb.

A felhasználónak lehetősége van a normál, illetve anonimizált beállítás közül választani.

Például, a Google Analytics IP-anonimizálási funkciója az IPv4-felhasználók IP-címének utolsó oktettjét, illetve az IPv6-címek utolsó 80 bitjét nem sokkal a cím Analytics adatgyűjtő hálózatba kerülése után nullára állítja a memóriában. Ilyen esetben a rendszer soha nem írja lemezre a teljes IP-címet.

Statisztikai célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Statisztikai célú sütik:

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – minden funkció aktiválásra kerül

ANONIM – a társadalmi-demográfiai funkciókat inaktiválódnak, és az IP-cím anonimizálásra kerül

Statisztikai célú sütik listája: _ga, _gat, _gid.


ANONIM
NORMÁL
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport