Különleges kennivalók

György Ottilia 2016. április 28., 06:57
Különleges kennivalók
galéria

Érdemes a boltban készen kapható ízesített kennivalók helyett a házilag készített szendvicskrémekben gondolkodni. Általában egy-egy ilyen kennivaló elkészítése túl sok időt nem vesz igénybe, ellenben tudjuk, hogy milyen alapanyagokat használtunk fel hozzá, így elkerülhetjük a tartósítószerek és ízfokozók használatát. Emellett pedig változatos formában készíthetünk sokféle alapanyagból jobbnál jobb ennivalókat. Íme néhány érdekes variáció!

Élesztőpástétom

Hozzávalók: 2,5 dkg élesztő, 2,5 dl tej, 1 kisebb hagyma, 5 evőkanál zsemlemorzsa, 2 tojás, só, bors, 1 marék petrezselyemzöld, 1 evőkanál édes mustár, kevés olaj

Elkészítés: Atejbe belemorzsoljuk az élesztőt és belekeverjük a zsemlemorzsát, majd félretesszük. Kevés olajon egy serpenyőben megfonnyasztjuk az apróra vágott hagymát, hozzáöntjük a zsemlemorzsás keveréket, fűszerezzük sóval és borssal, majd addig keverjük, amíg elválik az edény falától. Levesszük a tűzről hozzáadjuk a felvert tojásokat és a petrezselyemzöldet aprítva, valamint a mustárt, majd visszatesszük a tűzre és a tojások megszilárdulásáig kevergetjük.

Medvehagymás tojáskrém

Hozzávalók: 6 darab tojás, 2 evőkanál mustár, 3-4 evőkanál tejföl, só, kevés citromlé, 1–2 levél medvehagyma, kevés olívaolaj

Elkészítés: A tojásokat keményre főzzük, meghámozzuk, majd egy tálba rakjuk. Hozzáadjuk a tejfölt, a mustárt és a citromlevet és összeturmixszoljuk. A medvehagymát apróra vágjuk, majd végül a tojáskrémet fűszerezzük a hagymával és kevés sóval. Pirítós kenyérre kenve fogyasztjuk.

Köleskörözött

Hozzávalók: 10 dkg köles, 1 kis fej lila hagyma, 2 evőkanál tejföl, 5 dkg vaj, 1 evőkanál mustár, 1 marék petrezselyemzöld, köménymag, só, fűszerpaprika

Elkészítés: A kölest háromszor annyi vízbe rakjuk, megsózzuk és puhára főzzük, majd kihűtjük. Amikor kihűlt, a vajat a mustárral és a tejföllel összekeverjük, hozzáadjuk a kölest, és krémesre kavarjuk. A hagymát meghámozzuk és apróra vágjuk, a petrezselyemzöldet felaprítjuk, és mindkettőt a köleshez adjuk. Végül ízesítjük fűszerpaprikával, sóval és köménymaggal.

Gombapástétom

Hozzávalók: 25 dkg barna csiperkegomba, 2 evőkanál szárított vargánya vízbe áztatva, 10 dkg vaj, 1 hagyma, 2 cikk fokhagyma, 1 marék petrezselyemzöld apróra vágva, 1 teáskanál citromlé, só, bors, kakukkfű

Elkészítés: A gombát megmossuk, szeletekre vágjuk. A kétféle hagymát meghámozzuk, és apróra vágjuk. 5 dkg vajon a hagymákat megfonnyasztjuk, hozzáadjuk a kétféle gombát, fűszerezzük sóval, borssal és kakukkfűvel, majd összepároljuk. Addig pároljuk, amíg a leve elfő. Ezután turmixgépbe rakjuk, hozzáadjuk a maradék vajat, a petrezselyemzöldet, kevés citromlevet, és pépesítjük. Hűtőben kihűtjük, majd pirítósra kenve tálaljuk.

 

Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.