Egyfajta életút

Botházi Mária 2015. augusztus 21., 12:54
Egyfajta életút
galéria

Fiatal, nem tudja még. Hogy van-e lényeg a szándék mögött. Szándék a mozdulat mögött. Gondolat a mondat mögött. Érzés a mozdulatban. Előképzés a csókolatban. Hogy a kacér facér arc kit takar? Hogy Jani-e a Jani és Kati-e a Kati? Bizony, ez néha nehéz. Hogy tényleg így? Hogy őt vajon? Vagy benne valaki mást? Hogy őt csak valamiért? Egyet azért tud, olvasta (meg különben is): hogy egyszer csak jönni fog. Egy honleány, egy honlegény (szép, okos, szerény – vagyo­na másodlagos). De néha külföldi is megteszi. Bár a többség ritkán gondol szerelmi határátlépésre, az elején legalább. (Ha ő az enyém, ismerje a pufulecet és Markó Bélát.) No, a lényeg, hogy tudvalevő, az élet hepi: egyszer majd valaki boldoggá teszi.

Fiatal még, de tudja már. Hogy ha Jani Jani is volt, és ha Kati Kati is volt, az igazi, néha mégsem az, aki. Hogy magától is befejeződik egy mondat, egy mozdulat. Hogy talán jobb lenne, ha lógna a levegőben, és mégis lezárul a moccanat. Utána ugyanúgy űr marad. Hogy nem lesz közös, ami sosem volt az, hogy Jani, hogy Kati közelre nem lát, ha messze néz. Hogy Markó Béla könnyen a múlt ködébe vész. Pufulec maradt még, de rövidest egyedül eszi. Egyszer majd valaki boldoggá teszi.

Nem olyan fiatal már, lassan középkorú. Sokat tud, de valahogy nem eleget. Persze azért nem kevés, amit. Tudja (és persze olvasta is), hogy minden Jani és minden Kati mögött egy Feri, egy Rozi lapít. Aki előlép, ha eljön az idő. És eljön, mert gyorsan telik. Ki mint lép, úgy halad. (A pufulec marad.) Szépen haladnak a fiatalok. Amit lehet, meg kell osztani. Párosan szép. A te életed, azt csinálsz vele, amit akarsz. De ne vidd a sírba anyukát, és óvjad apádat, hisz olyan zsémbes. Hozzad a sok szép unokát. Mondjanak verset a szomszédoknak, otthon csöndesen legyenek el. Igen, néha hosszú lesz az út hazafelé. Jó, ha Feri, ha Rozi szereti a lízingelt autót vezetni. S ha sok száz kilométeren át teszi ezt szótlanul, a recept lehet, hogy megfakul. Nem olyan fiatal már, valami kéne még. Valahogy nem elég. Valami hiányzik neki. No, de legbelül egy gondolat sejteti: egyszer valaki boldoggá teszi.

Nem fiatal már, ötvenes. Egyre kevesebbet tud, azt sem biztosan. Nem hitte, hogy így lesz, de valahogy minden bizonytalan. A kisbolt hétvégén sem zár. Negyedannyi cukorral készül a baracklekvár. Nagy gyerekei, nagy lakása lett, másak a szobák, másak a hangok, a helyét nem leli. Nem olyan, mint rég volt a Rozi, a Feri. Pedig Rozi sokat ad, főz, süt, tereget, számlát befizet. Mint mondtuk már, autót vezet. Takarítja a sok szobát. Átpelenkázza anyukát. És ugyanúgy, hát persze, jó fiú a Feri. Az autót szervizeli, a pénz javát megkeresi. A smarttévét beállítja, a kertet avartalanítja. És mégis, tán a kínai horoszkóp teszi, sárkány lett a Rozi és oroszlán a Feri. Mindene több, de kevesebb jut neki. Egyszer majd valaki boldoggá teszi.

Idős lett, és tudja már. Hogy éppen az a buli: a honlegény, a honleány csupán egy jó sztori. Hogy kevés mondat mögött van gondolat, de amit mond, az megmarad. Ja, és a mozdulat főként tapasztalat. Tudja már, hogy párosan vagy páratlanul, pártosan vagy pártatlanul, megosztva vagy osztatlanul valami mindig hiányzik piszkosul. (Ne büntesse ezért, biztos úr.) De most már így is megteszi. A lakása hatalmas neki (temetőben nyugszik a Rozi, a Feri). Egy­szer majd valaki. Teszi-veszi. Eszi, nem eszi...

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.