„Editkével illatoztunk éhesen”

Botházi Mária 2015. március 22., 15:42
„Editkével illatoztunk éhesen”
galéria

Az alábbi naplóbejegyzést Kiss Katalin (feleség, anya, hivatalnok) írta valamikor a kétezres évek elején – mindennemű egybeesés mások életével a véletlen műve.

Húsvéthétfő

„Szép nap ez a mai, az ember igazán érzi, hogy nő, hogy gondolnak, figyelnek rá a férfiak, és az is milyen jó, ahogy a szokásainkat őrzi társadalmunk. Mi Editkével a mai nap után biztosan nem hervadunk el. Bár kicsit (nagyon) kókadt voltam egész nap, későig fennmaradtam tegnap este, krepp papírból virágokat hajtogattam (harmincat), fenyőkoszorút készítettem: a fiam az éjjel szegezte a bokrétáit a lányos házak kapuira, nálunk ez a szokás. Elég dühös volt szegénykém, hogy csak éjfél után lettek meg a koszorúk, dehát azelőtt – alig pihentünk a húsvéti ebéd után – száz tojást festettünk a lányommal, s még így is alig volt elég.

Reméltem, hogy a reggeli misére eljutok, annyira szeretem, csak üldögélek, nem szól hozzám senki, de már nyolckor jött locsolni a szomszédék Tibikéje, ennivaló ötéves, csak egy kicsit korán kel, az anyja is mindig panaszkodik. (Rettenetes pacsuli volt a locsolója, moshatom ki a hálóingemet is, pedig csak szombaton vettem fel.) Ezzel el is indult a locsolóáradat, mire elmostam a reggelizőedényt s összekaptam a lakást, már jöttek is a kislegények az utcából, mindenkinek adtam öt lejt, ez a szokás, ennyit kell adni, s tettem két-két csokicsirkét is a tojások mellé (azoknak a fiúknak, akik bokrétát hoztak Editkémnek, öt-öt tojást szokás adni). Ne érje szó a ház elejét.

A lányom ruháját fél órán át vasaltam, remélem, jövőre kinövi. Szép bő a szoknyarésze, sokan be is locsoltak alája, kérdeztem a szomszédoktól, hogy ilyenkor mit lehet tenni, Editke mégiscsak tizenkét éves, de azt mondják, hamar eltelik, észre sem kell venni, csak el kell tűrni, mert ilyen a népszokás. Hát, nem is tudom...

Szerencsére az én okos tizennégy éves nagyfiam csak egy kis vízzel locsolt fejre, s csak ebéd után indult el (háromszor fogtam neki, hogy kivasaljam az ingét és a nadrágját, többen locsoltak közben). Az előbb jött haza, ment is hányni, hiába próbált tiltakozni szegény, megitatták mindennel. Azt mondják, ez a szokás, így lesz belőle férfi, állítólag a nagyapjából is így lett. (Remélem, nem hányja le a húsvétra frissen húzott ágyneműt. Úgyértem, a fiam.)

A férjem csak öt után indult el locsolni, mert nagyon unta, hogy inget kell felvenni s öltönynadrágot, dehát ez a szokás. Két locsoló érkezett, amíg neki is kivasaltam. (Én csak a műszálas apróvirágos ruhámat kaptam fel reggel, azt legalább nem kell vasalni.) Kocsival ment, mert azt mondta, eléggé unja a nőket is, akikhez mennie kell, ha nem iszik, hamarabb végez.

Ebédelni is alig tudtunk, állandóan érkezett valaki. A férjem és a fiam kanalazta a levest, mi Editkével csak álltunk s illatoztunk az előszobában éhesen. Na, de mindez értünk van, hogy ne hervadjunk el, ne szóljunk egy szót se, ehhez képest semmi, hogy a hideg báránylevest nem lehet megenni. A sült teljesen összeszáradt a sütőben, négyszer melegítettük, mire le tudtunk ülni. Kicsit sajnáltam, mert aranyáron volt a bárány, s mennyi munka volt vele.

A fejem borzasztóan fáj (az Editkéé is, sajnos azt mondja, neki is hányingere van, vajon milyen lesz az éjszakánk). Jól meglocsolt mindenki mindenhol, így szokás, főleg koraeste, hét körül huszonketten ültünk a nagyszobában, Editke kétszer ment le a boltba sörért, pedig jól bevásároltunk. (Editkének így mégsem tudjuk megvenni azt a tavaszi bőrcipőt, de nem baj, mert a sógornőm ígért valami használtakat.) Kicsit nehéz volt tartani a frontot, mert egy idő után minden házasember a nemi élettel viccelődött, s ott voltak Editke osztálytársai is, pirultak rendesen.

Tizenegy körül ment el az utolsó vendég, minden poharunk mosatlan. Utolsó erőmmel hajat is kell mosnom, holnap munkanap. A születésnapom óta nem voltam ilyen fáradt, nagy buli volt, jól megünnepeltek akkor is, sokat főztem, két tortát sütöttem, s utána még a konyhabútort is lemostam, mert nálunk a családban mindenkinél ragyog a konyhabútor (is). Lehet, azért a poharakat nem mosom ma már el, megvárnak holnap, ha minden jól megy, öt körül itthon vagyok, addig csak nem jön hozzánk senki. Milyen hamar elteltek a szabadnapok.”

 

1 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.