A bábos borász talpon maradt

Nánó Csaba 2015. január 18., 18:14

Fiatal korában „postás Lacinak” becézték, évek múltán Erdély-szerte ismert bábszínész és borszakértő lett. Művelődésszervezőként is jeleskedik, szerteágazó tudását jelzi, hogy nemrégiben részt vett egy népszerű magyarországi vetélkedőn is. Ahonnan nem tért haza üres kézzel.

A bábos borász talpon maradt
galéria

Az 1960-as évek elején született generáció egyes tagjainak egyik tiltakozási formája a diktatórikus rendszer ellen az volt, hogy lóhalálában menekült az iskola vagy egyetem által kijelölt „kényszermunkahelyek” elől. Voltak, akik idegen országokig meg sem álltak, mások olyan munkát igyekeztek vállalni, ahol nem dirigálhatott félművelt pártaktivista nekik.  

Ezen az úton vágott neki az életnek Vincze László bábművész is. Kolozsvár egyik külvárosában újságot és nyugdíjakat vitt házhoz – innen a „postás Laci” becenév –, később szobafestőként dolgozott, két évig latint tanított, majd könyvtárosként kereste a napi betevőt, mígnem az 1980-as évek végén egymásra találtak a bábokkal. „Állami bábszínháznál kezdtem – idézi fel Laci –, majd amikor szabadabb szelek kezdtek fújdogálni, alapítványt hoztam létre, hogy annak keretében függetlenként bábozhassak. A gazdasági válságot én is megéreztem, így hát besoroltam az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület szárnyai alá, ahol művelődésszervezőként dolgozom, de a bábszínházat sem adtam fel”.

Átlényegülés

Nem kis bátorságra vall, hogy Vincze László akkor hagyta ott az állami bábszínházat, és alapított magántársulatot, amikor a független, egy- vagy kétszemélyes bábozásnak még hírét sem nagyon hallották Erdélyben. „Ha féltem volna, hogy belebukom, nem vágok bele. De láttam a magyarországi példát, ott már működött a dolog. Nyitott szemmel jártam Erdélyt, figyeltem, és nem árnyékra vetődtem.” Eleinte persze kellett némi türelmi idő, míg beindult a szekér, ha Laci családjában valakinek valamire vágya támadt, mondogatták is, „majd ha apának bejön...” Aztán a kilencvenes évek közepe táján elérkezett a falu- és városnapok divatja – kezdetben csak eszméletlen evés-ivásban merült ki a program, később a kultúra is belopózott a rendezvényekre –, és Laciék is elkezdtek lobbizni a szervezőknél műsoraikkal. Akik maguk is hamar rájöttek, hogy a temérdek gyereket a bábszínházzal lehet a leginkább lekötni, így lehet nyújtani számukra valamit egy kólán kívül. Vincze Laci hamarosan állandó és közkedvelt vendége lett ezeknek a rendezvényeknek. Ma már alig van falunap, városnap, forgatag, sokadalom, ahol ne lenne bábos műsor, és ez nagyrészt az ő munkájának is köszönhető. Laciék örömmel mennek bárhova, és ha egy évtizede a vendéglátók csodálkoztak, hogy a társulat két, legfeljebb három tagból áll, ma már az lenne különös, ha 10-15 bábszínész állítana be egy előadással. „Egyébként is egyik oka társulatom létrehozásának az volt, hogy mozgékony legyek. Hiába a nagy állami támogatás, struktúra, ha alig jutsz el valahova. Márpedig Erdélyben rengeteg gyerek van, akik nem látnának bábszínházat, ha mi nem mennénk”. Vincze Laci összeszámolta: kis társulata eddigi tevékenysége alatt 265 erdélyi településre – többek között a szórványba – látogatott el! Mivel sok esetben egyedül áll a fal mögött, megtanulta mindkét kezével kezelni a bábukat. A darabokat ő maga írja át egy, kettő vagy három kézre, műsorpolitikája pedig a magyar népmesékre alapoz. „Ma már a csapból is a Grimm mesék, Hófehérke és a többiek folynak, ezért úgy gondoltuk, visszatérünk a gyökerekhez” – jegyzi meg a művész. Előkereste az ötven évig elhallgatott bethlehemes és vásári játékokat is, melyeket az állami bábszínházak nem túl gyakran, vagy egyáltalán nem játszanak.

A bor szakértője

Jó magyar emberhez illően szabadidejében Vincze László is megivott egy-egy pohár finom bort. Aztán érdekes dolog történt: zsigeri viszolygást érzett az édes, vörös borok iránt, és nem tudta ennek az okát. „Ideológiailag nem voltam eléggé felkészülve, nem tudtam, honnan származik ez a taszítás”. Mi sem egyszerűbb, gondolta, mint elmerülni a bor kultúrájában, és kideríteni, mi és miért történik a borok világában. Néhány évvel ezelőtt Kolozsváron meghirdettek egy borismereti tanfolyamot, melyre Laci természetesen benevezett. „Akkor aztán becsületesen elkapott a gépszíj, következő évben elvégeztem a másodfokú tanfolyamot, a harmadfokúra már Budapestre utaztam, mindegyik után vizsgát tettem”.  Tele van oklevelekkel, és ma már eleget tud ahhoz, hogy tudja...milyen keveset tud. „Bortestvéreivel” alakítottak egy borvadász társaságot, akik „levadásszák” és értékelik a jó borokat, és évek óta nagyon sikeres borkóstolókat is szerveznek. Művelődésszervezői tevékenységébe Vincze László beemelte a borismereti estéket is, melyeket a kolozsvári Györkös Mányi Albert emlékházban tartanak havi rendszerességgel. „A bor hozzátartozik mindennapi életünkhöz, kultúránkhoz. Próbálom elfogadtatni az emberekkel, hogy a borral kapcsolatban társművészetekről is beszélhetünk, amiket a finom nedű megihletett. Szeretném egy tető alá hozni a bort az irodalommal, festészettel, zenével, hiszen összetartoznak, bár helyenként nem is tudják.” A bor – véli Laci – a magyar ember szakrális itala, hozzátartozik a magyar földhöz. Ha az ember szájába veszi a bort, az egy táj üzenetét hordozza magában: „A borból el lehet képzelni a tájat, az ott élő embereket.” A borkultúránkban jelentős a lemaradás: ha az étteremben nem elég hideg a sör, vissza kell küldeni, de hogy a fehér bort is ugyanúgy, ha nincs hűtve, azt már nem tudjuk. És azt sem nagyon tudjuk, hogy milyen ételhez mit kell inni. Sajnos, a pincérek között is kevés az olyan, aki ajánlani tudná a megfelelő bort...

Hozta a pénzt

Bár az előző két témához nem igazán kapcsolódik, de Vincze László jellemét jól tükrözi, hogy vette a bátorságot, és jelentkezett a közkedvelt Maradj talpon! játékba. Méghozzá nem is elenyésző sikerrel. „Sokáig néztem a műsort, szerettem, mert nagyon szellemes műsorvezető vezeti az adást, nem lebutított vetélkedő-formája volt”. Amikor Kolozsváron kerestek jelentkezőket, Laci is benevezett a válogatóra. „Nem a nyerési kényszer vezetett, ezért felszabadultan tudtam játszani. A nyugalom  hatott, szépen jöttek az összegek, amikor éreztem, hogy fáradok, abbahagytam”. Meséli, hogy a program reggel kezdődött – több adást rögzítenek egy nap –, ő valamikor este, a már sokadik játékban került sorra. Azt ő sem tudja, hova esnek a versenyzők, csak az tapasztalja meg, aki lepottyan – de valószínűleg azt is köti a titoktartás fogadalma. A stúdióba érkezéskor még nem tudta László, hogy ő lesz a kihívó játékos: „Ott helyben dől el, ki játszik középen. Talán bizonyos típusokat keresnek, a nagy bajuszom, ősz hajam, enyhe pocakom szólhatott mellettem, no meg az, hogy a temérdek harminc körüli reálértelmiségi között az én hivatásom kissé kirívó volt.” Így aztán „postás Laci” ezúttal nem vitte a pénzt, hanem ő hozott haza egy kis mellékest Budapestről...

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.