Tusványos, ahol az alvás csak álom

Kádár Hanga 2016. augusztus 03., 20:57 utolsó módosítás: 2016. augusztus 03., 21:00

A diákok, egyetemisták és nem táborozó érdeklődők évről-évre bebizonyítják, hogy a szükséges politikai ismereteket két koncert között is elsajátíthatja az ember. A fesztiválozók minden fáradtságot leküzdve már a reggeli órákban megtöltötték a beszélgetések helyszíneit. Riportban jártuk be a tusványosi szabadegyetemet.

Tusványos, ahol az alvás csak álom
galéria
Fotó: MTI

A jövőben Tusnádfürdőn sátorozni kívánkozó, vonattal és csomagokkal érkező sorstársaknak üzenem: az első nap leadnak pár kiló felesleget az állomás és a tábor közötti cipekedő túrán. De nem panaszkodhatom, hiszen sátorveréskor napsütés fogadott. Igaz, ez a művelet közel sem bizonyult mindenki számára könnyű feladatnak. A szomszéd négyzetméteren külföldi fiatal nő készült hont foglalni, törte is rendesen a magyart és pillanatokkal később a kezét is, miután rájött, hogy mire vállalkozott. Háromnegyed órányi sikertelen próbálkozás után előkerült a használati utasítás, mi meg úgy döntöttünk, hogy segíteni kell. A művelet viszont rajtunk is kifogott, az ideiglenes lakóhely tulaja pedig kétpercenként eszmélt rá hangosan, hogyan is kellene ütni, csavarni a kampókat. Fél óra után még mindig inkább hurkatöltőre emlékeztetett a kempingeszköz, de legalább sikerült lakhatóvá eszkábálnunk.

Híg hangulatú indítás

Mire izzasztó munkánk jól megérdemelt gyümölcsére áldomást ihattunk volna, hangyasűrűséggel megtelt a tábor, így rögtön bizonyossá vált, hogy a szomszéd sátrából nemcsak a horkolás, de a világos sör okozta böfögés is áthallatszik. A táborba bejelentkezett nagy tömeg ellenére a Bagossy Brothers Company koncertjén enyhén foghíjas közönség libegett a tizedik sor után, Ákosra jóval többen voltak kíváncsiak, bár az unott fintorral zenélő énekes nem mindenkinél ütötte meg a hangulatteremtés elvárt mércéjét, így sokan kedd éjfélkor csalódott arccal indultak haza. Többen a habbal teli műanyagpoharakkal egyensúlyozó skótszoknyás fiúknak szurkoltak, hogy a billegő kirándulás végére maradjon is valami a hűtött nedűből.

Eltöprengtem, hogyan is sűríthetném össze épkézláb mondatokba a tusnádi hömpölygés kezdetét. Balról a zúgó Olt és a dobhártyaszaggató vonatsíp, jobbról két technobuli és egy koncertsátor összemosódott dübörgése próbált erőszakkal megihletni. Az alvás pedig egy hétre szép álom maradt.

A románok nem kérnek Tusványosból

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár az erdélyi és a Kárpát-medencei magyar fiatalok egyik legfontosabb eseményének titulálta a bálványosi szabadegyetemet. „A tusnádi találkozók számos lényeges politikai újítás kiindulópontjai voltak már, a romániai magyaroknak adott magyar állampolgárság ügye is innen indult el” – fejtette ki a politikus.

A diákok, egyetemisták és nem táborozó érdeklődők pedig évről-évre bebizonyítják, hogy a szükséges politikai ismereteket két koncert között is elsajátíthatja az ember. A fesztiválozók minden fáradtságot leküzdve már a megnyitó napján megtöltötték a Lőrincz Csaba-sátrat, sőt a hajnali hat órai hálózsákba-bújás ellenére minden reggel kilenckor talpon voltak, hogy a huszonnégy sátor valamelyikébe beülve irodalmi, politikai, gazdasági vagy éppen egyházi témában beszélgessenek hazai és nemzetközi szakértőkkel.

A külföldi munkavállalás miatt megnőtt elvándorlásra utalva a megnyitóbeszélgetésen összegyűlt előadók többször is felhívták az ifjak figyelmét az itthon történő boldogulás keresésére és a gyermekvállalás fontosságára. A tusványosi táborozás így talán nem csak közéleti nóvumok forrásaként marad fenn a köztudatban.

A beszélgetések színvonalát az anyaországbeliek mellett neves brit, szlovák, szlovén, amerikai közéleti specialisták, újságírók párbeszédei emelték, de kiderült, a román politikum nem tartja fontosnak az eseménysorozatot. „A román politikusok nagy része egyáltalán nem reagál a tusványosi meghívókra” – közölte Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke.

Istennel vagy Isten nélkül?

A közéleti témában tartott előadásokat az európai politikai- és migránsválság témájára fűzték fel. A közép-európai keresztény vízió tematikájában elhangzott szerdai beszélgetés előadói egyetértettek abban, hogy Európában újra a keresztény erkölcsöknek kell a politikai életet vezetniük.

„István király is a kereszténység égisze alatt egyesítette, építette ki és tette virágzóvá Magyarországot” – mondta David Campanale, a BBC londoni tudósítója, aki szerint a kereszténység olyan személyes, illetve nemzeti identitást és moralitást adó értékeket biztosít, amely nélkül lehetetlen demokratikus kormányt kialakítani. Az újságíró úgy véli, a migránsválság jelentős mértékben akadályozhatja egy fellendített keresztény Európa létrehozását.

Takács Szabolcs Ferenc, magyarországi európai ügyekért felelős államtitkár kiemelte, minden, a miénktől különböző vallást és kultúrát tiszteletben kell tartanunk, s bár a békés iszlámot elkülönítjük a terrorizmustól, nem szabad elfelednünk, hogy kontinensünk a zsidó-keresztény egyházi kultúra erényeire, és nem a muszlim hitre épült.

„Bemutatkozásnál azt válaszolom, hogy magyar vagyok, és nem azt, hogy közép-európai” – hangsúlyozta Faragó Csaba, az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezetének (YEPP) alelnöke az európai identitásról szóló délutánon a Bánffy Miklós-sátorban, majd hozzátette, a nemzeti identitást ugyanúgy veszélyezteti az illegális bevándorlók áradata.

Orbán Balázs politológus kiemelte, a menekültpolitika terén megbukott nyugati nagyhatalmak helyett a kontinens alacsonyabb nívójú országai próbálják megoldani azt az ügyet, amely szerinte akár össze is roppanthatja Európát.

„Magyarországnak, kis és nyitott gazdaságú országként nem könnyű megvédenie az Európai Uniót, ennek ellenére adott a feladat” – tette hozzá a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója. Andrej Cus, a szlovén Demokrata Párt parlamenti képviselője a szociális ellátást kihasználó, de dolgozni és integrálódni nem akaró bevándorlók ellen emelte fel a szavát, amellyel Faragó Csaba is egyetértett.

„Ha Egyiptomba költözöm, alkalmazkodom a helyi viszonyokhoz, kulturális és életviteli szempontból egyaránt” – fűzte hozzá a YEPP-alelnök, aki szerint végzetes hiba, ha az ennyire látványos kultúraszakadékkal rendelkező nemzeteket kötelező kvótaelosztással és a keresztény alapértékek felrúgása mellett egymásra erőltetnek.

„Ez már nem az emberség és szeretet kérdése, mert, ha rövid idő alatt bejön az országba két millió idegen gondolkodású ember, a történelemtudomány elemzései szerint úgyis egymás torkának fogunk ugrani” – fogalmazott Orbán Balázs.

Képtelenség szárazon megúszni

Európa jelen válságát és a kíméletlen politikai elemzéseket esténként volt mivel kipihenni: bár a színpadon borozgató Masz­kura és a Tücsökraj műveit kevesen értékelték, az Intim Torna Illegál által teremtett bulit a jéghideg esőzuhatag sem tudta elmosni. A Tankcsapda sokaknak ráadással sem volt elég, tekintve, hogy az emberrengetegben zsúfolódva az alapos kitombolás lehetősége jelentősen csökkent. Lukács és bandája mellett Rúzsa Magdi és a Quimby vonzotta a legtöbb érdeklődőt: a szervezők szerint megye-, és országhatáron túlról mintegy 15 ezer ember volt kíváncsi a fesztivál kínálatára csütörtök és péntek este.

Az Eviláginak még nem sikerült játékos-muzsikás stílusban megzenésített versekkel, népdal- és mondóka-feldolgozással meggyőznie jelentékeny mértékben a nagyérdeműt, a reggae, a ska, a punk és a latinzenékből kevert Ocho Macho-féle „huppogás” viszont percek alatt energikus banzáj-hangulatot robbantott. A zenekar először járt Erdélyben, de a közönség lelkesedését tekintve minden bizonnyal nem utoljára.

Idén a táncház külön sátrat kapott, a Kriza János néptánc-berek minden este hangos volt a padlókopogástól: a talpalávalót legtöbbször a Tokos húzta. A humoristák közül a Showder-klubból is ismert Szomszédnéni Produkciós Iroda csalogatta a legtöbb derűre vágyót a Magyar Ifjúsági Tanács sátrába. S bár Zsók Levente is megdolgoztatta a rekeszizmokat, Felméri Péter stand-upja során a nagyszínpadi hangszerelés zaja nyomta el a néhány vihogástól töredezett, többnyire kényelmetlen csendet.

A fesztivál idén sem hagyta el a kézműves és székely termékek vásárát, de a készítés folyamatába is bevonták elsősorban a kisebbeket, akik a Keskeny út és a Csíki Anyák – KCSSZ sátorokban agyagozhattak, gyurmázhattak, arcfesthettek. A techno/house és retro-magyar bulik éjféltől reggel hatig dübörögtek különböző helyszíneken, a partiknak rendszerint kényszervillanyoltás tudott csak véget vetni.

Kincs, ami van

Hogyan fejlesszük hazai forrásokból a gazdaságot? – többek közt erre a kérdésre keresték a választ csütörtök reggel a Lőrincz Csaba-sátorban, bár a beszélgetés során elsősorban a magyarországi gazdaság helyzetét tárgyalták. Varga Mihály, a magyar Nemzetgazdasági Minisztérium minisztere szerint minden európai államnak elsősorban a saját gazdaságára kell támaszkodnia, hiszen az uniós források felhasználási kerete mindig kötött. Utóbbira csak segítségként kell tekinteni.

„Kincs van, csak tudnunk kell, hogy mi az, és hogyan használjuk fel” – mondta a tisztviselő, majd hozzátette, Magyarországon adócsökkentéssel és jövedelememeléssel sarkallják vállalkozásra a polgárokat. A jelenlevők egyetértettek abban, hogy minden sikeres vállalkozás alapja és minden helyi gazdaság legnagyobb kincse az ötlet, a tudás. Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor erre pozitív példaként a Csíki Sört és ötletgazdáját, Lénárd Andrást említette.

Bienerth Gusztáv kormánybiztos úgy vélte, a turizmusba mindenképpen érdemes befektetni: szerinte nemcsak látnivalókra, hanem olyan szolgáltatásokra kell alapozni, amelyek nem csupán egy napig tartják egy adott térségben, városban a turistákat. Az előadók kiemelték: fontos lenne, hogy a vállalkozói, pénzügyi alaptanulmányok Romániában is bekerüljenek már a középiskolai tanrendbe, Magyarország ugyanis e téren egyre jobban halad.

Trump és Közép-Európa

A Brexit és az amerikai elnökválasztás témája számos szabadegyetemistát érdekelt: péntek délután a Bánffy Miklós-sátorban az asztalokon is ültek. A párbeszéd során kiderült, a Brexit elsősorban katonai értelemben okozhat fejtörést Európának: ha a kontinens hadi védekezésre kényszerülne, nem biztos, hogy az európai felállás elegendő védelmet jelentene a világ negyedik legnagyobb gazdasági hatalma nélkül, amely ráadásul atomhatalom is.

A Századvég Alapítvány elnökhelyettese, G. Fodor Gábor szerint jogosan feltételezhetjük, hogy a jövőben talán nem Nyugat, hanem Közép-Európa vezeti majd az Európai Uniót, hiszen Brüsszel megbukott a migráció és munkanélküliség ügyének kezelésében.

„Hillary Clinton Obama nagyon rossz változata lenne” – véli Chris­topher Ball, a connecticuti Quinnipiac Egyetem Közép-Európai Intézetének igazgatója. Az amerikai szakértő szerint Donald Trump sokkal inkább a közép-európaiak vágyait fogalmazza meg. Ball elmondta: ha Trump nyerne az Egyesült Államokban, inkább az amerikai belügyekkel foglalkozna, kevésbé az unióval.

Orbán: Magyarország a fő irány

„Egy szabadegyetemen nevén kell nevezni a dilemmáinkat” – így kezdte a beszédét a magyar miniszterelnök, aki rögtön az elején leszögezte, olyan beszédmódot fog használni, amelyet megkövetel a jelenlegi politikai helyzet és amely ma be van tiltva Európában: az egyenes beszédet. Miután végighallgattunk számos előadást az elmúlt héten arról, hogy miért is jó a kerítéspolitika a migránskérdés megoldásában, szombaton, többszörös vastaps kíséretében maga Orbán Viktor erősítette meg a hét leghangosabb politikai állításait.

„Az európai politikai vezetés megbukott, hiszen az unió már nem képes megvédeni és egybetartani közösségeit” – hangoztatta a miniszterelnök, majd hozzátette: a félelem és bizonytalanság jelenleg Európa általános pszichikai állapota. Orbán Viktor úgy véli, a megoldás egyrészt a nemzeti szuverenitás előtérbe helyezésén múlik, másrészt annak elismerésén, hogy bizonyos problémákat, így a migránsválságot is országonkénti egyéni határvédelemmel oldják meg. A kormányfő is hangsúlyozta a keresztény erkölcsi értékek újjáépítését az európai politikai vezetésben.

„Így lesz fekete bárányból fő irány az európai politikában” – hangoztatta Orbán Viktor, aki beszéde végén összefoglalta az idei Tusványos célját: felkérte a romániai magyar lakosságot, hogy szavazzon októberben a magyar kormány migránspolitikája és az EU-ban maradás mellett.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.